A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetésével – valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltó Szövetség, az Asociatia Multisalva, a „Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság” Jótékonysági Szervezet, a Nagydobrony Térség Fejlesztéséért Civil Szervezet és Tiszacsernyő Önkormányzatának partneri szerepvállalásával – 2025. január 1-jén vette kezdetét a PRE_SAFE névre keresztelt EU-s projekt megvalósítása a PARTNERSÉG HATÁROK NÉLKÜL jelmondat mentén.

Az önkéntes katasztrófaelhárító szervezetek kapacitásának növelését és a közöttük lévő együttműködés erősítését, az éghajlatváltozás és az ember által okozott katasztrófahelyzetekre való felkészültség és a közös beavatkozások hatékonyságának javítását, valamint a régiót érintő – klímaváltozáshoz köthető – kockázatok és sebezhetőség feltárását célul kitűző kezdeményezés az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2021-2027 Program társfinanszírozásával (a teljes uniós hozzájárulás összege: 765 368,52 EUR) valósul meg 2026. december 31-i zárásáig.

A programterület határrégiója fokozott kockázatoknak van kitéve az éghajlatváltozás miatt, mivel Európa árvízveszélyes területei közé tartozik, ahol az erdőtüzek esélye is egyre növekszik. A Tisza vízgyűjtőterülete a természeti és ember által okozott katasztrófáknak egyaránt színhelye. A regionális összekapcsoltság pedig felerősíti a szomszédos katasztrófák hatását. A helyzetet csak nehezíti, hogy a háború sújtotta Ukrajna és vele együtt annak legnyugatibb régiója, Kárpátalja az európai kontinens egyik legmagasabb emberi veszélyeztetettségi és kitettségi rátájával szembesül, amihez rendkívül alacsony megküzdési képesség társul.

A határon átnyúló együttműködés erősítése ezért kulcsfontosságú a katasztrófa-megelőzés és a kockázatkezelés terén. A térségben élők tapasztalatai alapján, az önkéntes szervezetek nélkülözhetetlenek a vészhelyzetekre való reagálásban, ugyanakkor kapacitásaik, készségeik és felszereléseik eltérőek a négy határ menti régióban.

A PRE_SAFE projekt elsődleges célja tehát, hogy megerősítse és professzionálisabbá tegye az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek közötti – határokon átívelő – együttműködést, s ezáltal hozzájáruljon a lakosság, a közösségi infrastruktúra, valamint az épített és természeti környezet védelméhez a térségben. A katasztrófavédő egységek kapacitásbővítésének köszönhetően ráadásul általában véve is javul a régió biztonsági helyzete.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a projekt megvalósítási területén elvégzendő kockázati és sebezhetőségi vizsgálat eredményei beépülnek az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek képzési tematikájába, így hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási képesség erősítéséhez és a legcélravezetőbb beavatkozások használatához (különös tekintettel a polgári védelemre, a katasztrófavédelemre, valamint a vízvisszatartással és a hirtelen árvizekkel kapcsolatos intézkedésekre).

A határokon átnyúló fellépéseket akadályozó jogi és adminisztratív környezet vizsgálatára épülő szakpolitikai ajánlások rugalmasabb jogi hátteret eredményezhetnek, amelyek a jövőben hatékonyabb és gyorsabb közös beavatkozásokat tehetnek lehetővé katasztrófahelyzet esetén. A projektben megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően pedig mindezt a partnerszervezetek egymást kiegészítő és összhangban lévő eszközparkja is segíti majd.

A kapacitásnövelő tevékenységek (e-learning tanfolyamok, helyszíni képzések és közös gyakorlatok) eredményeként jól felkészült, professzionális önkéntes csapatok dolgoznak majd a projektpartner intézményeknél, melyek szakszerűen képesek kezelni a katasztrófa-elhárítási eszközöket és felszereléseket, valamint tisztában vannak az előírásoknak megfelelő protokollokkal, katasztrófakezelési forgatókönyvekkel. A figyelemfelkeltő akciók pedig biztosítják a határrégió szélesebb közvéleményének érzékenyítését az éghajlati és emberi tevékenység által kiváltott katasztrófák kockázataira, valamint az esetleges felkészültségi, megelőző intézkedésekre.

Szász Jenő, a projektet vezető Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kifejtette, hogy az NSKI és a Magyar Tűzoltó Szövetség 2015 áprilisában azzal a céllal hozták létre a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózatot, hogy továbbképzések szervezésével, az eszközállomány felmérésével és összehangolt fejlesztésével, a régiók közötti határokon átívelő kapcsolatok bővítésével, az utánpótlás toborzásával, valamint a tagszervezetek pályázatainak segítésével, illetve hálózatfejlesztési projektek összeállításával és megvalósításával erősítsék a Kárpát-medencei önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek felkészültségét és a katasztrófahelyzetekre való reagálási képességét. Az immár egy évtizedes múltra visszatekintő eredményes együttműködés újabb állomása az ún. „négyhatárrégióban” – az Európai Unió társfinanszírozásával – megvalósuló PRE_SAFE projekt.

Ez a sajtóközlemény az Európai Unió pénzügyi támogatásával jött létre. Tartalmáért kizárólagos felelősséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vállal és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió állásfoglalását.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.02.07.

Az asszony összetör

2025. január 21-én teltház előtt mutatták be Klemen Terézia Az asszony összetör című zenés életrajzi színművét Ipolyságon. Január…

2025.02.07.

A Selye János Egyetem Nyílt Napja: Egy nap a jövődért

A Selye János Egyetem 2025. február 14-én, pénteken nyílt napot tart, ahol minden érdeklődőt szeretettel vár. Legyen szó…

2025.02.10.

Közel 100 ezer embert ért el 2024-ben a zselízi Sacher Polgári Társulás

Kiértékelte a 2024-es évét a zselízi Sacher Polgári Társulás, amely a világhírű torta zselízi kötődéseire alapozva ápolja a…

2025.02.07.

Kiértékelte az elmúlt évét a Csemadok Zselízi Alapszervezete

Folytatva az elmúlt évek lendületét, 2024-ben is produktív évet zárt a Csemadok Zselízi Alapszervezete – mutatott rá facebook-bejegyzésében…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb