Régóta nagy hagyománya van a röplabdázásnak Zselízen, annak ellenére, hogy professzionális szinten sosem űzték itt a sportot, míg a kézilabdázást igen, mégse vált az utókor számára hagyománnyá.

A zselízi amatőr röplabdások a játék öröme mellett időnként tornák szervezésével is igyekeznek gazdagítani a város sportéletét, hol homokos strand pályán, hol a sportcsarnokban. Az idei téli szezon teremröplabda-tornáját január 11-ére szervezték meg, ahol a helyiek mellett nagyölvedi, párkányi, érsekújvári, perbetei és lévai csapatok, illetve játékosok is képviseltették magukat. Az egész nap tartó meccsek kiélezett küzdelmeket eredményeztek, amelynek eredményeként végül a dobogó legmagasabb fokára az érsekújváriakkal kiegészült párkányi Štúrovčatá állhatott fel. Az ezüstérem ezúttal Nagyölvedre került, míg a harmadik helyet a lévai Dupetky csapat vívta ki magának. 

„Nagyon örülünk, hogy sikerült megszerveznünk idén is ezt a tornát. Ezúttal is nagyon jó hangulatban telt az esemény és kimondottan színvonalas mérkőzések zajlottak. Bár néha nehezen jövünk össze az edzésekre, de fontosnak tartjuk, hogy megmutassuk ennek a sportnak is van hagyománya Zselízen. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a torna létrejöttéhez és sikeréhez. Gratulálunk minden egyes résztvevőnek és győztesnek egyaránt” – mondta el Dudás Attila, a torna egyik főszervezője.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb