Miért vannak „fa csontvázak” a Garam keleti partján, Zselíznél?

Lehangoló látványt kínál a Garam Zselízzel szembeni oldala, mely a várostól tekintve a legfrekventáltabbnak tekinthető. Ez a frekventáltság a nagyon népszerű bicikliút Garam parti részével csak növekedett, így egyre több arra járó szívét szomorítja el a fehér csontvázként „ékeskedő” kiszáradt nyárfák sanyarú látványa. Az általános vélekedés szerint a hajdan festői folyóparti szakasz kálváriáját a Garammikolánál megépített vízerőmű okozta, a valóság viszont ennél összetettebb.

A folyam első „megerőszakolása” ugyanis már az 1950-es években megtörtént, amikor szabályozták a korábban kacskaringósan vadregényes folyót.

A szabályozás persze részben indokolt volt, mert ezzel biztosították be az árvizek elleni védelmet, de egyes vélemények szerint feleslegesen durva beavatkozás volt a természet rendjébe, ugyanezt a védelmet megfelelő töltéssel is biztosítani lehetett volna. A meanderek (folyókanyarulatok) levágásával és a kiegyenesítéssel ugyanakkor a folyó sodrása túlzottan felgyorsult, a vízhozam így gyorsabban futott volna le, csökkentve ezzel a vízszintet. Ennek elkerülése végett mesterséges vízlépcsőket, gátakat építettek be bizonyos szakaszonként, melyek megakadályozták ezt a folyamatot.

A szabályozás eredményeképpen a Garam környékén a korábbi medrekben holtágak és vizenyős, lápos részek alakultak ki, melyek a magas talajvízszint és a korábbi folyómeder okozta vizenyőség miatt gazdag élőteret biztosított a növényzetnek, így abban az élőflóra könnyen tudott fejlődni. Ebből kifolyólag a topolyfák szaporodtak el ezeken a részeken, ám a kedvező vizenyős ártéri talajfeltételek miatt nem eresztettek mély gyökérzetet.

A vízerőmű építésekor a mostani híd „alatti” ilyen vízlépcsőt szétbontották, hogy az erőmű termelésének megfelelő vízesést biztosítsanak, ami a vízszint drasztikus csökkenésével járt éppen a legfrekventáltabb szakaszon (ekkor bukkantak elő a víz alól az 1944-ben felrobbantott Ernesztina-híd maradványai is). Ezzel viszont a talajvíz is meredeken lecsökkent (a környező kutakban is), így a sekély gyökérzetű fák vízellátása elapadt, ami miatt kiszáradtak. A legékesebben e hipotézist a Mapire.eu honlap alkalmazása támasztja alá, amiben az utolsó, szabályozás előtti térképet (1941) egymásra tudjuk illeszteni a jelenlegi Google Maps térképpel. Ahogy a mellékelt képen is láthatjuk, szépen kirajzolódik a Garam szabályozás előtti medre, ahol most a kiszáradt nyárfák csoportosulnak.  

Az erőmű építésének különböző negatív hatásai közül tehát az optikait közvetlenül nem az erőmű idézte elő, hanem a vízlépcső megszüntetése. Mindazonáltal egyes szakvélemények szerint a gát mégsem befolyásolná olyan mértékben az erőmű termelését, mint ahogy arra számítottak, így azt akár vissza is lehetne állítani, amivel visszaállna – ha nem is az eredeti, de legalábbis – a 2015 előtti szintre a víz magassága, ami a lakosság nagy részének leginkább hiányzik.   

A helyzetre részben megoldásként szolgálhat a Lekérnél tervezett hasonló vízerőmű megépítése, aminek hatására felette ugyancsak felduzzasztják majd a vízszintet, így a zselízi résznél is részben megemelkedhet a vízszint.

Persze a kiszáradt fákon ez már nem segít, azoknak csontvázait mihamarabb ki kell vágni és hagyni, hogy a természet utat törjön magának és mélygyökérzetű fák ismét besűríthessék az árteret.

Címkék: Garam, szabályozás, vízerőmű, Zselíz