Catalina Bianchi: Zafírkönny V. rész – 4. fejezet

Kinga
4.

Amikor sok volt a munka, Kinga szinte nem is érzékelte a napokat, jó esetben pénteken hatalmas megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy másnap nem kell bemennie a szerkesztőségbe és kicsit később kelhet. Nem volt az a hétalvó típus, de azért a hétvégén szívesen lustálkodott egy kicsit. Így rohant el ez a hét is. Szombat reggel, miután felébredt, végiggondolta a napjait. Munka, munka és munka. Mindemellett egy boldog telefonhívás Zsuzsától: valóban babát vár, most rengeteg kivizsgálás vár rá, de a doktornő szerint minden rendben lesz. Milyen jó is lenne, ha végre a nővére lelke megnyugodna! Biztosan remek anya válik belőle! Aztán Viktor kérésére beszélt Jolika nénivel, aki csak hosszas győzködésre vállalt egy beszélgetést Viktorral. Kinga megígérte, ő is ott lesz, és ha a férfi kényes kérdéseket feszegetne, arra nem kell felelnie. Úgy gondolta, arról, hogy az ékszert lehallgatóként is használhatták, nem tesz említést a néninek, egy történész szájából ez mégiscsak hitelesebben hangzik. 

Vasárnap délutánra voltak hivatalosak a szomszédba, kinga szállítja a habos kávét, a néni pedig a sütit. Ki tudja, talán még az ő számára is kerekedik belőle egy érdekes sztori, amit a lapban lehozhat. Minden újságíró álma egy cikk, amit aztán évtizedekig emlegetnek majd a lapnál és azon kívül is. Nóra, mióta rájött, hogy Péter rokona Viktornak, olyan mézes-mázos volt vele, hogy az már szinte nevetségesnek hatott. Vajon mi lehetett köztük annak idején? A tapasztaltak alapján Nóra szempontjából sokkal több, mint amit a férfi érzett. Viktor látszólag nem került nosztalgikus hangulatba attól, hogy találkoztak. Bár egy férfi talán kevésbé ragaszkodik a volt szerelmek emlékéhez. Kivéve Zolit. Érkezett tőle néhány e-mail, amiket Kinga ugyanúgy figyelmen kívül hagyott. Nagyon büszke volt magára, hogy képes ennyire határozottan maga mögött hagyni a múltat. nem volt ez mindig így. El kellett telnie néhány évnek, át kellett élni néhány keserves tapasztalatot, hogy eljusson idáig. Hogy tudatosítsa, ahol nem egyenrangú, ahol nem fontos, ott nincs helye. Ettől jobbat érdemel. Őt már szép szavakkal, vacsorákkal és egyéb cirkuszokkal nem lehet megtartani. Ez mind csak a külső máz. Ettől ő többet akar. Sőt, ezekről szívesen lemond: nem igényli a drága külföldi nyaralásokat, se az exkluzív bulikat valamelyik jó nevű bárban. Ahogy nincs szüksége arra sem, hogy valaki ruhát, ékszert vagy bármit vegyen neki. Az édesem, drágám és szívem megszólítás mögött is azonnal megérzi, ha nincs semmi. Ha csak üres szavak. Most úgy gondolta, Zolival is túl soká húzta. De nem szeretett sajnálkozni azon, amin már úgyse lehet változtatni. Ha végre leszáll róla, valóban fellélegezhet. 

Ráérősen reggelizett, pakolgatott a lakásban,  kicsit főzőcskézett, aztán a délutánt éfrs semmittevéssel tervezte tölteni. Az a bizonyos én-idő. Levenni egy jó könyvet a polcról, és egész estig olvasni. Vagy megnézni egy filmet. Emberek közé nem vágyott, vásárolgatni nőtársaival ellentétben utált, a plázákat nagy ívben elkerülte. A barátnői szétszéledtek a világban, külföldön éltek vagy épp az ország másik csücskében. Most Péter volt az, akit a barátjának tekintett, de semmiképp sem akart belefolyni az életükbe. Élvezte, ha olykor együtt töltöttek egy kis időt, szívesen vigyázott néha a gyerekekre, de nekik is szükségük volt arra, hogy hatosban legyenek. Nem értette azokat az embereket, akik folytonosan együtt lógtak, átjártak egymás lakására, együtt nyaraltak, szórakoztak, minden egyes percüket társadalmi élettel töltötték. Ebbe biztosan beleőrült volna. Szüksége volt néha arra, hogy egyedül legyen, végül is folyamatosan mentálisan is dolgozott, a feltöltődés elkereülhetetlen bizonyos időközönként. De ehhez sem alkoholt, sem hangos zenét, sem futó ismeretségeket nem igényelt. 

Végül is a könyv felett elbóbiskolt, úgy látszik, sokkal fáradtabb volt, mint gondolta. Nem szeretett délután aludni, mert aztán a fennmaradó időben nem bírt magához térni, és este is nehezebben ment az elalvás. Úgy döntött, hogy felébredjen, sétál egyet, kimegy a Margitszigetre. A négyes-hatossal kizötyögött a zöldbe. Rengetegen voltak a zenélő szökőkútnál meg úgy általában mindenfelé. Piknikeztek, bicikliztek, kutyát sétáltattak meg persze futottak. Keresett magának egy csendesebb padot, leült, elővette a könyvét, és folytatta az olvasást. Hozott magával egy legyezőt, hogy a hőségben kis levegőhöz juttassa magát. Nagyon okosak voltak a régi idők asszonyai, egészen jó kis felüdülést nyújtott. Szép darab volt, egy régiségboltban akadt rá néhány éve, s nyaranta előhúzta. Már vagy fél órája üldögélhetett, mikor árnyék vetült a könyvre.

– Ezzel a legyezővel olyan vagy, mint egy Viktória korabeli angol hölgy. Csak a széles karimájú szalmakalap hiányzik a fejedről.

Meglepődve fordult hátra Viktor hangjára. Futószerelésben, izzadtan, helyben futva állt mögötte.

– Van valahol a sifonérban, majd legközelebb azt is kihozom. Hátha összetévesztenek egy ladyvel. Látom, a testedzést kánikulában sem hagyod ki.

– Igazándiból futni nem is nagyon szeretek, de egyelőre nem tudtam egy jó szambó egyesületbe bejutni. 

– Szambó? Az olyan mint a szamba, csak hímnemben? – nevetett Kinga. Valamit hallott már róla, tudta, hogy küzdősport, de semmi közelebbit.

– Valami hasonló, csak az egyik fél a szőnyegen végzi. Egyébként orosz eredetű küzdősport, a cselgáncshoz és a birkózáshoz hasonló. 

– Látom, nem szabad téged magamra haragítani. 

– Na, na! Nőkkel szemben nem harcolunk, csak megvédjük őket. 

– Az ember azt gondolná, a lovagkor a kedvenc történelmi időszakod. 

– Gyerekkoromban az volt. De aztán kicsit elcsúsztam… Na nem zavarlak tovább, holnap találkozunk. Viszem az ékszert is. Sikerült teljes szépségében megjavítani. Sőt, egy meglepetésem is van…

– Hűha, ki gondolta volna, milyen lavinát indít el Joli néni medálja. Majd csörgess meg, és beengedlek. További jó edzést.

Most már furdalta az oldalát, milyen érdekesség derülhetett ki a medálról. Olyan izgalmas dolog belekerülni egy ilyen történetbe! Másnap ebéd után megfőzte a habos kávét, mindent átvitt Joli nénihez, aki már az ünnepi fehér blúzában és vasalt sötétkék szoknyában várta a nappaliban ülve. 

– Nahát, milyen csinos, Joli néni! Hűha, jól látom, hogy az ott levendulás kuglóf?

– Jól bizony! Különleges vendégeknek különleges megvendégelés jár. Kíváncsi vagyok erre a te professzorodra – nevetett huncutul az idős hölgy.

– Jaj, Joli néni, nem az én professzorom, és nem hinném, hogy professzor úrnak kéne szólítani. Szerintem nem szereti,ha körülményeskednek vele. 

Pontosan kettőkor megcsörrent Kinga mobilja, leszaladt, hogy beengedje Viktort.

– A néni teljes transzban van, az ünnepi ruháját vette fel a tiszteletedre. 

A férfi egy kis csokor virágot húzott elő a háta mögül.

– Akkor jó, hogy virágot is hoztam. Sajnos az kaparintottam, neked majd legközelebb…

Kinga elpirult.

– Ugyan már, miért is hoznál nekem virágot? 

– Miért, kell valami különleges ürügy, hogy egy férfi  virágot hozzon? Egyszerű udvariasság.

A néni valóban el volt bűvölve a színes virágoktól, azonnal hozott egy kristályvázát és az asztal közepére állította. 

– Nagyon kedves, professzor úr, igazán nem énrám, egy ilyen öregasszonyra kellett volna pazarolnia…

– Kérem, szólítson Viktornak. Még hogy Joli néni öregasszony, látni, hogy majd kicsattan az életerőtől! 

Egy darabig csak semmiségekről beszélgettek, Viktor szemmel láthatóan értett ahhoz, hogy feloldja a beszélgetőtárs gátlásait, hogy majd minél közlékenyebb legyen. Joli néni pedig szívesen csevegett, művelt idős asszony volt, valamikor egy utazási irodában dolgozott, amit az akkori világból Magyarországról látni lehetett, azt látta. Mikor végére értek a kávénak, a férfi a medálra terelte a szót.

– Joli néni, nagyon különleges az a medál, amit Kingának ajándékozott. Sajnos történt vele egy kis baleset, az unokahúgom leszakított a nyakából, viszont így közelebbről is megvizsgálhattam, mielőtt az ékszerészhez elvittem. Érdekes dologra jöttem rá. Még mielőtt elmondanám, arra szeretném megkérni, hogy meséljen arról a személyről, akitől kapta. Tudom, hogy ez…titkos viszony volt, nincs miért szégyenkeznie. Semmi intim részletre nem vagyok kíváncsi, csak arra, ki is volt az a férfi. 

– Hát a neve Buzás Miklós volt, és milyen kicsi a világ, Viktor, szintén történelemmel foglalkozott.

– Valóban? Ez tényleg érdekes véletlen.

– Szóval én egy utazási irodában dolgoztam, ott találkoztunk, az édesanyjának foglalt le egy hévízi üdülést. Beszélgetni kezdtünk, aztán randevúra hívott… Tudja, én férjes asszony voltam, már Gyuluskám is iskolába járt, de a házasságom nem mondható szerencsésnek. Igaz, a férjem felelős pozícióban dolgozott, a pénznek nem voltunk híján, de az a helyzet, ha ivott, sokat bántott. Egy ilyen pozícióban pedig gyakoriak voltak az estébe nyúló értekezletek, munkavacsorák, ahol alkoholt is ittak… Szóval vágytam arra, hogy valaki szeressen. 

– Értem. És hol volt történész ez a Miklós? Tanított valahol? Esetleg valamelyik múzeumban dolgozott? 

– Az ELTÉ-n volt tanársegéd, tudja, sokkal fiatalabb volt nálam. De én sosem jártam nála, csak titokban találkozgathattunk.

Viktor elgondolkodott.

– Nos, Joli néni, az a helyzet, hogy ennek a zafír medálnak a hátlapja alá egy lehallgató készüléket helyeztek egykor. Már nincs benne, csak a zsinórja maradványát találtam meg, de az ékszerész is megerősítette a gyanúmat. Maga tudott erről?

A néninek elállt a szava.

– Micsoda, lehallgató készülék? Az lehetetlen. Akkor, amikor Miklós nekem adta, biztosan nem volt már benne. Miért is lett volna? Talán előtte, az ötvenes években…

Kinga agya is hatalmas sebességgel dolgozott.

– Joli néni, nem akarom Miklós szerelmét megkérdőjelezni, de nem lehet, hogy az utazási irodát akarták megfigyelni? Mégiscsak sok mindent ki lehetett következtetni ezekből a beszélgetésekből. Mindig hordta?

– Mondtam, Kingus, hogy szinte sosem viseltem. Csak ha kettesben voltunk. Mi jobbára belföldi utakat közvetítettünk, maximum a keleti blokk országaiba. Semmi értelme nem lett volna lehallgatni, ami az irodában történik. 

– És itthon hol tartotta? – vágott közbe Viktor. 

– Miklóssal azt találtuk ki, hogy nem jó ötlet eldugni, mert ha a férjem mégis megtalálja, abból botrány lesz. Itt volt évekig a nappaliban, az étkezőasztal fiókjában. Oda sosem nyúlt volna bele az uram. 

– Szerinted így is működhetett?

– Igen, főleg ha kicsit rásegítettek. Járt ez a Miklós a lakásban? 

– Ha jól emlékszem, összesen talán háromszor, mikor a férjem és Gyuluska a nagyszülőknél nyaraltak. Éjjel becsempésztem a kapun, hogy a szomszédok ne lássák. 

Micsoda szerelmes cselszövő volt ez a Joli néni, gondolta Kinga. Jaj de fogja sajnálni, ha kiderül, átverték! Egy fél élet emléke dől romba. Hogy kéne jelezni Viktornak, hogy óvatosan fogalmazzon?

– Joli néni azt mondta, a férje magas pozícióban dolgozott. 

– Igen, egy külkeres cégnél. Sajnos a hetvenes években az volt a terve, hogy emigrálunk Amerikába.

– Hoppá! Közösen, az egész család?

– Igen, volt egy gyerekkori jó barátja, akinek sikerült Chicagóban letelepednie. Gyula már szervezte, hogy milyen útvonalon tudnánk a legbiztonságosabb módon kijutni. Nekem az utazási irodában kellett volna tapogatóznom, de én igazából nem akartam, menni. Aztán Gyula terve is kiderült, ekkor másik részlegre helyezték, de mivel a maga területén nagyszerű szakember volt, egy idő után visszakerült az eredeti helyére.

– Jolika néni vissza tud emlékezni, hogy nagyjából mikor találkozott Miklóssal?

– Hát…körülbelül akkor, amikor Gyulát visszahelyezték az eredeti funkciójába. Talán néhány nappal előtte. Az uram nagyon berúgott, amikor megtudta az örömhírt, és emlékszem, akkor még agresszívebb volt, mint máskor. Ezért is határoztam el, hogy nem leszek tekintettel rá, és elfogadom Miklós udvarlását.

– Akkor azt hiszem, elég egyértelmű a helyzet – vélte Viktor- Azt még megkérdezném, hogy a kapcsolat vége felé nem volt -e lehetősége Miklósnak hozzáférni a medálhoz, hogy eltávolítsa belőle a készüléket.

Joli néni szeme teleszaladt könnyel.

– Azt akarja mondani, hogy Miklós csak megfigyelt minket?

A férfi válaszolni akart, de Kinga jobbnak látta beavatkozni.

– Ez egy feltételezés, Jolika néni. Ha Miklós először amiatt is közeldett magához, utána biztosan nagyon megszerette, különben nem maradt volna Jolika néni mellett évekig. A feladatát teljesítette, eltűnhetett volna…

– Igen, Kingának igaza van. Ha megkérdezhetem, mennyi ideig tartott a …. a szerelmük?

A lány hálásan rámosolygott. Történt ami történt, a néni álmait nem szabad elvenni.

– Valamivel több mint két évig. Aztán elmaradozott. Dehát megértettem, fiatal volt, családot akart alapítani, én meg férjes asszony voltam. Akkoriban a válás nem úgy ment, mint most. Hány asszonynak ivott a férje, mégis együtt maradtak. 

Csengettek. Mindhárman összerezzentek.

– Nem várok senkit, ki lehet az? Lehet, Gálné a másodikról. Elküldöm, majd feljön holnap.

A néni kiment ajtót nyitni. Kinga odasúgta Viktornak:

– Köszönöm, hogy tapintatos vagy. Tényleg lehetséges ilyesmi, hogy ilyen ocsmány módon figyelték meg az embereket?

– Sajnos ennél sokkal ocsmányabbak is megtörténtek. És hidd el, ma is megtörténnek.

Az előszobából Joli néni lelkes hangja hallatszott.

– Gyuluskám, ezt a meglepetést! Tamara, gyertek csak be!

Kinga azonnal a kezébe rejtette a medált, és a fogai között sziszegte:

– Joli néni fia és unokája. El ne szóld magad. 

A néni boldogan vezette be díjbirkózóra emlékeztető fiát és kamaszkorú unokáját.

– Fiam, látod kedves vendégeim vannak. Kinguskát ismered. Az úr pedig egyetemi tanár, a régi időkről beszélgetünk, a professzor úr azt kutatja. 

A kölcsönös bemutatkozások után Gyula gyanakodva vizslatta őket. 

– És mi az, amit az én édesanyám a kutatáshoz hozzá tud tenni?

– Az édesanyja utazási irodában dolgozott, érdekelnek a hetvenes évek utazási szokásai, ki merre ment, milyenek voltak az igények….

– És maga Kingának kije? – hangzott a cseppet sem udvarias kérdés.

– Gyuluskám, miért vagy ilyen bárdolatlan?

– Csak nem szeretem, ha idegenek vannak nálad. Ezt a  fickót sosem láttam. Vagy lecserélted Zolit?

Kinga nagyot nyelt.

– Igen, lecseréltem. És most megyünk is, nem zavarunk. Köszönjük a beszélgetést, Jolika néni. Nem kell kikísérni, kitalálunk.

Szó nélkül vették a cipőjüket, és kimentek a folyosóra.

– Micsoda egy tapló az a Gyulus. Úgy tűnik, az apjára ütött- jegyezte meg Viktor. 

– Joli néni viszont imádja. Persze érthető, az egyetlen fia. Figyelj, azt mondtad, van még egy érdekes infód.

– Tényleg, azt a végére akartam hagyni, hogy oldjam az esetleges feszültséget. Mutasd csak a medált!

– Jaj, ne itt, még kijön Gyulus, és kellemetlen helyzetbe hozzuk a nénit. Gyere be hozzám!

Gyorsan kinyitotta az ajtót és betessékelte a férfit. 

– Milyen kellemes kis lakás. Napfényes. De látni, hogy női. Ez bók akart lenni – tette hozzá, mikor látta, hogy Kinga arca elborul.

– Na azért! Gyere ide a nappaliba, nagyon kíváncsi vagyok – közben levette a nyakából a medált. Viktor a kezébe vette, óvatosan levette a hátlapját, és diadalmasan Kinga felé fordította: 

– Ezt nézd! – a lány meglepődve lűtta, hogy a hátlap belsejére egy címert gravíroztak – Miután az ékszerész eltávolította a zsinórmaradványokat, elkezdte tisztogatni a medált, ekkor kezdett kirajzolódni ez a családi címer. És én már azt is kiderítettem, kihez tartozik. A Koroknay családhoz. Tehát a K.I. a család egyik nőtagja lehet. Most már csak egy kis kutatást kell végezni, és lehull a titok. 

Kinga az ablakhoz vitte a medált, végighúzta a kezét a finom rajzolaton. Fantasztikus! Micsoda kincset kapott a szomszédasszonyától. Egy mesélő ékszer!

– Ha valamit megtudok, akkor természetesen jelentkezem. De ez a Buzás Miklós is érdekel. Valószínűleg nem ez volt az igazi neve, de elvileg már kikereshető a dokumentációból. Egész érdekes dolog a történelem, nem? – kérdezte Kinga mögé állva, aki még mindig szinte elvarázsolva csodálta az ékszert.

– Egyetértek- mondta mosolyogva, összeakadt a tekintete Viktoréval, egy pillanatra mozdulatlanná váltak, aztán a férfi lehajolt, és futó csókot nyomott az ajkára. Kinga úgy meglepődött, hogy lágyan visszacsókolta. Aztán mint két gyerekcsínyen kapott rosszcsont, egyszerre rebbentek szét.

– Ne haragudj – mondta Viktor, s azonnal az ajtóhoz ment, vissza se nézett, el sem köszönt, csak elhagyta a terepet. Kinga értetlenkedve nézett utána. 

Címkék: Bolgár Katalin, Catalina Bianchi, regény, Zafírkönny