Zökkenőmentesen túlestem a tömeges tesztelés első fázisán. Eredményem: negatív. A helyzethez való hozzáállásom továbbra is pozitív, de azért engedtessék meg az elején néhány kósza gondolat.
Arról mára már felesleges vitát nyitni, hogy mennyire volt jó ötlet a tömeges tesztelés. Mindenki betéve tudja az érveket pro és kontra. Mindenesetre, számomra nem volt kérdés, hogy önkéntesen alávessem magam a mintavételnek. Az önkéntesség fogalma természetesen új értelmet nyert, és mint a lakosság többsége, én sem engedhettem meg magamnak, hogy a tesztelés helyett a karantént válasszam. Panaszkodni egyébként is egészen nevetséges volna: fiatal vagyok, autóm van és egyelőre türelmem is, bőven.
Nehezebb a helyzete az olyan településeken élőknek, ahol helyileg nem volt lehetőség mintavételi állomás kialakítására. Persze, ha nem akarják az állásukat kockára tenni, meg kell, hogy oldják – és ez mindent elárul az önkéntességről…
Tekintettel arra, hogy az ország bármely pontján letesztelnek akárkit, aki kivárja a sort, és arra is, hogy tudomásom volt, kik végzik majd a mintavételt, Ipolyvisket választottam. Utólag derült ki, hogy éppen 10:00-körül tartották az első szünetet, ezért volt a torlódás kevéssel 10 óra után, amikor megérkeztem.
A tesztelésre várakozók a kultúrház és a községháza összenyitott udvarán álltak sorba. Mielőtt beléptem a kapun, a szolgálatot teljesítő rendőr készségesen felvilágosított a folyamat menetéről. A fent említett torlódás miatt legalább hatvanan álltak előttem, de gyorsan apadt a sor: tíz perc alatt legalább kilenc embert behívtak mintavételre.
Kellemetlenül érintett, hogy Ipolyvisken nem volt 4G hálózat, nevetséges kényelmi faktor, bár a sorban állás alatt néhány ügyet elintézhettem volna. Azért készítettem olvasnivalót is, noha nehezen tudtam koncentrálni, a bőséges egy órányi sorban állás alatt jó darabot végigolvastam a kötetből.
Sorra kerülésem előtt jutott eszembe, hogy nagy ünnepek előtt, a tömeges gyóntatások alkalmával szoktunk hasonló módon várakozni. Mire ezt végiggondoltam, már a kultúrház falain belül voltam. Odabent a parancsnokon kívül mindenki teljes harcidíszben, azaz vírusvédelmi öltözékben.
A procedúra a következőképpen zajlott: a személyi igazolványom alapján lejegyezték az adataim mindjárt a bejáratnál és adtak egy sorszámot. A következő asztalnál arra utasítottak, hogy jól fújjam ki az orrom, köhintsek néhányat. A papír zsebkendő természetesen biztosítva volt. Azután a szavazáskor használt paravánokkal elkerített mintavételi pulthoz léptem. Gyorsan megvolt, a törletet az orromból vették. Kellemetlen, de nem vészesebb egy vérvételnél – mármint maga az érzés. Az utolsó asztalnál leadtam a sorszámot, és még egyszer bemutattam a személyi igazolványomat a tanúsítvány kitöltése miatt. A végére annyi maradt, hogy türelmesen kivárjam az egymástól két méter távolságra helyezett székek egyikén, amíg megkapom az eredményt.
Önmagam tudom csak ismételni: negatív. Tudvalévő, hogy csak a pillanatnyi állapotot mutatja, azt sem százszázalékosan, de azért megnyugtatott. Az orrnyálkahártyámban még sokáig éreztem a mintavételi eszközt, mintha valamilyen enyhén maró gázt szippantottam volna be, de azért ki lehetett bírni.
Ha ez kell ahhoz, hogy viszonylag normális kerékvágásban folytatódhasson az élet, ám legyen! És mint mindannyian tudjuk: folytatása következik…
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok