„A felvidéki gyökereim újra és újra segítenek megtalálni önmagamat”

A Zselízi Országos Népművészeti Fesztivál plakátjáról 10 éve Bencze-Németh Rebeka tekint vissza ránk. A 29 éves hivatásos néptáncművész közel egy évtizede a Magyar Állami Népi Együttes tagjaként körbetáncolta a világot. Interjúnkban őt kérdeztük!

Idén szeptemberben lesz 10 éve, hogy hivatásos néptáncosként a Magyar Állami Népi Együttesben dolgozol. Milyen tapasztalatokat és élményeket adtak számodra a nemzetközi fellépések? Melyik helyszín vagy előadás maradt a legmélyebben benned?

Ez idő alatt legalább 15 bemutatóban vettem részt, lehet, hogy még többen is, ha mindent pontosan összeszámolnék. A kedvenceim közé tartozik az Ezerarcú Délvidék, a Csodaváró Betlehemes, a Liszt-mozaikok és a Tánckánon című előadás. Számos külföldi turnén is volt szerencsém részt venni: jártunk többek között Bakuban, Kuvaitban, Izraelben, Dubajban, Angliában, Olaszországban, Törökországban, Kínában, Oroszországban, valamint a szomszédos országokban – például Lengyelországban, Csehországban, Horvátországban, Szlovéniában, Ukrajnában és Szlovákiában is – biztosan van, amit kihagytam, de ezek voltak a legemlékezetesebbek.

Az Oszakai Világkiállítás magyar képviselőiként utaztatok május 24-én Japánba. A Magyar Nemzeti Nap gálaműsorában egy tradicionális magyar esküvő történetét jelenítettétek meg az Oszakai Expo-n. Hogy fogadta a japán közönség a magyar hagyományos esküvőt?

Számomra hatalmas élmény volt Japánban, Oszakában lenni, és bemutatni a Magyar Menyegző című előadást az ottani közönségnek. Tudtam, hogy a japánok különösen nyitottak és érdeklődőek a magyar kultúra iránt, de mégis meglepett, milyen nagy szeretettel fogadták a műsort. Bár az oszakai nézőtér nem volt hatalmas, annál nagyobb volt a közönség lelkesedése, a tapsvihar a végén felejthetetlen élmény volt.

Volt alkalmam beszélgetni néhány japán egyetemistával, akik már négy éve magyar szakon tanulnak, és szinte folyékonyan beszéltek magyarul, ami lenyűgöző élmény volt.

Rajongással kértek tőlünk közös fotókat, és őszinte érdeklődéssel beszélgettek velünk nemcsak a táncról, hanem a magyar hagyományokról is.

A japán kultúra számomra is rendkívül inspiráló és különleges, ezért külön öröm volt, hogy a turné alatt Oszakán kívül, Kiotóba is eljutottunk. Mindig örülök, amikor a fellépések mellett lehetőség nyílik egy kicsit jobban megismerni a helyi kultúrát.

2026 tavaszán filmvászonra kerül a Magyar menyegző c. játékfilm, amelyben szerepelsz. Kikkel dolgoztál együtt? Milyen kihívást jelentett számodra táncosként egy filmforgatás? Hol zajlott a film forgatása?

Az Oszakai Világkiállításon bemutatott előadás tulajdonképpen egy beharangozója volt a Magyar Menyegző című nagyszabású játékfilmnek. A műsor egy kalotaszegi szerelmespár történetét meséli el, akik nem lehetnek egymáséi, mert a lányt már elígérték egy másik fiúnak. Régen a föld a legnagyobb érték volt, így gyakran „föld házasodott földdel”, hogy a vagyon ne aprózódjon el. Ez a szemlélet Kalotaszegen is meghatározó volt.

A kalotaszegi népviselet rendkívüli értéket képvisel, drága anyagokból, kézzel, gyöngyökkel készültek ezek a ruhadarabok, amelyeket féltve őriznek a helyiek a mai napig.

A Magyar Menyegző című előadást a Müpa igazgatója, Káel Csaba kérésére alkotta meg az együttes, amely a kalotaszegi hagyományos lakodalom teljes menetét mutatja be, egészen a lagzi végéig.

Óriási élmény volt részt venni a forgatáson, amely több helyszínen zajlott. A legfontosabbak között volt a szentendrei Skanzen, valamint Erdélyben több kalotaszegi település például Magyarvista, Méra és Bogártelke, ahol autentikus környezetben dolgozhattunk.

A forgatások pontos és feszes időbeosztás szerint zajlottak. Például a Skanzenben gyakran csak délután 4-5 óra körül kezdtünk, és hajnalig, akár 3-4 óráig is dolgoztunk. Ez fizikailag is megterhelő volt, hiszen egy-egy jelenetet akár 10-12 alkalommal is újra kellett venni, legyen szó akár csak egy néma pillanatról vagy egy néhány mondatos beszélgetésről.

A filmben a lagzi jeleneteinél mi feleltünk a hangulatért. A mi feladatunk volt életre kelteni az igazi, falusi lakodalmak hangulatát.

Előfordult, hogy nagyon hideg volt a forgatáson, és amíg a kamerákat áthelyezték például a csűr egyik oldaláról a másikra, addig kint vártunk forró teával a kezünkben.

Ezek a hosszú várakozások azonban mindig gyorsan elteltek, mert nagyon jó társaság jött össze, sokat nevettünk, támogattuk egymást.

A film cselekményéről egyelőre nem árulhatok el részleteket, de annyit elmondhatok, hogy hangulatában és üzenetében nagyon közel áll ahhoz a műsorhoz, amelyet az Együttes színpadra állított.

Az erdélyi forgatás teljesen más hangulatban telt, mint a korábbi helyszínek. A forgatáson részt vettek mérai és bogártelki nénik, gyerekek, valamint az ottani táncegyüttes tagjai is. Nagy élmény volt beszélgetni velük, hiszen sokan közülük még személyesen is átélték, milyen egy hagyományos lakodalom, és eleven emlékeik vannak a szokásokról.

A forgatás egyik legemlékezetesebb élménye számomra a magyarvistai református templomhoz kötődik. A templomba belépve olyan mély és tiszta érzések töltöttek el, amit nehéz szavakkal visszaadni.

Az alkotás producere és vezető operatőre Lajos Tamás volt. A női főszerepet Törőcsik Franciska, a férfi főszerepeket pedig Kovács Tamás és Kövesi Zsombor játszották.

A világ számos pontján színpadra léptél már. Milyen érzés járni a világot és bemutatni a magyar néptáncot különböző országokban? Milyen kihívásokkal szembesülsz, amikor külföldön lépsz fel, és hogyan kezeled ezeket?

Nagyon szeretek külföldön turnézni, mindig örömmel tölt el, amikor lehetőségem van megismerni más országok kultúráját. Ilyenkor igyekszem bejárni a városokat, felfedezni a helyi különlegességeket, és különösen vonz a gasztronómia. Törökországban, Ankarában például a helyi bárányhúsos ételek nyűgöztek le, Kínában a levesek és a pekingi kacsa, Japánban a sushi világa ejtett rabul, míg Londonban természetesen a klasszikus fish and chips volt kihagyhatatlan. De a szívemhez közel állnak a környező országok ételei is, így mindig örömmel megyek Erdélybe a házias ízek miatt. Különösen jó atmoszférája volt a külföldi színháztermeknek és persze a nézők,

a mai napig bárhol fellépünk, kitörő örömmel fogadják a magyar néptáncon alapuló előadásainkat.

Hol tart a saját kézműves brand-ed, a Cicere?  Nagysallóban június 28-án sor kerül az I.Cicere nyílt napra. Mi mindennel készültök az érdeklődők számára?

A Cicere márka jelenleg elsősorban online működik, a megrendelések többsége ezen a csatornán keresztül érkezik, emellett évente 3–4 vásáron veszünk részt személyesen is. Újdonság, hogy nemrég elindultak a workshop programjaink is, amelyeket különböző együtteseknél tartunk. A márkát Margitán–Gál Bettinával közösen építjük, és mostanra elértünk arra a pontra, hogy komolyan fontolgatjuk egy harmadik munkatárs bevonását is, mivel a jelenlegi kereslet mellett már 3–4 hetes várólistánk van az ékszerek elkészítésére.

Nagy öröm számunkra, hogy most ilyen lendületet kapott a Cicere, ugyanakkor tudjuk, hogy vannak holtidőszakok is, ilyenkor az online jelenlétre, tartalomgyártásra és közösségépítésre helyezzük a hangsúlyt. Június 28-án lesz az I. Cicere nyílt nap, ahol személyesen találkozhatunk a követőinkkel, akik a nagysallói tájházban megtekinthetik az ékszereinket, illetve Kicsindi Enikő bemutatja a nagysallói viseletet.

A Magyar Rapszódia c. előadást Kínában megközelítőleg 8 ezer néző látta. Ennyire jellemző a kínaiakra az érdeklődés a magyar népművészet iránt?

A Magyar Rapszódia című előadásunkat először 2023 őszén mutattuk be Langfangban, majd 2025-ben Pekingben és Shijiazhuangban is eljutottunk vele a közönséghez. Az előadás központi gondolata, hogy a szerelem minden korban és minden nyelven értelmezhető. Bár a történet a magyar nép kulturális nyelvén íródott, mégis egyetemes érzelmeket közvetít, így bárki számára érthető. Idén különösen különleges élmény volt számunkra, hiszen a darabot közösen adhattuk elő a csodálatos zongoraművésznővel, Claudia Yanggal, akinek a játéka új rétegekkel gazdagította az előadást. Az első részben Liszt Ferenc műveire készítettek az együttes fiatal művészei koreográfiát. A második félidőben pedig a Rapszódia műsor ment le. Nagyon tetszett, hogy egy kínai zongoraművész Liszt darabjait hibátlanul eljátszva, de hozzánk és a táncunk ritmikájához alkalmazkodva, vitte végig az első félidőt.

A műsorban sokszor megjelennek keleties dallammotívumok, így a moldovai lány tánca elején is, ami az egyik kedvenc részem.

Tiszta forrás c. produkciót a Magyar-Török Kultúrális Évad keretében Isztambulban adtátok elő. Mit kell tudni a darabról?

2024 a Magyar–Török Kulturális Évad jegyében telt, amelyet ünnepélyes gálaműsorral nyitottak meg a Müpában, az Ankara Állami Modern Táncegyüttes és a Magyar Állami Operaház Zenekara közreműködésével. Az évad egyik kiemelkedő eseménye a Tiszta forrás című előadás volt, amely Bartók Béla népzenei gyűjtéseinek nyomán készült, és a magyar-török zenei és tánckultúra kapcsolódásait mutatta be. Az előadás október 15-én Isztambulban, majd decemberben Ankarában mutatkozott be, a Magyar Állami Népi Együttes, a Győri Balett és Guessous Majda Mária „Mesi” közös produkciójaként. A darab különlegessége, hogy a magyar művészek török táncokat is előadnak eredeti török népviseletben, tisztelegve a két nép kulturális öröksége előtt. 

Különleges élmény volt számomra megtanulni a török táncokat. Már az első pillanatban feltűnt, mennyire eltér a ritmikájuk a magyar táncoktól, más a beosztás, más a mozgás logikája, mégis izgalmasan kiegészíti a magyar néptáncot. Különösen lenyűgözött, hogy a viselet nemcsak esztétikai elem, hanem ritmikai kiegészítő is, a csörgőkkel, díszítésekkel szinte együtt él a török zenével.

Mindig nagy élmény számomra amikor a Győri Balettel dolgozunk együtt és megdöbbentő mennyire jól tud mutatni a balett a néptánc mellett.

Mely előadás vagy együttműködés áll legközelebb a szívedhez? Melyik országban vagy eseményen volt a legemlékezetesebb fellépésed, és miért?

Nehéz lenne egyetlen előadást kiemelni, ami igazán közel áll hozzám, mert minden műsorban igyekszem megragadni a pozitívumokat és az üzenetet, amit közvetít. Éppen ezt szeretem az Állami Együttes munkájában is, hogy a darabok nem szájbarágósan, de mindig hordoznak egy mélyebb gondolatiságot.

Ha mégis ki kellene emelnem néhányat, akkor az Ezerarcú Délvidék, a Megidézett Kárpátalja, a Csodaváró Betlehemes, a Tánckánon és a Liszt Mozaikok mind olyan előadások, amelyeket különösen közel érzek magamhoz.

Nagyon emlékezetes helyszínek voltak számomra Japánban az Oszakai Expo, a Kínai Exhibition Center, a londoni színház, vagy éppen a törökországi színházak. Ugyanakkor tőlem személy szerint távol állnak a protokollrendezvények. Az évek során természetesen megtapasztaltam, hogy a politika mindig is szoros kapcsolatban lesz a kultúrával, de számomra mégis azok az élmények a legmeghatározóbbak, amikor valódi emberi találkozások történnek. Ilyen volt például az Erdélyi Magyar Napok egyik előadása, ahol a nézők könnyek között jöttek oda, hogy mennyire megérintette őket, amit láttak. Vagy egy kistérségi fellépésünk, amit kifejezetten olyan közösségekhez vittünk el pályázati támogatással, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy Budapestre utazzanak – akár anyagi okokból, akár mert idősek, mozgásukban korlátozottak. Ugyanilyen fontos számomra a nyugdíjas otthonokban bemutatott műsorunk, ami évek óta hatalmas siker, vagy az ifjúsági, interaktív programunk, amely nemcsak szórakoztat, hanem fejleszt is – játékosan tanít, és közelebb hozza a fiatalokhoz a népművészetet.

A néptánc, a népi kultúra átjárja a hétköznapjaidat is. Az esküvődön különleges ruhában léptél az oltár elé. Mesélnél róla?

Számomra mindig is kiemelten fontosak voltak az értékek, a hagyományok és a gyökerek.

Hiszek abban, hogy a múltból merítve tudunk igazán tartalmas életet élni.

A család számomra az egyik legfontosabb erőforrás, amely nemcsak biztonságot és szeretetet ad, hanem irányt is mutat a rohanó világban. Ugyanilyen fontosnak tartom a kultúrát és a gasztronómiát, hiszen ezekben őrződik meg az identitásunk. A gyerekek oktatása és nevelése a szívügyem, tanításukkal értéket adunk a következő generációnak.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a szüleim annak idején beírattak néptáncra. Már születésem óta jelen volt az életemben a népzene és a néptánc, és most visszatekintve úgy érzem, ennek köszönhetem mindazt, aki vagyok. Ráadásul mindezt nemcsak szenvedéllyel, hanem megélhetésként is gyakorolhatom, ami különösen nagy ajándék.

Tavaly, május 11-én tartottuk az egyházi esküvőnket a férjemmel, Bencze Balázzsal – számomra ez az egyik legszebb és legmeghatározóbb nap marad. Hatalmas köszönettel tartozom a szüleimnek, akik mindenben mellettem álltak, és igyekeztek valóra váltani az elképzeléseimet – türelemmel, szeretettel és rengeteg segítséggel.

Számomra különösen fontos volt, hogy a nagy napunkon valamilyen formában megjelenjen a népviselet. Ezért a templomi szertartás alatt viseltük is, ezzel is tisztelegve a hagyományok előtt. Az egész lakodalom a régi sallói szokások szerint zajlott, Tóth Gábor vőfély vezetésével.

A kikérés szövege, a zenekar által játszott dallamok, mind a hagyományos sallói, azaz Vág-Garam közti tájegység örökségéből származtak. Az egyházi szertartás is a régi református hagyományok egyszerűsített formáját követte, pont úgy, ahogyan az régen is történt.

A csodás pillanatokat Dorna István örökítette meg. Gyönyörű képeket készített, ezért a családtagjaim biztatására beadtam a Magyar Menyasszony pályázatra, ahol díjazottak lettünk.

Mindig nagy örömmel térek haza Sallóba, a családomhoz és a sallói emberek közé.

15 éve élsz Magyarországon. Mit jelentenek számodra a felvidéki gyökereid?

Magyarországon élve egyre inkább megerősödött bennem a hála azért, hogy felvidéki vagyok. Lehet, hogy ez elsőre furcsán hangzik azoknak, akik ma is ott élnek, hiszen Szlovákiában sokszor nehéz felvidékinek maradni, megőrizni az identitást, a nyelvet, a kultúrát. De éppen ez a háttér ad számomra egy mélyebb kapaszkodót az életben. A felvidéki gyökereim újra és újra segítenek megtalálni önmagamat.

Bárhogyan is alakul az életem, bárhol is élek a világban, Felvidék mindig az otthonom marad.