Catalina Bianchi: Zafírkönny V. rész – 3. fejezet

Kinga
3.

Hát igen, Viktor valóban leginkább a könyveit rendezgethette a délelőtt folyamán, mert  a kis lakás könyvtárnak kinevezett sarkában katonás rendben sorakoztak a könyvek a polcokon, de a további helyiségekben óriási káosz uralkodott. Bútorból kevés volt, bár az igazi történészhez illó: nehéz fából készült patinás darabok. 

– Elnézést a rendetlenségért, nagyobb a kupi, mint amire emlékeztem- szabadkozott a férfi.

– Költözőfélben vagy, de amúgy sem zavar, az igazat megvallva, én sem vagyok a rendrakás mintaképe. A káoszban mindig jobban kiismerem magam.

– Nem vagy te véletlenül újságíró? Mintha Péter is ilyen lenne… Megmondom őszintén, eddig nem nagyon ismertem, de úgy látom, a húgom jól választott. 

Kinga hevesen bólogatott. 

– Egyetértek. Péter nagyszerű srác. Apának pedig egyszerűen remek. Kár, hogy kevés ilyen terem…

– Mi ez az általánosítás? A kapcsolatok sosem fekete-fehérek, nem gondolod? Lehet, a húgom házassága is csak kívülről nézve olyan álomszerű.

– Ajaaaj, egy született ünneprontó lennél? Nem hogy örülnél, hogy Mariann boldog!

– Én örülök, csak nem hiszek a mesékben. 

– A történelemben nem találni jól kezdődő és végződő szerelmi házasságot? 

Viktor egy darabig elgondolkodott, látszott rajta, komolyan veszi a kérdést, fontolóra veszi a lehetőségeket, aztán lebigygesztette az ajkát, és megrázta a fejét.

– Sajnos egyet sem tudok mondani. Tudod, azok az emberek, akik a történelem kerekét forgatják, ugyanúgy kicsit különcök, mint a művészek. Talán más a küldetésük…

– De jó, hogy nem akarok semmiféle kereket forgatni – mondta nevetve Kinga, aztán körülnézett – A lakás nagyon kellemes, tetszik, hogy világos, az utca zaja is kevésbé szűrődik be, mint nálam. Jó vásár volt. 

– Jut eszembe, a volt barátod nem jelentkezett?

– Szerencsére nem. Remélem, nem is fog. Ez már szinte zaklatás…

– Bármikor csörgess meg, ha itthon vagyok, átugrok, megmutatkozom a kapu környékén…

– Nagyon hálás vagyok neked, hogy tegnap, vagyis ma hajnalban azonnal vetted a lapot. 

– Utálom, ha egy férfi erőszakosan nyomul, főleg, amikor a nő már határozottan a tudtára adta, hogy nem akar tőle semmit… A férfiasság abban is rejlik, hogy beismerjük a vereséget. 

– Ezt Zolinak még tanulnia kell. Nem is értem, miért nyomul ennyire, az utóbbi egy évben szinte már csak a lakótársam volt.  Na mindegy, ne is pazaroljunk rá szót! – Kinga az egyik doboz felé nyúlt – Tényleg nem akarod, hogy segítsek? 

Viktor megrázta a fejét, és lecsukta a doboz tetejét.

– Nem, arra semmi szükség. Ha nem én magam pakolom el a dolgaimat, akkor egy napon belül már nem fogom tudni, mi hol van. Örülök, hogy feljöttél megnézni.

Kinga furcsállta a hirtelen kicsit kimértté változott hangvételt. Úgy tűnik, nem szeretné, ha egy idegen nő nyúlna a holmijaiban. Mondjuk ez érthető is.

– Én köszönöm a meghívást. Most pedig hagylak is tovább dolgozni, nekem sem ártana egy kicsit takarítani, a porszívó majd fúj rám egy kis hideget. Még biztos összefutunk!

A hőség ellenére a hétvége gyorsvonat sebességgel robogott el, hétfőn újra fel kellett kelni, és irány a szerkesztőség! Péter azonnal észrevette a nyakában lógó medált.

– Hűha, ez pazar darab! Meglepted magad? Csak azt ne mondd, hogy Zoli visszakéredzkedős ajándéka!

A reggeli ráhangolódós kávé mellett Kinga elmesélte neki a hétvége történetét Zoli hajnali megjelenésétől kezdve egészen a Viktor lakásán megejtett látogatásig. 

– Nahát, nálad aztán  zajlik az élet. Nem is tudom, melyik a meglepőbb: hogy a talpig úriember bankár úr éjszaka jelenetet rendez a belvárosban, vagy az, hogy a tetőtől talpig jótündér Jolika néni félrelépett, esetleg a tény, hogy a sógorom beengedett a lakásába. Csak megjegyzem, Mariannt is csak az előszobáig engedte. Mondván, majd akkor leszünk bejáratosak, ha mindennel elkészült. Úgy tűnik, a feleségem jobb emberismerő nálam… És én még leszidtam a péntek esti merénylete után…

– Te miről beszélsz? – értetlenkedett Kinga.

– Szerintem neked is feltűnt, hogy Mariann nem teljesen véletlenül hívott meg téged. Az a fixa ideája, hogy te és a bátyja nagyszerű páros lennétek. Megmondom őszintén, nekem ez elég meredek ötletnek tűnt, de úgy látom, itt már működik a kémia…

A lány azonnal tiltakozni kezdett.

– Tévedsz, kolléga. Nincs itt semmiféle kémia. Azt nem mondom, hogy ellenszenvesnek tartom, de nem repkednek lepkék a gyomromban. Különben is, Zoli mégiscsak évekig a párom volt. Az lehet, hogy semmit sem akarok már tőle, de még van mit feldolgoznom.

– Jaaaj, lepkék a gyomorban meg rózsaszín szemüveg!!!! Hát hány éves vagy, Kinga? A lepkék elég hamar elrepülnek, a rózsaszínből meg más szín lesz, néha még szürke is. Ez a romantikus álomkép nem lehet az alapja egy működőképes kapcsolatnak.

Kinga ha lehet, még értetlenebbül nézett rá.

– Azt akarod mondani, te és Mariann nem voltatok egymásba szerelmesek, mikor összeházasodtatok? Egy olyan nővel élsz együtt, akit nem szeretsz?

Péter levette a szemüvegét, és nagy sóhajjal hátradőlt a székén.

– Szerintem egyikünk se érezte azt, amit a női regényekben olvasni. Mi ettől sokkal többek voltunk egymásnak: jó volt együtt, tudtunk és azóta is tudunk nagyokat nevetni, azonos módon tekintünk a világra, s van köztünk egy olyan mély szeretet, ami nem a villámláson, szikrázáson meg hormonokon alapul. A szerelem döntés kérdése, Kinga: akarom azt a másik embert annyira, hogy sutba dobom az önzésemet, és melléje szegődöm egy életre. Nyilvánvalóan kell, hogy vonzzon, kell hogy kívánjam is, de ez csupán néhány hónapra elég. Az ellentétek is csak ideig-óráig vonzzák egymást, aztán talán pont ugyanazok a jellemvonások idegesítenek benne, amelyek az elején megtetszettek. Ennek vagytok ti Zolival a tipikus példái. 

– Nos, Péter, befejezte az analízist? – hangzott fel az ajtóból a főnökasszony- Nem is tudom, miért nincs Péter bácsi levelesládája rovatunk. Lekörözi Müller Pétert!- Nóra hangából maró gúnyt éreztek ki, ez nem jóindulatú humorizálás! Na persze, munkaidőben magánügyekkel foglalkoznak, méghozzá hétfő reggel! Mindketten behúzták a nyakukat, s azonnal a laptopjuk fölé hajoltak.

– Itt vannak az utasítások erre a hétre! Neki lehet látni. Nem a lelkizésért fizetem magukat! – a főszerkesztő hangja szigorúan csengett, tekintete megakadt a kinga nyakában lógó zafíron – Nahát, úgy látom, a bankár barátja igazán bőkezű.

Kinga azonnal tiltakozni akart, de Péter a szemével jelzett, hogy hagyja. Amúgy sem kell mindenkinek tudnia sem azt, hogy Zoli már nincs az életében, sem azt, hogyan jutott hozzá az ékszerhez. 

– Nem kellene a munkahelyére ilyen értékes és feltűnő darabokat hordania, nem mindenki olyan szerencsés, mint maga…- ezzel kilibegett az irodából.

Péter grimaszt vágva nézett utána, aztán a hüledező Kingához fordult.

– Rá se ránts! Csak irigykedik. Különben meg a zafír történetét tartsd meg magadnak, mondd, hogy családi ékszer és kész. Igen valószínűtlennek hangzik, hogy a szomszéd néni, akinek mellékesen családja is van, neked ajándékoz egy értékes ékszert. Persze török sorozatokban elő szokott ilyesmi fordulni… Na, munkára fel, mert le merem fogadni,  hogy nemsokára visszajön, hogy ellenőrizze, mennyit haladtunk. 

Kinga szeretett írni, igazából néha úgy érezte, írásban sokkal jobb, mint szóban. Gördülékenyen, simán fogalmazott, könnyedén alkotta a mondatokat. Ha írt, az idő szinte elrepült, pedig nem volt szokása sokat piszmogni egy cikken. Általában az első verzió volt a legjobb, ha sokat javítgatott, csak rontott a lendületén. 

Sose szerette a hétfőket, a munkanap általában maratoninak tűnt a hétvége után, ma sem volt ezzel másként. Három után negyedóránként megnézte az óráját. 

– Mi van, randid lesz Viktorral? 

– Úgy látom,  egy darabig nem úszhatom meg, hogy ezzel ugrass. Képzeld el, egyszerűen csak már mennék a kis hűvös lakásomba. Jut eszembe, mi van a kocsiddal? 

– Elvileg kész, és Mariann elmegy érte, idejön a gyerekekkel, ők fognak várni. Ha csak négy gyerek mellett valami közbe nem jön. Amit ugye  nálunk sose lehet tudni. 

De szerencsére a csillagok állása ma szerencsés volt, mikor kiléptek a szerkesztőség ajtaján, egyszerre négy apróság ugrott Péter nyakába. Kinga meglepetten látta, hogy Mariann mellett Viktor várakozik. Tán csak nem egy összeesküvés közepébe került?

– Sajnálattal közlöm, hogy a kocsi nem készült el, de a gyerekeket már annyira felhecceltem reggel, hogy eléd kellett jönni, csakhogy az én kocsimba az összes porontyunk egyszerre nem fér be, ezért el kellett hívnom Viktort is…- hadarta Mariann – Helló, Kinga! Nahát, milyen szép medálod van!

Róza azonnal vérszemet kapott.

– Szeretném megnézni a medált, felemelsz? – nézett kérlelve Kingára. Erre a pillantásra nem lehetett nemet mondani, bár a kislány már olyan nehéz volt, akár egy sózsák. Csillogó szemekkel vette kezébe a kék követ, amelyet a nyári napsugár még tündöklőbbé tett. 

– Ez nagyon csecsés- mondta elismerően Kingának, aki azt hitte, ezzel vége az ékszerszemlének, s le akarta tenni a kislányt, aki azonban még a kezében tartotta  medált. A hirtelen mozdulattól a vékony lánc elszakadt, a kék köves medál pedig Róza kezében maradt. 

– Kislányom, nézd meg, mit csináltál! Elszakítottad Kinga láncát…- méltatlankodott Péter, mire a kislány sírva fakadt, megijedt, és ledobta a medált a földre. 

Mindannyian rémülten nézték, ahogy a kedves ékszer a macskakőre zuhan, s az esés következtében elválik a hátulja. Róza még kétségbeesettebb bömbölésbe kezdett, Péter sajnálkozva nézett Kingára.

– Ne haragudj, nem akarattal csinálta. Add ide, holnap beadom az ékszerészhez, és veszek neked hozzá egy láncot is. Nagyon szégyellem magam…

Kinga és Viktor egyszerre hajoltak le a medálért, a férfi volt a gyorsabb. Kezébe vette, olan szemekkel vizsgálta meg, mintha értene az ékszerekhez.

– Azt hiszem, nincs nagy baj, szerencsére a kő nem sérült. Hm…ez egy nagyon érdekes darab. Vagyis inkább úgy mondanám, különleges. Nem véletlenül esett le a hátulja, a foglalatban valami szerkentyű lehett anni. És nézzétek csak, bele van vésve egy monogram is: K.I. 

– Biztos, hogy az az I nem J? Bár úgy tudom, Jolika néni lánykori neve Szász. A férje után meg Tamás – gondolkodott hangosan a lány. A többiek körülállták őket, még Róza sírása is abbamaradt. Viktor továbbra is a foglalat belső oldalát fürkészte.

– Hát ez nagyon érdekes. Mintha egy lehallgató készülék egy kis kábeldarabja lenne benne. Láttunk már ilyeket a James Bond filmekben, s valószínűleg Magyarországon is alkalmazták a módszert, de hogy egy kedves idős néni egy ilyen darabot elajándékozzon…

– Talán épp meg akart tőle szabadulni. Az, hogy szép emlék, csak duma. Inkább rossz emlékeket ébreszt benne… – Péterben feléledt az újságíró. Továbbra is valamennyien a medálra fókuszáltak, mikor a hátuk mögött felhangzott Nóra hangja.

– Egek ura! Szoboszlai Viktor! Tényleg te vagy az? Nem hiszem el!!! Mit keresel te itt?

Valamennyien értetlenül néztek a főszerkesztőre, aztán fejüket Viktor felé fordították, aki először nem tudta hova tenni az őt megszólító nőt, de kis idő múlva felderült az arca.

– Pálóczi Nóra! Ezt a véletlent! Ezer éve nem találkoztunk – a férfi végül a körülötte állókhoz fordult- Ő egy egyetemi csoporttársam, nagyon jó barátságban voltunk.

– Nana, te azt barátságnak neveznéd? Én valami másnak- fenyegette meg az ujjával Nóra – Különben én itt mindannyiukat ismerem, Péter is Kinga az én lapomnál dolgoznak. 

– Én pedig Mariann bátyja vagyok. 

– Nahát, ezt nem tudtam, milyen kicsi a világ! Sajnos most rohannom kell, de valamikor összefuthatnánk egy kávéra, Péter majd megadja a telefonszámom…Vagy én kérem el tőle a tiédet. Nehogy eltűnj nekem újabb 25 évre!

Péter és Mariann jelentőségteljesen összenéztek, Viktor azonban nem tűnt zavartnak. 

– Nem is tudtam, hogy Nóra átpártolt a zsurnalisztikához. Na és milyen főnök?

Kinga és Péter egyszerre vágta rá.

– Igazi női! 

– Volt egy stílusa, az biztos, határozott volt már akkor is. Na de térjünk vissza a medálhoz! Nem bánnád, ha megvizsgálnám tüzetesebben? Megígérem, pár napon belül elviszem az ékszerészhez, a sógorom pedig jön neked egy lánccal. 

– Az a helyzet, ezt a láncot még az anyukámtól örököltem, jó lenne, ha azt is meg lehetne javíttatni. 

– Szerintem nincs akadálya. 

Kinga elvette Péter karjaiból Rózát, és megpuszilgatta.

– Nem haragszom rád egyáltalán, ez bárkivel előfordulhat, csak legközelebb légy óvatosabb, jó?

A kislány hevesen bólogatott, aztán visszakéredzkedett az apjához, szégyenkezett, hogy ügyetlen volt. A többi gyerek azonban már nyűgösködni kezdett, így ideje volt búcsúzni. Kinga fáradtan integetett utánuk, kicsit sajnálta az ékszert, de nem nagy ügy, pár nap múlva ismét hordhatja. Még hogy lehallgató készülék lehetett benne?! Vajon tudott erről Joli néni? Ki lehetett az a titokzatos szerető, aki ilyen ajándékot ad a kedvesének?  Az is előfordulhat, hogy a medál előéletéről az ajándékozó se tudott. Meg az is lehet, hogy Viktorban csak feléledt a történész, és csupán egy egyszerű ékszerről van szó. Remélte, hogy nem akad össze az idős hölggyel, aki azonnal kiszúrná, hogy nem viseli a medált. 

Ennyi elég is volt a hétfőből, gondolta. Épp csak megvacsorázott, mikor csörgött a mobilja. remélte, hogy nem Zoli, mert ahhoz már nem lenne türelme. A nővére neve villogott a kijelzőn. Remélte, hogy nem egy nőgyógyászati procedúra menetét kell végighallgatnia, és nem is azért hívja sírva, hogy megint menstruál. 

– Tessék, szia Zsuzsi! 

Nagy meglepetésére a nővére hangja lelkesen csendült fel.

– Kinga, óriási hírem van! Nagynéni leszel! Mégis sikerült! Ugye megmondtam? Én tudtam, hogy nekem lesz gyerekem. Úgy örülök, hogy nem hagytam magam lebeszélni, nem törődtem bele! 

– Hát ez szuper hír! Gratulálok! És hányadik héten tartasz? 

– Még nagyon az elején, most lett pozitív a tesztem, még orvosnál sem jártam, de valakinek el kellett mondanom! Persze Balázsnak is elújságolom, csak még nem ért haza, mégse hívhatom csak úgy fel, míg vezet…

Kinga nagyon ügyelt arra, hogy mit válaszol. Remélte, hogy Zsuzsi nem csak beképzeli magának a két rózsaszín csíkot. Néha nagyon aggódott érte, úgy tűnt, szinte belezavarodik abba, hogy még nincs gyereke. De most nem ronthatja el az örömét.

– Nagy meglepetés lesz neki is! Mikor mész el a dokihoz? – szerette volna, ha minél hamarább megerősítik vagy megcáfolják a teszt eredményét. Féltette a nővérét.

– Holnapra már nem kapok időpontot, de az én esetemben a doktornő biztos kivételt tesz, és a héten bevesz, nem kell egy hetet várnom. Jaj, hugi, én olyan boldog vagyok! Tudod, hogy még sose produkáltam pozitív tesztet.

Ó, de borzasztó kifejezés ez: pozitív tesztet produkál, mint valami szerkezet vagy gép. 

– Tényleg nagyon örülök. Most az a lényeg, hogy vigyázz magadra. Az orvos biztosan betegszabira küld, nehogy tiltakozz! Tudod, a munkában mindenki pótolható.

– Ó, ne félj, ha azt ajánlaná, hogy most kilenc hónapig feküdnöm kell vagy bevonulni a kórházba, azt is simán kibírnám. Nem kockáztatok semmit. Na és veled mi van? Még mindig bánkódsz Zoli után? Igazán te is belehúzhatnál, ha nem akarod az én példámat követni…Hidd el, fáradságos és fájdalmas út.

Na,  helyen vagyunk, Zsuzsi már megint itt tart. De most türelmesen fog válaszolni.

– Zoli után nincs miért bánkódni, átment idegesítő zaklatóba, úgyhogy ő már a múlt. és én nem sietek sehová. Mindennek eljön az ideje. Különben is, ez most a te időd. Ti hárman lesztek a középpontban. Képzelem, milyen boldog lesz Balázs is!

– Pedig ő már lemondott volna a babáról. Azt mondta, ő nem gyerekcsináló gép. De jó,. hogy néha kényszerítettem…- kuncogott bele a kagylóba a nővére.

– Na, szépen vagyunk. De ezt ma ne dörgöld az orra alá. Csak örüljetek. És minél hamarabb menj el a nőgyógyászhoz, hogy megadja az utasításokat. 

– Igenis, így lesz. Majd felhívlak, ha jártam nála. 

– Azt el is várom. És ha segítség kell, szólj. A legédesebb nagynéni leszek, aki mindig tettre kész. 

– Ó, én sokáig nem adom ki a kezemből a lányomat, arra mérget vehetsz. Na jó, néha megdajkálhatod. 

– Lányodat? Honnan tudod, hogy lány lesz?

– Jaj, egy anya ezt megérzi. Biztos vagyok benne, hogy lány lesz. Bettina.

– Nahát, te már a nevét is kitaláltad. Vajon mit szól ehhez Balázs? Nem véletlenül legnagyobb álmuk egy elsőszülött fiúgyermek?

– Balu nagyszerű lányos apuka lesz. Képzeld csak el egy fodros ruhás lányka kezét fogva…

– Na jó, te nyertél, elég jó kis kép. Puszilom őt is. És mindenképpen hívj fel, mit mondott a doki. 

– Te leszel az első, megígérem. Szia!

Nagyon bízott benne, hogy Zsuzsi valóban babát vár, mert ha csak a hormonjai vagy a pszichikája játszik vele, annak most már komoly következményei lesznek. Nem csodálkozott volna, ha a szekrényében már lapulna néhány babaruha. De a másik oldalon az is igaz, hogy még sosem sikerült teherbe esnie, a teszt mindig negatív volt, tehát most jó esély van rá, hogy mégis…

Nem akart már dolgozni, de a jó hír felpörgette, kinyitotta  a laptopját, hogy még egy kicsit kozmetikázza  cikkét. A postafiókjában kellemetlen meglepetés várta: öt üzenet Zolitól. Nagyot sóhajtott. Nem, nem fogja elolvasni egyiket sem. Az összeset törölte. Gondolkodott, hogy ír egy e-mailt neki, még egyszer megmagyarázza az érveit, de aztán erről  is letett. Ez egy újabb lehetőség lenne a férfinak, hogy írjon neki. A kapcsolatot teljesen meg kell szakítani. A múltkori eset óta egyértelműen meg volt róla győződve, hogy még jó ismerősi viszonyt sem szabad vele fenntartania. Akkor sosem szabadul meg tőle. Egyelőre úgy döntött, nem tiltja le, de ha továbbra is ostromolja, nyugodt szívvel megteszi. 

Ismét megszólalt a telefon. Csak nem próbálkozik a mobilon is? A szám ismeretlen volt. Habozott egy darabig, hogy felvegye-e, de hátha valami fontos.

– Igen, tessék! – ilyen esetekben nem mutatkozott be, hogy ha például egy reklámügynökség vagy egyéb kellemetlen hívás, letehesse anélkül, hogy a nevét kiadná.

– Kinga szia, Viktor vagyok, Pétertől elkértem a számodat. Bocs, hogy ilyen későn zavarlak.

– Nem zavarsz! A zafírral kapcsolatban van fejlemény?- kérdezte a nő izgatottan.

– Igen. Az egész estémet azzal töltöttem, hogy vizsgálgattam. Rá is kerestem a neten néhány dologra. Azt hiszem, ezt a kommunizmus alatt valóban lehallgatóként használták. Nagyon érdekes történetet lehetne ebből kibogozni. Ha jól emlékszem, azt mondtad, a szomszéd nénitől kaptad. Nem lehetne ezzel a kedves idős hölggyel beszélgetni? Nagyon izgat a története…

– Én azon gondolkodtam, vajon Joli néni egyáltalán tisztában volt-e azzal, mire szolgált az ékszer. Szerintem ő már úgy kapta, hogy a lehallgatót kiszerelték belőle. Nem gondolom, hogy őt hallgatták volna le…Különben is, a dolog egy kicsit kínos lesz számára, ugyanis a szeretőjétől kapta. Elmesélte nekem, hogy a férje agresszív ember volt, ő meg máshol keresett vigaszt…

– Értem. De megpróbálhatnád rábeszélni, hogy a te jelenlétedben kicsit kikérdezném. Természetesen a történetet diszkréten kezelem. És egyelőre nem is áll szándékomban feldolgozni. Valamiért azonban nem hagy nyugodni, mintha égetné a kezem ez a medál..

– Gondolod, hogy lehet egy sötét pont a történetében? – kérdezte nyugtalanul Kinga. 

– Úgy vélem, ez egy nagyon régi ékszer. És elképzelhető, hogy több generációt kísért végig. Mindig nagyon érdekeltek az ilyen sztorik. Az összeset biztosan nem tudom felgöngyölíteni, de hátha…

– Beszélek Joli nénivel, aztán felhívlak. Ezt a számot elmenthetem?

– Igen, ezen a számon kereshetsz. Az ékszereket holnap reggel beadom az ékszerészhez, hogy néhány napon belül vissza tudjam őket szolgáltatni. Talán az ékszerész is tud majd valamilyen infóval szolgálni. Hát akkor jó éjszakát, további szép hetet!

Címkék: Bolgár Katalin, Catalina Bianchi, regény, Zafírkönny