Sajnos sokak számára közismert a zselízi Esterházy-kastély hányatott sorsa. A hajdan szebb napokat megélt, pompázatos épületnek az elmúlt 30 esztendő nem volt a barátja. A rendszerváltásig óvoda működött benne, ami bár nem a legideálisabb kihasználása az épületnek, az mondható el, hogy nem okozott akkora kárt, mint az „új világban” megindult felújítási próbálkozások.

(fotó: Opavsky Kristián)

Ennek értelmében a ’90-es években is ráfért már a szakszerű felújítás az épületre, amihez az akkori városvezetés hozzá is látott, de a munkálatokat jobbára csak a bontás, mintsem a felújítás jellemezte, végül idejekoránt el is fogytak a források. A tetőszerkezetet még kicserélték, és a bejárati rész is nyomokban megújult, a többi részén viszont mintha csak egy háború frontja söpört volna végig, szinte csak a csupasz falak maradtak. Ez az állapot konzerválódott közel 30 évre. A város vezetése pár éve megpróbálkozott egy új lendületet adni a folyamatnak, hogy valami megmozduljon a kastély körül.

A még a Nagy Géza polgármestersége idején vásárolt ablakok beépítésre kerültek az épület homlokzati részén, ahol részben kijavításra került homlokzati vakolat is. A belső térben pedig gipszkarton eljárással, egyfajta kapszulaként használhatóvá lett téve az egyik nagy- és az egyik kis helyiség, illetve egy folyosó, a kastély hátsó részében pedig szociális helyiségek lettek kialakítva.

(forrás: wikipédia)

A munkálatok során gondosan odafigyeltek, hogy az épület szerkezetébe ne avatkozzanak be, azt ugyanis a Műemlékvédelmi Hivatal kell, hogy engedélyezze, ami csak professzionális restaurálásra ad ki engedélyt, ami a megsokszorozza (egyes becslések szerint megnégyszerezi) a költségeket. Ezáltal – bár nem az előírásoknak megfelelően – újra némi élet költözött a kastélyba.

Több kulturális esemény is megvalósult, főleg az Országos Népművészeti Fesztivál egyik központi helyszíne lett, nem mellékesen pedig belső udvara esküvőknek is otthont adhat immár.

Juhász András polgármesternek Kotasz Norbert építésügyi bizottsági tag ajánlotta fel, hogy felkutatja azon forrásokat, melyeket fel lehet használni a kastély felújítására és a park revitalizációjára. A szakember felkínálta, hogy segít a projektek előkészítésében, akár nemzetközi partnerek bevonásával is. A közös munka során kidolgozásra került egy koncepció, mely alapján a város benyújtotta a pályázatokat.

Illusztráció.

A kastély komplex felújítására vonatkozó tervek és tanulmányok szerint az összköltség megközelíti az 5 millió eurót. Nyilván mondani sem kell, hogy Zselíz városának önerőből erre nincs és vélhetőleg a jövőben sem lesz fedezete, ezért reményre csak külső források bevonása adhat okot.

„A kidolgozott koncepció alapján az elmúlt időszakban négy pályázat került benyújtásra. A kastély felújításával kapcsolatban elsőként a Kulturális Minisztérium által kiírt felhívásra pályázott a város, ahol az elért kimagasló pontszámok ellenére sem kapott támogatást. Ezzel a pályázattal párhuzamosan a város nemzetközi partnereket kutatott fel, hogy segítsenek a parkkal és kastéllyal kapcsolatos terveinek a megvalósításához. Az első pozitív visszajelzés Norvégiából érkezett a NOPA-tól (Norsk forening for komponister og tekstforfattere). Ennek jegyében együtt pályáztunk az ún. Norvég Alapba, aminek összköltsége 775.733 euró lett, ebből a kastély felújítására több mint fél millió euró fordítható. Az összegből a kastély tetőszerkezete újulhat meg. 66 pályázó közül a projekt a kedvező 14. helyen végzett, ami nagy elismerés is egyben. A második visszajelzés a Magyar Nemzeti Múzeumtól érkezett, amivel Zselíz közösen két projektre pályázott az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program kiírásában. E projektek a kastély észak-keleti részének a megújítására és a park revitalizációja irányultak, és bár mindkettő pozitív elbírálásban részesült, viszont a jelentkezők magas száma és a forráshiány miatt csak a kastély felújítása került támogatásra. A projekt összköltsége 1.492.947 euró, ebből a kastély beruházására 420 ezer euró fordítható (a Magyar Nemzeti Múzeum esztergomi Balassa Bálint Múzeumára 800 ezer euró jut). Ennek értelmében a kastély rekonstrukciós munkálataira összesen közel 1 millió euró támogatást nyert Zselíz. A projekt támogatási szerződésének aláírása szintén folyamatban vannak”

– tájékoztatott a részletekről Kotasz Norbert.

A két pályázatból együttesen tehát mintegy 1.256.393 euró forráshoz jut Zselíz városa, beruházásra viszont csak 970 ezer eurót költhet, mivel a két projekt keretén belül több különböző rendezvénynek is meg kell valósulnia a lebonyolítási időszakban. Ehhez jön még hozzá hozzávetőleg 64 ezer euró önrész, melyet a városnak kell biztosítania a projektekhez.

Jól látható, hogy bár tetemes összegről van szó, mégis a teljes felújításnak csak alig a harmadára lesz mindez elég. Ezért a jövőben újabb lehetőségek után is kell nézni. Kezdetnek mindenesetre nem rossz, ezért remélhetőleg a jövő is hasonlóan kecsegtető lesz. A nemzetközi partnerek nyitottak a további együttműködésre, hogy parkot és a kastély felújítását segítsék.

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb