Szrsen József, az utolsó dzsentlmen

Megdöbbentő hír érkezett ma. Tudtam, hogy az Ipolyság szíve-lelkének számító Szrsen József élet-harcot vív a sorssal, de azt nem hittem volna, hogy ezt a küzdelmet úgy fejezi be, hogy átlépi az ősök kapuját. És ma ez megtörtént, 48 évesen…

Ipolyságon aligha akad ember, aki ne ismerné és szeretné Józsit. Nem és nem jön a számra a múlt idő… Volt egy kulturális szilveszteri koncertsorozat is, az ún. Hardfeszt, amelynek sok-sok éven át főszervezője volt. Egy igazi magyar ünnep, melyet rendre a helyi Csemadok-házban tartottak. A több száz résztvevőnek egy-egy felejthetetlen rock-élmény volt, Józsinak az egész éve annak a szervezésére ment. Beleadott a szó szerint mindent.

Józsit az ezredforduló évében a kamocsai zenei fesztiválon (Klikk) ismertem meg. Sok közös barátunk volt, őt úgy mutatták be, hogy Ipolyság utolsó dzsentlmenje. És az is volt, ízig-vérig. Mikor megtudta, hogy nincs sátram, azt mondta, a Villa Negra nyitva áll előttem. Így nevezte a sátrát, és így nevezte azt az ipolysági házat is, ahol akkor lakott. Sokszor megfordultam ott, az egyikre most hadd emlékezzek vissza, mert ez is ragyogóan megmutatja, hogy valóban egy igazi úriember volt.

Ipolyságon koncertezett volna az egyik közkedvelt magyarországi rockzenekar, de az eső miatt elmaradt a koncert. Sokan voltak, akik távolabbról érkeztek, és azt sem tudták, hogyan kerülnek haza. Józsi szólt a tömegnek, hogy akinek nincs hová mennie, és nem gond neki néhány kilométeres gyalogút, akkor szeretettel várja őt a Villa Negrába. És lehettek vagy tucatnyian, akik éltek is ezzel az ajánlattal. Józsi vendégül látott mindenkit, reggel meg észrevette, hogy néhány zenés kazettája eltűnt.

„Ennyi baj legyen, legközelebb is ugyanígy teszek” – mondta.

Elképesztő tehetséggel és mesterien sajátított el bármilyen munkát. Ipolysági házukat a feleségével valóságos tündérkertté varázsolták. Pedig egy tűzvész okán házat is kétszer kellett építeniük. Amikor az első házuk leégett, éppen Ipolyság belvárosában tartózkodtak. A hírt hallván rohantak haza, és csak abban reménykedtek, hogy a szeretett kutyájuk sértetlenül megússza. És örültek, mert a hűséges kutyust sértetlenül látták viszont!

DAC-meccseken és a magyar labdarúgó válogatott mérkőzésein rendszeresen találkoztunk, de ha Ipolyságon át vitt az utam, többször megálltam náluk. Az az igazi, többnyire csak regényekből ismert baráti légkör, amit náluk tapasztaltam, lenyűgözött. Azt hiszem csak egyszer siettek, amikor egy templomi eseményre készültek, Isten házába nem akartak késve menni.És most odament! Rettenetesen hamar!Részvétem feleségének, gyermekének és mindazoknak, akik szerették. Tágas a kör.

Most nagyon sivárabb, üresebb lett a világ. Kedves Józsi, mindent köszönök, köszönünk. Nyugodj békében!