Havilapunk szeptemberi számában részleteket közöltünk egy páratlan személlyel, Dulai Ferenc nyugdíjas tanárral készült beszélgetésből. Az interjú teljes szövegét folytatásokban olvashatják hírportálunkon. Íme a harmadik rész!

Illusztráció (facebook.com)

A gyerek fejlődésének alapvető eszköze a játék.

Nagyon szerettünk játszani, persze játékok vásárlására a családi kasszából nem igen futotta. Jeles napokon néha kaptam egy doboz kirakókockát, esetleg építőkockákat, de olyankor is inkább ruhaneművel, használati eszközökkel és iskolaszerekkel ajándékoztak meg. Így volt ezzel úgymond mindenki az ismerőseim közül. Inkább pickeztünk, golyóztunk (azokat is meg kellett vennünk), pénzeztünk, vagy gyártottunk magunknak önjáró cérnagurigát, parittyát, cérnára fűzött pergetős gombot, rajzoltunk a talajra törött cseréppel, tégladarabbal ugrórácsot a sántaiskolához, ha meg minden szál szakadt, kiütőst játszottunk. A Király-király adj katonát, a csandarítócska vagy éppen a fogócska is népszerű volt.

Igen, a csörgőkkel, majd a kis autókkal való játszadozás egy bizonyos idő után unalmassá válik.

Kezdeném a pickezéssel. Ehhez szükségünk volt 1 cm vastag, 3-4 cm széles és fél méter hosszú ütőfára, no és természetesen picekre. Az utóbbit 7-10 cm hosszú, 2-3 cm átmérőjű botból faragtuk, hogy mindkét vége hegyes legyen. A játék azzal kezdődött, hogy a kijelölt helyen vájt gödröcskére keresztbe tettük a picket, mögéje az ütőfát, s onnan nagy lendülettel kilódítottuk. Amennyiben az ellenfél az eszközt röptében el tudta kapni, helyet cseréltünk. Ha ez nem sikerült neki, akkor ahol megállt a picek, onnan dobhatta vissza úgy, hogy eltalálja az ütőfát. Amikor eltalálta a gödör tetején keresztbe elhelyezett ütőfát, helyet cseréltünk, ha nem, mehettem ütni. Az ütésnél meg kellett lódítani a picek végét úgy, hogy felperdüljön, akkor a levegőben el kellett találni az ütőfával, hogy minél messzebbre repüljön. Következett a saccolás. Mondtam egy számot és jött a mérés. A picektől a gödörig leléptem a távolságot úgy, hogy a cipőm orrához raktam a másik cipőm sarkát. Ha a táv kiadta az általam megadott számot, hozzáadtam a már előzőleg teljesített mennyiségemhez, ha nem, akkor újra helyet cseréltünk és nem adtam hozzá semennyit az összesítéshez. A játék elején meghatároztuk meddig játszunk. 1000, 2000, vagy még ennél is több métert.

Illusztráció (facebook.com)

A golyózásnál vonalat húztunk másfél-két méterre a gödörtől, onnan gurítottunk előre megegyezett számú golyót. Akinek a gurításai után a legjobb helyzete lett, az behajlított mutató-vagy középső ujjával guríthatott a talajon lévő golyókból elsőnek. A legjobb helyzetnek az számított, ha a gödörben neki volt első dobásra a legtöbb golyója, vagy a gödörhöz a legközelebbi. Addig lökdöshette egyenként a golyókat, míg egy lökésre az a gödörbe került. Ha hibázott, úgy a másik játékoson volt a sor. Amelyik golyót a gödörbe juttatta, az az övé lett. A golyókkal üzleteltünk is. Komoly értéke volt az üvegből készült golyónak, vagy a csapágyakból szerzett fémgolyónak.

A játék az egyik legfontosabb tevékenység az életünkben. A gyermekjátékok kétségkívül segítenek valamilyen készség fejlesztésében.

A pénzezés valamennyire hasonlított a golyózáshoz, csak azt falnál játszottuk. Adott számú pénzérmét, többnyire filléreket dobtunk a fal felé. Akinek a dobás után a falhoz legközelebb volt az érméje, markába szedte a valamennyit, közölte, hogy mit választ (fej, vagy írás) és ledobda őket a földre. Amelyik az általa választott felével volt felfelé, azokat zsebre vágta, a többi a vetélytársáé lett. Ha a társaság úgy egyezett meg előre, akkor feldobás nélkül vitte az összes pénzt a győztes.

Az önjáró cérnagurigát kiszuperált gurigából, szögből, rajszögből és vékony gumikarikából készítettük. Az egyik felén leszúrtuk a gumit a rajszöggel a guriga oldalához, majd átfűztük a guriga lyukas közepén, a másik felén szöget tettünk bele. Ezt a szöget többször megcsavartuk, a szerkezetet óvatosan letettük sima területen, s futott, míg a gumi ki nem tekeredett.

Együtt a család (fotó: Dulai Ferenc archívuma)

A parittya, vagy csúzli majdnem fegyvernek számított. Egy ujjnyi vastag, y alakú ágrész kellett hozzá, ennek a két végére kötöttünk 25-30 cm hosszú, 1 cm széles gumit. A gumik végére 5-6 cm-es bőrdarabot erősítettünk. Abba követ helyeztünk, kihúztuk, majd hirtelen elengedve lőttünk.

A pörgettyűs gombhoz nem kellett csak mintegy 40 centiméternyi cérna. A gomb két lyukán átfűztük a cérnát, annak két végét összekötöttük. Ekkor a gomb mindkét felén egy-egy ujjunkkal kifeszítettük a cérnát és forgatni kezdtük. Ha már eleget megforgattuk, s utána ügyesen lazítottunk, meg ütemesen feszítettünk a cérnán, lett egy örökmozgónk. Ezzel lehetett bárkit bosszantani, mert ha a hajához tartottuk, megtépázta azt.

A mókás játékokkal is hozzájárultatok egymás megismeréséhez.

Természetesen. Sokszor választottuk a kiütős játékot. Elég volt hozzá három csík, akár az úttesten is, meg egy labda. Lehetett az kicsi, vagy nagyobb, nem számított, csak dobni lehessen. A két szélső vonal mögé állt a csapatkapitány, hogy visszadobja a vonalakon túlról a labdát. Próbáltuk egymást a vonallal határolt területekről megdobni a labdával úgy, hogy az utána a földre essen. Ha sikerült,akkor akit eltaláltunk, az átment a csapat kapitányához az ellenfél térfele mögé. Addig dobálóztunk, míg mindenki hátra nem került, akkor maradt még a kapitány. Amikor őt is kiütöttük, vége lett a játéknak.

A bújócska volt a legegyszerűbb játékunk, mert nem kellett hozzá semmilyen kellék. A hunyó odaállt a falhoz, kerítéshez, vagy villanyoszlophoz, számolt tízet, húszat, vagy harmincat, majd azzal fejezte be, hogy: aki bújt, aki nem, megyek, s kezdte keresni társait. Amennyiben valakit meglátott, visszafutott a métához (ahol arcát a falnak fordítva számolt) és hangosan kiabálta: kipi, kopi Sanyi, a diófa mögött. Ha a név és a hely igaznak bizonyult, annak a játszótársnak elő kellett jönnie. Ha a hunyó mindenkit megtalált, a következő játékban az lett a hunyó, akit elsőnek lekopogott, ha viszont a játék közben valaki hamarabb a métához ért, mint a hunyó és lekopogta azt, az újabb körben is maradt az előző hunyó.


folytatjuk…

Címkék: , , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.09.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Fotó: Rákóczi Szövetség Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő…

2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb