forrás: erdely.ma

Hogyan is tudnánk hátat fordítani neki, ha naponta kell szembesülnünk következményeivel? Mi, külhonban rekedt magyarok Trianon fájdalmát sokkal jobban áttudjuk érezni, hiszen a II. világháború után felvidéki családok ezreit fosztották meg emberi jogaiktól. Fűtetlen marhavagonokba toloncolva, 40 kilós csomagokkal kellett elhagyniuk szeretett otthonaikat egyik napról a másikra. A nagyvilágnak egy szava nem volt az ellen, ahogy a magyarral bánnak. Mint bárányt farkasok közé, úgy vitték őket csehek közé. A helyükbe érkezett jövevények e hely szokásait nem tisztelve az eredeti tulajdonosnak az emlékét is próbálták semmissé tenni. A magukat galamblelkű nemzetnek tituláló szlovákság a mai napig tálibok módjára pusztítja műemlékeink sokaságát. Kárpát-medence államalkotó nemzetének tagjaként mégis másodrendű állampolgárként kezelnek bennünket. Anyanyelvünk korlátozva, nemzeti jelképeink betiltva, szinte naponta derül ki nagyjainkról, királyainkról, őseinkről, hogy ők bizony vérbeli szlovákok voltak.

Trianon él

2008. november 1-jén mindenszentek napján történt Dunaszerdahelyen, hogy állig felfegyverzett arcok támadtak ránk. A rendőrség azóta sem mutatta be azokat a videófelvételeket, amelyek a durva fellépés jogosságát „bizonyították” volna, ez is csak arról tanúskodik, hogy bizony magyarverés történt. Dac-Slovan mérkőzés akkori eredménye: tizenegy sérült, harmincegy előállított. Mentőautók, helikopterek segítségével szállították kórházakba az ártatlan szurkolókat, akiknek egyetlen bűnük a magyarságuk volt.

Nyitra városában egyetemista lányt vertek össze brutális módon, aki a verés sérüléseiből és a poszttraumás stresszből egy évig gyógyult, amit tovább súlyosbítottak a nyilvános megszégyenítései és a folyamatos rendőri nyomásgyakorlás, hogy vallja be, csak kitalálta a támadást. A Fico vezette kormány ideje alatt vád alá helyezték, sőt az ügyészség még a Pszichiátriai Világszövetség állásfoglalása ellenére is elmegyógyintézetbe akarta záratni. 

Trianon hatásai jelen vannak

Persze az irányított és megfelelési kényszer vezette emberek szemet hunynak ezen, miközben nemrégiben a külügyminisztérium második embere, pontosabban a külügyi államtitkár biztonsági kockázatnak nevezte  a magyar közösséget. Tavalyi évben az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akart elkobozni több millió euró értékű telket, melyek az épülő pozsonyi körgyűrű, a D4-es autópálya alatt vannak. A vagyonelkobzás jogi alapja, hogy a tulajdonosok felmenői magyarok voltak. A szlovák parlament ugyanis 2007. szeptember 20-án határozatban szögezte le, hogy a dekrétumokból eredő jogi- és tulajdonviszonyok 

„megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok”.

Bár eltelt több, mint egy évszázad még mindig vannak nemzetüket féltő magyar emberek, akik nem felejtenek. Népünk legnagyobb tragédiáját még nem raktuk fel a történelem poros polcára Mohács és a többi nagy veszteség mellé. Isten bennünket olyan lelkiismerettel áldott meg, amely nem bír belenyugodni egy ilyen égbekiáltó igazságtalanságba.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb