A meghajlások közben nem mindig tudunk mosolyogni, néha elsírjuk magunkat

Az Örökös Aranygyöngyös Táncos címmel kitüntetett Németh Eszter a Fitos Dezső Társulat alakulása óta annak oszlopos tagja. Megformálta Arany János Dalos Esztijét, Federico García Lorca Adeláját, dolgozott együtt többek között Presser Gáborral, Rúzsa Magdolnával, és a Budafoki Dohnányi Zenekarral. A néptánc tartalmas és izgalmas világáról kérdeztem a 27 éves nagysallói táncművészt, Németh Esztert.

Olyan nagy művészekkel dolgoztál együtt, mint Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Csík Zenekar, Karácsony János. Van-e a felsoroltak közül személyes kedvenced? Kitől tanultál a legtöbbet?

Mindig hatalmas élmény ilyen nagy művészekkel együtt lenni a színpadon és együtt dolgozni. Mivel ők nem a néptánc világában mozognak, ezért számunkra ez egy teljesen új élmény, és rengeteg tapasztalattal jár. Nincs személyes kedvencem, minden művész másban jó, más miatt szerethető. Akitől a legtöbbet tanultam és akivel a legtöbbet dolgoztam, az Presser Gábor volt.

Az a profizmus, ahogyan ő dolgozik, valamint az a hozzáállás, amellyel a munkához és az emberekhez viszonyul, számomra példamutató.

Mindig nagyot álmodik, és nem riad vissza attól, hogy a lehetetlent is megvalósítsa. Például, amikor a Papp László Budapest Sportarénában középre képzelte el a nagy körszínpadot, és azt, hogy körülötte zenéljenek, táncoljanak, miközben a zongorájával forog. Sokan azt mondták, ez lehetetlen, mégis sikerült, mert nem adta fel. A Sportarénában megrendezett háromnapos koncertsorozat életre szóló élmény marad. Presser Gábor, aki hatalmas múlttal rendelkező művész és nagy ember, mindig kedves és közvetlen. Amikor lejöttünk a színpadról, ott álltunk mintegy százan, akik közreműködtünk, mindenkihez személyesen odament, hogy megköszönje.

Köszönettel tartozom a táncegyüttesem vezetőinek, hogy ennyire nyitottak, hiszen nemcsak a néptánc világában mozoghatunk szabadon, hanem más közösségekkel is megismerkedhetünk. Például nemrég a Budafoki Dohnányi Zenekarral közösen felléptünk a Müpában, ahol a Földlegendák című táncjátékot adtuk elő. A rendezők népzenei ihletésű magyar zeneműveket válogattak Bartók, Szentpáli és Weiner kompozícióiból. Ezeket Pálházi Bence Bandája eredeti népzenei anyagokkal egészítette ki.

Akrobatikus elemeket alkalmaztok az előadásaitokban. Hogyan tanultátok meg ezeket biztonságosan kivitelezni?

Az akrobatikus elemek beépülése a társulat életébe úgy kezdődött, hogy Fitos Dezső és Kocsis Enikő kislánya, Fitos Rozi, a Macivában, a cirkuszi iskolában járt, ahol megismerkedett Kömives Tibor akrobatikatanárral. Kocsis Enikő ötlete volt, hogy Kömives Tibor eljöhetne oktatni, tanítani minket, hogy testi erőnket fejlesszük és ezáltal jobb táncosokká váljunk. Ez az ötlet mindennapjaink szerves részévé vált, hiszen minden kedd délután Kömives Tibor látogat hozzánk, és erőnléti edzést tart nekünk, mely során vádli-, has- és hátizom-erősítést végzünk, így fejlesztve testünket. Az akrobatikus részeknél a fiúk emelik és dobálják a lányokat, s mivel a gyakorlatokat profi tanártól tanuljuk, ezáltal biztonságban is vagyunk. Szaltóknál és nagyobb dobásoknál a derekunkra kötött kötél segítségével próbáljuk ki a mozdulatokat, ha nem sikerül a gyakorlat, ez a biztonsági rendszer megvéd minket.

Ezek a gyakorlatok nem veszélyesek, mivel gondosan fel vannak építve.

Május elsején a Csík Zenekar LGT-dalokat adott elő a Budapest Parkban, és ott került bemutatásra az a szaltó, amit én csináltam. Bár kicsit izgultam, de a sok gyakorlásnak köszönhetően magabiztos voltam, bíztam magamban és a társaimban. Végül minden jól sikerült. Ez a mutatvány bekerült a Kamaszodók című műsorunkba is.

Hét női sorsot bemutató Federico García Lorca megrázó drámájában, a Bernarda Balladában főszerepet táncolsz. Találtál kapcsolódási pontot az általad megformált Adelával? Nehéz volt a bőrébe bújni?

A Bernarda Ballada megalkotása nagy kihívást és jelentős munkát jelentett számunkra. Az alkotási folyamat során sok hullámvölgyet éltünk át a lányokkal. A darab ötletgazdája Kocsis Enikő volt, aki úgy döntött, hogy kizárólag nőket szeretne színpadra állítani, és saját női sorsokat, érzelmeket kíván kifejezni általuk. Ez a megközelítés különösen ritka a néptánc világában. A hagyományos néptáncban a nők kevés lehetőséget kapnak a megmutatkozásra, nincs olyan nagy figurahalmazuk, mint a férfiaknak, például a legényes táncban vagy a páros táncokban. Ezért Enikő úgy döntött, hogy a flamenco tánc elemeit is beépíti a darabba, hogy ezzel kiegészítse és teljessé tegye az előadást.

Minden résztvevő táncosnő főszerepet táncol.

A mű rávilágít a nő testi-lelki-szellemi szabadságának korlátaira a patriarchális társadalomban.

Bernarda Albára és a már eladó sorban lévő lányaira, férjének halála után nyolc évig tartó gyászidőszak vár. Dramaturgunk Pallai Mara, zeneszerzőnk Paár Julcsi, díszletet Mátravölgyi Ákos tervezett, a flamenco táncok koreográfiáját pedig Inhof Katalin készítette. Tavaly nyáron kezdtük el a munkát. Megismerkedtünk a mű szereplőivel és megpróbáltuk beleélni magunkat a karakterek bőrébe. Én Adelát játszom, a legkisebb lányt. A könyvben Bernardának öt lánya van, de mi úgy alakítottuk át a történetet, hogy abban Bernarda, a négy lánya, egy szolgáló és egy nagymama szerepeljen. Az előadásban van próza, sok ének és tánc, közben pedig díszletet is mozgatunk. Ez kihívást jelentett mindannyiunk számára, valóban emberpróbáló darab volt.

A munkafolyamat mindannyiunk számára nehezen indult, Enikőnek különösen nagy kihívást jelentett, hiszen először dolgozott Dezső nélkül, és csak Mara, mint dramaturg volt segítségére. Nekünk lányoknak is hozzá kellett adni az általunk hozott elemekhez, például én is próbáltam formálni Adelát saját személyiségem szerint. Nekem ez nem okozott különösebb nehézséget, mivel egy lázadó lányt kellett eljátszanom, aki szembeszáll az anyjával és minden szabállyal. Én is ilyen voltam, van ilyen része a személyiségemnek. Kamaszkoromban nagyon lázadtam az anyukám ellen, és könnyen elő tudom hozni ezt az érzést.

Szabályokat szegtem, robbanékony és tüzes természetű voltam. Számomra ez egy testhezálló szerep volt.

Segített a flamenco szenvedélye bemutatni a tragikus sorsot?

A flamenco kötelező eleme a Bernarda Balladának. Néptáncos fejjel, néptáncos tudással teljesen más a flamenco: más a ritmika, más a tempó, mások a súlyvételek. Újra kellett tanulnom mindent, olyan érzés volt, mintha most kezdeném a néptáncot, az első csárdást. Ebben lehet fejlődni, sikerült elsajátítani az alapokat. Míg a magyar néptánc jellemzően vidámabb, autentikus műsoraink jó hangulatúak, és a végén feltöltődést érzünk, addig a Bernarda Balladában épp ennek az ellenkezője történik.

Nagyon negatív, mély lelkiállapotban kellett lennünk, hiszen a ballada a zsarnokságot, a lányok szenvedését, lázadást és a nemtűrést ábrázolja.

A nagymama megőrülése, a bezártság miatti elborulása is ebbe a sötét világba tartozik. A ballada vége is egy nagy drámával zárul. Ez a darab nyomasztó hangvételű, számunkra is megterhelő játszani, mert minden előadás során úgy érzem, mi is egy kicsit belehalunk. A meghajlások közben nem mindig tudunk mosolyogni, néha elsírjuk magunkat. Nagyon szép darab ez, sokan dicsérik, de nekünk ez kifejezetten megterhelő.

Taven Baxtale! – Legyetek szerencsések! című előadásotok a Kárpát-medence magyar nyelvterületének változatos cigány táncait, zenei és énekes anyagát mutatja be. Vannak hasonlóságok a magyar néptánc és a cigány táncok között?

Az ötéves múltra visszatekintő előadásunk bemutatja a magyar nyelvterület cigány néptáncait. A 90 perces műsor elég hosszú ahhoz, hogy minden fontos elemet beépíthessünk. A bemutató elején a cigányok teremtéstörténetét mondja el egy szóló, amely végigkíséri az egész előadást. Kezdetben nálunk láthatók különféle eszközök és tárgyak, amelyek a cigányok szakmáit szimbolizálják, hiszen teknővályogosok, bádogosok, lovászok, drótosok voltak egykor. Az előadás végére ezek az eszközök eltűnnek a kezünkből, így utalva a szakmák kiveszésére.

Ezentúl bemutatjuk a cigányság sokszínű táncait: a pergetőt, a csingerálást, azaz a cigánycsárdást, valamint flamenco és orosz cigány táncokat is. Az előadás során képek jelennek meg, amelyekkel tisztelgünk a cigány holokauszt áldozatai előtt. Az előadás változatos, és a közönség is élvezi, mert van átjárás a cigány és a magyar táncok között. Hiszen egy településen éltek együtt cigányok és magyarok, és ez az együttélés a táncaikban is tükröződik. A cigányok általában nem táncoltak páros táncot, inkább pergetőztek, míg a magyarok a csárdást táncolták párosban. A cigányok ezt látták, és beépítették a saját táncaikba a nőkkel való összekapaszkodást és forgást. Úgy vélem, hogy igazán csak a cigányok tudják autentikusan táncolni ezeket a táncokat.

Tanulni lehet, próbálkozni lehet, de az a plusz, amit csak ők adhatnak születésük okán, az hiányzik.

Előadásunkat már sok roma néző is megdicsérte, s örülnek, hogy megszületett ez az előadás.

Milyen élmény köt téged és a párod, Östör Ákost a Magyar Banda zenekarhoz?

A Magyar Bandával való ismeretségünk a párommal már régre nyúlik vissza, hiszen Szerényi Béla, a frontember, még a Szentendre Táncegyüttesben táncolt, amikor megismerkedtünk. Azóta szoros barátságot ápolunk. Béla a klipjeinél szívesen meghívja a régi szentendrei táncegyüttes tagjait, mert jól ismeri a szenvedélyünket a tánc iránt. Többször kértek már meg minket, hogy szerepeljünk egy-egy klipjükben, előadásukban. Ez viszont eddig mindig meghiúsult.

A Doxa című szám klipjében viszont a párom szerepelt, és én is statisztaként vettem részt a munkálatokban. A zenekar nem rég alakult, de azt gondolom, hogy nagy jövő előtt állnak. Béla profi módon szervezi a klipforgatásokat. Mivel jó baráti kapcsolatot ápolunk bármikor szívesen segítünk, s bízom abban, hogy lesz lehetőségünk a közös munkára.

Tartalmas karriered során, melyik az a szerep, vagy előadás, amelyre legszívesebben tekintesz vissza?

A legújabb kedvencem a Bernarda Balladából Adela karaktere. Nagyon nagy kihívás volt számomra, sokat fejlődtem általa. A Taven Baxtale!  című előadásban a botolórészt szeretem. Az Irgalom című előadás Arany János balladáiból készült összeálltás, ahol Dalos Eszti szerepét játszom. Ez nehéz feladat volt számomra, hiszen ez volt az első nem néptáncos szerepem.

Május végén Szolnokon, a 27. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon az általad felkészített csoport második helyezést ért el. Milyen produkcióval készültetek? Aktív táncos pályafutásod után szeretnél tanítással foglalkozni?

Gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttessel A fekete „arany” című műsorunkban zalai táncokat vittünk színpadra. A közönség szeretete mellett a zsűri elismerését is elnyertük, hiszen második helyezéssel jutalmazták az előadást.  Maksa Henrietta művészeti vezető kérésére a párommal, Ákossal mentünk Gyöngyösre, hogy tanítsunk az együttesnek zalai táncokat. Péntek esténként, vagy szombat délelőttönként próbáltuk a koreográfiát. Ez volt az első nagy munkánk, amit versenyre is elvittünk. Korábban már gyerekekkel dolgoztunk, de ez más volt, hiszen ez egy 15 perces előadás volt, amit egy országos fesztiválon mutattunk be. Ez volt az első alkalmunk, hogy koreográfusként debütálhattunk. Ez a feladat más kihívásokkal járt. Most nekem kellett irányítani a táncosokat, és kijelölni mindenki feladatát. Táncosként viszont engem irányítanak. Kocsis Enikőék is vallják, hogy akkor leszünk jó táncművészek, ha tanítunk is, mert tanítva tanulunk.

Nagyon jó volt a csapattal dolgozni, és megérdemelten szerezték meg a második helyezést.

A zalai táncokból kevés gyűjtés maradt fenn. Kihívás volt összerakni egy 15 perces koreográfiát a rendelkezésünkre álló kevés anyagból. Ekkor jött az ötlet, hogy legyen története és mondanivalója az előadásunknak. Zala megyében az 1930-as, 40-es években beindult az olajipar, ami hirtelen mindent átalakított. Az autentikus néptánc is elveszett, a népviseletet levetették, polgári ruhákban táncoltak. Nem akartunk kötött keretek között maradni, minden ötletet megvalósítottunk, ami eszünkbe jutott.

Amennyiben már nem lesz lehetőségem az aktív táncolás folytatására, mindenképp szeretnék továbbra is tanítani. Jelenleg a Szentendre Táncegyüttes gyerekcsoportját tanítjuk. Úgy gondolom, hogy az aktív éveim után ebben a közegben tudom majd kiélni magam, így nem kell abbahagynom a táncot.