Rendhagyó iskolakezdés, újra terítéken a szlovák nyelv oktatásának kérdése a magyar iskolákban, egy kis zene és régiós foci…íme a múlt hét legnépszerűbb cikkei a Reflexen!

Néhány nap múlva ismét kinyitják kapuik az iskolák és óvodák. Hosszú idő telt el azóta, hogy gyermekzsivaj töltötte be az osztálytermeket, most viszont újra élettel teli napok elé néznek az oktatási intézmények. Arról azonban nem szabad elfeledkeznünk, hogy ez az évkezdés más lesz, mint a többi. A járványhelyzet még mindig tart, így a körülötte lévő intézkedések átszövik majd a diákok és a pedagógusok életét is. Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatóhelyettesével, Bukor Erzsébettel arról beszélgettünk, miben különbözik majd az idei iskolakezdés a többitől.

A múltkori félrefordításból eredeztethető fiaskó után újra interjút adott a TASR-nek Filipová Mónika oktatásügyi államtitkár.Az interjút a ma7 ültette át magyar nyelvre.

Ha a nyári hónapokra – elsősorban júliusra és augusztusra – gondolunk, rögtön a fesztiválszezon is az eszünkbe jut. Hogy kicsit pontosítsuk a dolgot, csak eszünkbe jutna, hiszen idén a világjárványnak köszönhetően valamennyi nagyobb zenei fesztivál elmaradt. Ettől függetlenül az ember saját zenei ízlésének megfelelően továbbra is hallgatja kedvenc előadóinak albumjait. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy az általunk megkérdezett három fiatal melyik zenei stílust preferálja és miért. Lássuk!

Óvár. A településnek mindössze háromszáz lakosa van, ám a közép-szlovákiai V. liga D csoportjában szereplő csapat Slovnaft Cup mérkőzésére mintegy hétszázan voltak kíváncsiak. Nem túlzás, a környék foci kedvelőinek nagy családja a találkozó előtt lázban égett a II. ligás kassai FC vendégjátéka miatt. A keletiek könnyed, időnként tetszetős játékkal 6:0 arányban győzték le a vendéglátókat.

Csata. Tabellaszomszédok, Garam és Ipoly menti csapatok viaskodtak egymással a lévai területi bajnokság VII. ligája harmadik fordulójában. A csataiak nem bizonyultak kedves vendéglátónak és 3:1-es vereséggel küldték haza az ipolyviskieket.

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb