Sűrű volt a múlt heted? Nem volt időd átolvasni a híreket? Rá se ránts! Mi összeszedtük neked a múlt hét 5 legnépszerűbb cikkét a Reflex24-en, mutatjuk!

Márciusban mindenki megijedt, amikor először az egyetemek, majd alap- és középiskolák is bezárták kapuikat. A boltok és üzletek bezárásával az élet már-már megállni látszott az országban. Azóta sok tapasztalatra tettünk szert: ismerjük az előnyeit (de a hátrányait is) az online oktatásnak, a közösségi távolságtartásnak, a szájmaszkviselésnek, a személyes felelősségnek. A nyakunkon lévő újabb megbetegedési hullámot viszont már mindenki igyekszik rutinosabban kezelni, beleértve a közoktatást is: szigorú szabályok mellett szeptembertől újranyitott valamennyi iskola. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az első tanítási héttel a hátuk mögött a környékbéli középiskolásaink miképpen vélekednek annak megváltozott körülményeiről.

A járványügyi helyzetre való tekintettel idén sajnálatos módon kicsit másképpen alakultak a dolgok, még az év júniusában is. A trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából átadandó Alkotmány utcai emlékhelyet június 4-e helyett augusztus 20-án „tették elérhetővé” az érdeklődők számára.

2020. augusztus 29-én került megrendezésre a helyi teniszklub házi kupa döntője Ipolyságon. Szőllősy Péter elnök meghívása apropóján volt szerencsém részt venni az egésznapos programon: nem csupán a fotózásra fektetve a hangsúlyt, hanem a személyes beszélgetésekre. Sikerült kérdezni szülőtől, edzőtől, versenyzőtől, városi képviselőtől és természetesen a klub elnökétől is….

A múlt idők néma tanújaként vidékünkön még ma is áll pár vár, esetleg várrom. Az ilyen látnivalók arról győznek meg minket, hogy e tájon a múltban talán forgalmasabb volt az élet menete a mainál. Itt régen azonban nem csak pusztán várakat emeltek, hanem – ha a körülmények úgy kívánták – erődített kolostorokat is. Az egykori Hont vármegye északi részén a híres bányaváros, Korpona előterében fekszik Bozók község szép, középkori eredetű apátságával.

Szombaton, augusztus 29-én rendezték meg a Lecsófesztivált Ipolykeszin, melynek – értelemszerűen – az egyik fő attrakciója a lecsófőző verseny volt.

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb