A mai rohanó világban nem jut mindig idő arra, hogy nyomon kövessük a régiónkat erintő legfrissebb híreket, a legérdekesebb riportokat, interjúkat. Ezért ismét összeállítottuk nektek a múlt hét 5 legolvasottabb írását a Reflexen. Mutatjuk!

2020. május 18-án 72 ember vesztette el az állását a Fragicslov kft. ipolysági székhelyét érintő leépítés során. A fő indok a koronavírus okozta gazdasági válság, de az érintettek elmondása alapján már évek óta nehéz helyzetben volt bútorgyár, amin a nemrég megemelt adók és a jelen helyzet csak rontott. Portálunknak nyilatkozó érintett személyek nevük elhallgatását kérték. A vezetőséget kerestük, de hivatalos válasz egyelőre nem érkezett…

Petrežil Richard (22) Tesmagon (Ipolyság településrésze) nevelkedett, elektrotechnikát tanult Komáromban, majd dolgozott belföldön, Németországban, illetve Ausztriában. Körülbelül egy éve kezdte el az utazgatást, eleinte turistacsoportok tagjaként. Első önálló kalandja 2020 elején kezdődött: egy hátizsáknyi felszereléssel vágott bele az Arab-félsziget felfedezésébe. Beszélgetésünkből kiderül, milyen nehézkes a Közel-Keleten stoppolni, hogyan lehet a legtöbbet spórolni egy ilyen út során, és miért számít különleges dolognak, ha Szaúd-Arábiában turistáskodik az ember…

Csonka Ákos zselízi önkormányzati képviselő (MKP) indítványára magyar feliratok kerültek a zselízi városi rendőrautóra.

Lassan túl vagyunk a járványhelyzet első hullámán, egyre enyhülnek a korlátozások, de vírus utóhatásai még akkor is sokáig velünk lesznek, ha a jövőben nem ugrik meg ismét a fertőzöttek száma. Vajon milyen hatással van mindez a kistermelők életére, akik a piacon vagy online rendszeresen értékesítették termékeiket? Három olyan személyt kérdeztünk meg, akik közvetlenül vagy közvetve érintettek…  

Szünetelnek a labdarúgó bajnokságok, így nyilvánvaló, hogy a játékvezetőkre sem hárulnak feladatok. Közülük soknak teljes mértékben felborult a megszokott életvitelük. Két ismert sípmestert faggattuk arról, hogy telnek napjaik.

Címkék:

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

2024.03.29.

Nagypéntek – Jézus Krisztus kereszthalálának napja

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise.…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb