A szőlőtőkék kondíciójának fenntartása és a megfelelő tápanyagellátása, állandó tevékenységünk. Így tudjuk részben a betegségeket megelőzni, ami a bio szőlőtermesztés alapvető feltétele. A telepítés előtti készlettrágyázást már említettük.

Minden harmadik évben az őszi hónapok alatt (október végén, novemberben) istálótrágyát tudunk bedolgozni a három méteres sorközökbe. A szőlőtőkéket télire befedjük. Így a szőlősorok mellett egyik és másik oldalról a takarásra kivett helyen kialakul egy cca. 30 cm-es mély „árok“. Ezekbe a tőkék soránál kimélyített árkokba  trágyaszóróval behordjuk az istálótrágyát, majd földdel betakarjuk.

Teljesen a tőkék mellől azonban nem távolítjuk el a földet, melyet a befedésre használtunk. Csak minimális mennyiség kerül ebből az „árokban“ lévő istálótrágya betakarására. Azt a trágyamennyiséget, ami a sorközbe kerül, szintén bedolgozzuk a talajba enyhe beforgatással.

A sorközöket a vegetációban több módon próbáltuk művelni. Tárcsáztuk, kultivátoroztuk, majd minden második sort tárcsáztunk és kultivátoroztunk, de nem volt sikeres. Zölden is tartottuk a sorközöket és soraljakat a domborzati viszonyok miatt csökkentve a talajeróziót. Ez is sikertelen volt. A gyom felnőtt a tőkék alatt. Így nem lehetett a szellőzöttséget és a megfelelő napfénybehatást biztosítani. Növényegészségügyi problémák voltak az ilyen módszer miatt.  Kialakult a következő: a sorközöket bevetettük tavaszi árpával (a javasolt „zöldítés“ biztosítása aranyáron lett volna).

A tavaszi árpa vetése régi, klasszikus lovas vetőgéppel történik, de traktorvontatással. A három méteres sorokban a 2,4 méteres szélességű vetés tökéletes. A tőkék mellett az egyik, majd másik oldalon is 30 cm szélességű rotációs kapával műveljük a talajt. Így a tőkék alatt csak 15-20 cm szélességű terület marad, ahol kézi műveléssel, kapálással gyomtalanítunk és tartjuk tisztán. Ezt a műveletet évente 5-6 alkalommal végezzük el. Alkalmaztuk a gépi sorkultivátort is, mely a tőkék alatt is „működhet“. Ez is aktuális lehetne, ha a tőkék legalább 1,2 méterre lennének telepítve egymástól. Esetünkben ez 0,8 m, így csak részben sikeres.

A sorközökben elvetett tavaszi árpát 30 cm-es magasság elérése után mulcsozzuk és a területen hagyjuk. Majd, ha újból kihajt, megint mulcsozzuk. Harmadik alkalommal is mulcsozásra kerülhet a sor, ha a csapadék mennyisége optimális. Általában három évig tartjuk ezt az állapotot, majd fedünk (szántunk), trágyázunk és újból vetünk a sorközökbe. Három éven keresztül mulcsozunk a sorközökben, de talajlazítós trágyagranulátum adagolóval, tyúktrágya- és GreenSoil granulátumot adagolunk a talajba. Ezek alapján is jól érzékelhető, hogy fő szempont a tőkék megfelelő tápanyagellátása, kondíciójuk megtartása a betegségmegelőzés érdekében.

A növényi betegségek megelőzése (prevenció) érdekében megfelelő növényvédelmet kell alkalmaznunk! Csakis a biotermesztésben megengedett készítményeket használjuk, ha lehet, azt is minimális dózisban.

Sok más természetes alapanyagú készítmény is rendelkezésünkre állhat. Ezek használatának esetében „paraszt“ logikával kell működni. Ha előre gondolkodunk, cselekszünk, akkor könyebben meg tudjuk előzni a betegségek kialakulását. Mi már az ősz folyamán, a szüret után kén és réz alapú készítménnyel permetezünk, hektáronként 1000 literes vízmennyiséggel.

Tavasszal un. lemosópermetezést végzünk hasonlóan, de két alkalommal, az „elferdült“ időjárási behatások-kialakulások miatt. Az igény alapján a vegetációs időszakban is alkalmazzuk ezt a kombinációt. Fontos növényvédelmi anyagunk még a SteriClean és a narancsolaj. A permetezések, növényvédelmi folyamatokkal együtt levéltrágyákat is célszerű kijuttatni. Minden egyes tápanyag részleges növényvédelmet is biztosít!

A vírusok és az utóbbi évben megjelent fekete rothadás nagyon kellemetlen befolyással lehetnek a szőlőtermesztők számára. Tapasztalataink alapján az ésszerű és megfelelő koncentrációjú bio, friss tehéntej lehet ezekben az esetekben a megoldás. Ezt sikeresen alkalmaztuk a bio szőlőtermesztésben, de a bio paradicsomtermesztésben már 1992 – 1996 között fantasztikus sikert biztosított.


Ing. dr. Palik László
Biocentrum
a képek a szerző felvételei


A cikksorozat előző részei:

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb