A tavaly szeptemberben kezdődő iskolaévet már csak a negyedikesekkel kezdte meg a 2001-ben létrejött lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium. A tanintézmény fenntartásának költségeit a fenntartó Lévai Református Egyházközség sajnos nem tudta előteremteni, ezért kénytelen volt az utolsó néhány diákját búcsúztatni a szebb napokat is megélt város. (A ballagásról az esemény napján, június 6-án portálunkon bővebben beszámolunk)

Léva négy osztályos gimnáziuma egy erősen asszimilált területen, már-már szinte szórványban vállalta fel azt a nemes feladatot, hogy a környék még meglévő magyar ifjúságát kitűnő tanári gárdával, elhivatottsággal, anyanyelvén, minőségi oktatásban és keresztyén nevelésben részesítse. Azon túl, hogy kiváló szakembereket képzett, biztosította a település és a környező falvak értelmiségi utánpótlását is.

2018-ban elvesztettük Tornalját, nemrégen dobták be a törölközőt Nagymegyeren, amelynek hírét még elütöttük azzal, hogy semmi baj nem történt, hiszen Komárom és Dunaszerdahely hősiesen helytáll, megyünk tovább.

Léva helyzete azonban teljesen más, az ottani szórvány nem bírja sokáig. Mi másként éljük meg napjainkat, mint a tömbmagyarságban élők. Garam és Ipoly mentiek különbözően látjuk a politikát, nehezebbek a hétköznapjaink. Még a város határában egykedvű „Levice” felirat is azt sejteti, hogy nem érezhetjük magunkat túlságosan otthon.

A tények azt mutatják, hogy befejeztük, egy végvárral kevesebb. Elkényelmesedett csallóközi “tömbmagyarok” csak sejthetik, milyen harcokat vív a város még kitartott bátor szórványa. A járásban kétségbeesettül kongatjuk a vészharangot. E hír hallatán Dunaszerdahely sem dőlhet hátra. Ma Léva esett el, holnap Rimaszombat, holnapután Komárom. Ébresztő!

Léván a református gimnáziumot szíve szerint senki sem zárná be, de nincs elég gyermek, és ilyen feltételekkel nem tartható fenn egyetlen iskola sem, akármennyi pénz is áll rendelkezésre

– egész nyár folyamán sajnos efféle, és ehhez hasonló hírektől volt hangos a felvidéki magyar média. A negyedikesek érdekében azonban még egy évig működött, s csak most függesztik fel meghatározatlan időre.

Hogy a végleges megszűnés a jövőben milyen hatással lesz a város életére társadalompolitikai vagy szociális – szociológiai szempontból, valamennyien tudhatjuk. Egyelőre a kevés idő eltelte miatt még nem érzékeljük a gimnázium bezárásának következményeit.

A városban utolsó reménysugárként még működik egy teljes szervezettségű magyar alapiskola, azt lehetne mondani, stabil benne a gyermeklétszám, de itt is csalóka ám a dolog, hiszen az utóbbi tíz évben 100 gyerekkel kevesebben látogatják az intézményt. Egy biztos a járási székhelyünk 8% magyarságának fiataljait összefogni művészet lesz, egy külön feladat.

Elcsendesedik a magyar szó a valaha volt Bars vármegye székhelyén.

A táj etnikai szerkezetét elsőként a térségben különösen brutálisan végrehajtott kitelepítés változtatta meg jelentősen, de az igazi csapást a hatalmas munkaerő-igénye miatt belső lakosságcserével felérő atomerőmű megépítése jelentette az 1980-as években.

A város arculata teljes mértékben megváltozott. Egész történelmi városnegyedek tűntek el egy csapásra, miközben tízemeletes panelházak csoportjai emelkedtek ki a földből a hajdani kisváros eredeti hangulatát felszámolva. A történelmi emlékezet szempontjából elsőrangú váron és az új városszövetben szinte értelmezhetetlenül „feszengő” templomokon kívül csak a főtér (hajdani Kossuth tér) néhány palotája emlékeztet a múltra – és a temető. Arról, hogy Léva néhány évtizeddel ezelőtt még magyar város volt, a temető tanúskodik leginkább. A sírfeliratok látható többsége ugyanis még mindig magyar. Megdöbbentő kontraszt!

Azonban a közösségileg aktív tagok lassan eltávoznak az élők sorából, és nem lesz ki a helyükbe lépjen, középiskola hiányában ez a réteg talán már soha nem termelődik újra.  Még ideig-óráig járhatunk koszorúzni, nemzeti nagyjainkra emlékezni, de ha elmennek a fiatalok, ki fog majd 10-20 év múlva mécsest gyújtani március 15-én? Akik eddig a gimiből kapták az élethez szükséges útmutatót, azok sokasága megértette Hunyadi János szavait:

Isten félelme és a hazaszeretet az egyedüli örökség.

Ahogy Léva, úgy az  egész járás magyarságának lélekszáma roham léptekkel csökken.  2011-es adatokból kiindulva a járás lakosságának 24,3%-a, azaz 28 085 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, míg 1991-es statisztika alapján 38 169 lélek számított magyarnak. Szinte hihetetlen, még belegondolni is rossz, hogy 20 év leforgása alatt tízezerrel csökkent közösségünk lélekszáma.

Joggal tehetjük fel a kérdést:

Lesz itt egyáltalán magyar ember 50 év múlva?

Sosem szabad azt elfogadnunk, hogy Léva elveszett a magyarság szempontjából. Aki Istenben bízik, mindig hinnie kell abban, hogy az ő kezében van népünk sorsa, és ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb