2020. őszén foglaltuk össze az ipolysági premontrei kolostor történetét, akkor még abban a hitben, hogy a cikksorozat második részében azt járjuk majd körül, miért is olyan mostoha a sora az épületnek, aminek többek közt azt köszönhetjük, hogy Ipolyság város lett. Mint az nemrég kiderült, Zachar Pál és Orosz Örs munkájának hála megmenekülni látszik a kolostor – így a mostohasorsot feldolgozó második rész is okafogyottá vált. Helyette készítettünk egy interjút Zachar Pállal, amiből kiderül a viszontagságos időszak oka, a vásárlás háttere és a mi lett volna, ha? gondolatkísérletet is elvégezzük. Ráadásként közöljük a fotósorozatot, amelyet még kora-ősszel készítettünk Pálinkás Tibor múzeumigazgató segítségével – akkoriban még nem voltunk biztosak abban, nem utoljára fényképezi-e valaki az épületet belülről.
Mióta foglalkozol aktívan a kolostor ügyével?
Mint gondolom minden ipolysági és környékbeli ember számára, számomra is egy ikonikus épület a premontrei kolostor. Amióta az eszemet tudom, romos állapotban volt, ugyan időről időre felröppentek hírek: lesz vele valami, aztán soha nem történt semmi. 2012 volt a fordulópont, amikor a rétsági Pál Csillának sikerült megvásárolnia a kolostor épületét a Rozsnyói egyházmegyétől. Csillával ekkor kerültem kapcsolatba, segítettem neki előkészíteni a dokumentumokat a Kulturális Minisztérium pályázataihoz, az egyik losonci restaurátorral tartottam a kapcsolatot ez ügyben, illetve az állami intézményekkel való kommunikáció során képviseltem őt, főként ugye a nyelvi akadályok leküzdése miatt volt erre szükség.
Sajnos amint kiderült a tény, hogy a nemzeti műemlék egy magyar állampolgár tulajdonában van, azonnal megszűnt az együttműködés a hivatalokkal.
Nagyon erős ellenállásba ütköztünk, egyre meghökkentőbb adminisztratív akadályokat gördítettek a tulajdonos útjába, már-már nevetséges – bár inkább szomorú – volt látni, hogyan próbálják ellehetetleníteni a tulajdonos igyekezetét.
Nagyon felháborítónak tartom ezt, mivel az egyház után végre jött egy olyan tulajdonos, aki nem kevés pénzt áldozott az épület megmentésére – projektek kidolgozására, kutatások előkészítésére – és az állam a ténykedésével inkább a műemlék tönkretételét támogatta mind tétlenségével, mind ellenállásával.
Egy idő után Csilla belefáradt a szélmalomharcba és úgy döntött, inkább eladja az épületet, hátha olyan tulajdonoshoz kerül, akit nem fog akadályozni az államigazgatás. Ekkor nagyon sok rossz szándékú ember, csalók és szélhámosok bukkant fel a színen, mindenféle spekulációk indultak be, ingatlanügynökségek trükköztek az épülettel.
Végtelenül bosszantott a helyzet, megmondom őszintén, féltettem a kolostort, hisz az épület gyakorlatilag Ipolyság bölcsője, az ott lévő kőfalak alapjainak lerakásával született meg a városunk 800 évvel ezelőtt.
Meséld el röviden a megvásárlás történetét, kérlek!
Orosz Örs barátomat és kollégámat talán nem kell bemutatni senkinek, széles körben ismert az értékmentő munkája Felvidéken. Még az egyetemi évek alatt, 2006-ban ismerkedtem meg vele, ő prágai egyetemista volt, én pozsonyi. Akkoriban több projekten is közösen dolgoztunk önkéntesként a Diákhálózatban. Az egyetemi évek után közéleti, politikai ügyekben is elkezdtünk együttműködni. Orosz Örs a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, a tábor helyszínén található pálos monostor romjait a Sine Metu Polgári Társulás aktivistáival kezdte el feltárni – mára olyan állapotba hozták, hogy valódi turisztikai látványossággá vált. Nem titkolt szándéka, hogy Gömörben egy olyan turisztikai desztinációt hozzon létre, ami hasznos tud lenni az egész környék számára. A pálos monostor melletti kastélyépületek felújítására is elnyert a Sine Metu Polgári Társulás európai uniós forrásokat, már most rengeteg környékbeli alvállalkozót csatlakozott be a projektbe, a környékbeli látványosságok, szálláshelyek, kisvállalkozók, iparosok, kézművesek, iskolák mind, mind meg tudják találni a maguk kapcsolódási pontját így az egész környék számára hasznos tud lenni.
Mivel a gombaszögi monostor ügye már jó úton halad, Örs megszólított, hogy nem vágunk-e bele közösen az ipolysági premontrei kolostor megmentésébe. Egy pillanatig sem gondolkodtam a válaszon, egyből igent mondtam és bele is kezdtünk a munkába.
A szóban forgó területen két kolostor épülete is áll: a mindenki által jól ismert északi, romosabb épület lyukas tetővel, utoljára magtárként volt használva, illetve a déli, folyóhoz közelebb elterülő épület – kb. 300 éve építették a jezsuita szerzetesek, bár mára inkább néz ki egy szocialista építőipari műremeknek, mintsem kolostornak. Jó eséllyel vissza lehet majd állítani az utóbbi eredeti kinézetét is.
A magtár épületével kapcsolatban egyből megkerestük Pál Csillát, aki az első pillanattól kezdve partner volt és minden támogatást megadott ahhoz, hogy előre mozduljanak a terveink. Ezúton is szeretném megköszönni Csillának a bizalmát, támogatását és azt, hogy nem engedte át az épületet a habzó szájú, kapzsi ingatlanosoknak. Az alsó épület, ill. a magtár körüli telkek – ahol az eredeti, 800 éves kolostor romjai bújnak meg – a Rozsnyói egyházmegye tulajdonában volt. Ebből kifolyólag egy öt hónapnyi, intenzív és komplikált tárgyalássorozatot kellett lefolytatnunk, de végül is örülünk, hogy a Püspök úr és a Nagyprépost beállt az ügyünk mellé, lehetővé téve, hogy beinduljon ennek a páratlan műemléknek a megmentése.
Általában a negatív történelmi eseményekkel kapcsolatban szoktak eljátszani a kérdéssel: mi lett volna, ha…? Most szerencsére fordított a helyzet, de azért megkérdezem: mi lett volna, ha 2020 végére nem kerül a megfelelő kezekbe a kolostor?
Ahogy említettem, sok spekuláns és ingatlannepper számára volt érdekes a kolostor, persze nem a történelmi és szakrális értéke miatt, hanem inkább azért, mert ha egy kis rásegítéssel mondjuk összedőlt volna, a helyére egy fantasztikus beruházás keretében valami jól jövedelmező épületet lehetett volna felhúzni.
Mi meg majd nézegethettük volna régi képeslapokon, hogy milyen szép is volt valaha a város legősibb épülete. Egyébként a püspökségnél nem mi voltunk az egyetlen érdeklődők, de szerencsére számukra sem volt mindegy, milyen kézbe kerül az épület.
Noha friss még a dolog, a közösségi médiában láthattuk, hogy folyamatosan szorgoskodtok mind az épületek, mind a telek körül. Mi történt eddig?
Első lépésként kitakarítottuk a telket és az épületeket, hihetetlen mennyiségű szemetet szállíttattunk el, felkészítettük a terepet a kutatásra. Január folyamán egy geofizikus csapat georadarral végigmérte a teljes területet, udvart, épületeket, még a templom előtti teret is.
Ezzel párhuzamosan zajlik a kutatási munka az épület történelmével kapcsolatban, ill. megszólítottuk azokat a partnereket, akiknek a segítségével majd neki tudunk kezdeni a felújításnak, gondolok itt főleg a Műemlékvédelmi Hivatalra, régészekre, történészekre, helytörténeti kutatókra, erre szakosodott építészekre, múzeumokra és persze keressük a felújítás finanszírozásának legmegfelelőbb módját.
Bízunk benne, hogy leküzdjük a felmerülő akadályokat és az lesz a végeredmény, hogy visszaadjuk az ipolyságiaknak a város legősibb épületét – hirdethesse újra büszkén szeretett városunk dicső történetét és hozzájáruljon a város és az egész környék további fejlődéséhez.
A cikkben közreadott fotók: Nászaly Gábor
A galériában a szerző fotói szerepelnek.
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok