Hirdetés

“Szent István király három dolgot akart: Magyarország legyen keresztény, Magyarország legyen független, Magyarország legyen magyar állam. Keresztény, független és magyar. Ezek voltak a csúcsai életterünk háromszögének ezer éve és ezek létünk keretei ma is. A kereszténység felvétele nélkül nem tudtuk volna megteremteni függetlenségünket. Függetlenségünk elismertetése nélkül nem tudtuk volna megőrizni magyarságunkat. És magyarságunk megélése nélkül nem lenne értelme sem keresztény létünknek, sem független államiságunknak” – fogalmazott beszédében Gubík László, a Via Nova elnöke az államalapítás ünnepén Ipolyságon. Szemlénkben a szónok ünnepi beszéde teljes terjedelmében!

Gubík László, a Via Nova elnöke, az Esterházy Akadémia igazgatója

„Ég Királynője, a világ jeles újjászervezője, végső könyörgé­seimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom.”

István ezzel, a király szájából valaha elhangzott legmegrendítőbb imádsággal ajánlotta fel az országát Máriának, és visszaadta lelkét a Teremtőnek. Történt mindez Mária mennybemenetelének napján, augusztus 15-én, amikor az idős király érezte, hogy hamarosan itthagyja az övéit. Ez a felajánlás tehát nem csak egy keresztény uralkodó jámbor cselekedete volt, hanem egy világtörténelmi léptékkel is példátlan alkotmányos örökhagyás.

István nem a trónszoba magányában imádkozott Máriához, hanem odarendelte magához az ország egyházi és világi veze­tőit, az akkori tíz egyházmegye püspökét és a hatvanhárom vármegye főispánját. Jelen voltak halálos ágyánál a király után rangban következők, az uralkodói akarat végrehajtói, az ország irányítói, ma úgy is mondhatnánk, hogy egy parlament teljes felsőháza, a kormány és az alkotmánybírák. Miután megtárgyalta velük az ország sorsát és elmondta nekik jövőre szóló intelmeit, kikérte az országfelajánláshoz beleegyezésüket, majd velük teljes akarategységben, kezébe vette a Szent Koronát, azt a magasba emelte, és szemeivel az égre tekintve elmondta:

„Ég Királynője, a világ jeles újjászervezője, végső könyörgé­seimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom.”

Tisztelt ünneplő közösség, kedves ipolyságiak!

Isten éltesse Magyarországot!

Nagy tisztelettel jelentem, van mire büszkének lennünk! Ez a máriás lelkület, ez a függetlenségi parancs, ez az alkotmányjogi hagyaték adja Magyarország létezésének spirituális alapjait. Szent István érdeme, hogy a magyarság törzsszövetségből államalkotó nemzet lett. Ennél nagyobbat magyar politikus nem alkotott és már nem is alakíthat.

Ez a politikai teljesítmény ugyanis történelmi léptékkel nézve kétszer olyan időtálló, mint az Amerikai Egyesült Államok, Németország és az Európai Unió alapító atyáinak műve együttvéve. Emésztgessük egy kicsit ezt a gondolatot, mert olyan fegyvertény ez, amiért egész nyugodtan kihúzhatjuk a hátunkat és felemelhetjük a fejünket. Aztán, ha jogállamiságból, demokráciából vagy európaiságból szeretne valaki leckét adni, kellő szerénységgel és finom határozottsággal emlékeztethetjük, hogy köszönjük az érdeklődést, de mi régebb óta űzzük ezt a szakmát, amit államiságnak hívnak.

Sokáig lehetne még ragozni mindennek a jelentőségét, de ha a mai világ 20 másodperces híradójának megfelelő formában kéne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy Szent István király három dolgot akart:

Magyarország legyen keresztény, Magyarország legyen független, Magyarország legyen magyar állam.

Keresztény, független és magyar. Ezek voltak a csúcsai életterünk háromszögének ezer éve és ezek létünk keretei ma is. A kereszténység felvétele nélkül nem tudtuk volna megteremteni függetlenségünket. Függetlenségünk elismertetése nélkül nem tudtuk volna megőrizni magyarságunkat. És magyarságunk megélése nélkül nem lenne értelme sem keresztény létünknek, sem független államiságunknak.

Vagy idézhetném Antall Józsefet is:

„Számunkra Európa azt is jelenti, hogy államalapító Szent István királyunk kötötte össze a kereszténységgel a magyar államiságot, a nemzeti önállóságot.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Augusztus 20-a I. István a méltó utód, I. László lovagkirály által kezdeményezett 1083-as szentté avatásának ünnepe. Nem gyászünnep, nem hősies, de vesztes csatáról szóló mementó. Augusztus 20-a hamu alatt szunnyadó parázs, az örökké izzó, kiolthatatlan zsarátnok. A magyar megmaradás törvényének engedelmeskedő konok, megtörhetetlen akarat. Hiába próbálták erőszakkal átalakítani, nem sikerült. A kommunista megszállók sem az új kenyér (mennyire cinikus, hogy e szép keresztény ünnepet használták fel), sem az alkotmány, sem a népköztársaság hazug leplével nem tudták eltakarni augusztus 20-a üzenetét:

Meg kell maradnunk!

Nem csak Szent Istvánt ünnepeljük ma. Augusztus 20-án ezer-ezerötszáz év kudarcait és sikereit ünnepeljük, azt, hogy annyi viszontagság után is itt vagyunk. Pusztán azért, mert a magyar nép ezer évvel később is engedelmeskedik a parancsnak, melynek szellemében Szent István államot alapított a Kárpát-medencében:

Meg kell maradnunk!

Ha ezer év távlatából visszatekintünk a XI. századi Európára, csupa olyan népet látunk István formálódó birodalma körül, amelyek időközben leléptek a történelem színpadáról. Ki csendesen, a függöny mögé osonva, ki ordítva, hősi elszánással veszett a feledés homályába. Hol vannak ma azok az országok, birodalmak, amelyek István szentté avatásakor még léteztek. Voltak, akik nyelvüket, mások hitüket dobták el a megmaradás reményében. Mi itt vagyunk, megtartottuk hitünket a török hódoltság alatt és megtartottuk nyelvünket a germán és a szláv tengerben is. Pusztán azért, mert az Istváni üzenet élő és folyamatos:

Meg kell maradnunk!

A tatárjárás után volt második honalapítónk, a törökvész után a sűrű erdők, lápok és mocsarak világából sereglett elő sok tízezer új honalapító, a Habsburg elnyomás sötétjében pedig akadt néhány fáklyaként világító magyar, akik mutatták a kiutat. Mindig volt valaki, mindig voltak valakik, akik az ősi parancs szellemében cselekedtek:

Meg kell maradnunk!

Ezer-ezerötszáz év viszontagságait voltunk képesek átvészelni e három szónak engedelmeskedve.

A történelem azonban már csak olyan, hogy a küzdelem sosem ér véget! Az innen-onnan fenyegető erők ma már nem fizikai megsemmisítésünkre törnek, hanem szellemi, lelki épségünket teszik próbára. Ezért nekünk mindig olyannak kell lennünk, mint az egyszeri ferences szerzetesnek, aki ezt tanítja:

„mindig tégy valami jót, hogy az ördög elfoglalva találjon.”

A szent királyok és eszmék után beszéljünk hát egy kicsit arról is, aki sosem alszik: az ördögről. Kövér László szerint a nyugati világban a közérdeket képviselő közhatalmak, mint az államok vagy a nemzeti közösségek és a magánérdekeket képviselő globális magánhatalmak kapcsolatában az elmúlt időszakban jelentős változás következett be.

A tőke- és a technológia-koncentráció hatására megerősödő magánhatalmak már nem együttműködni akarnak a nemzeti államokkal, mint azt korábban tették, hanem politikailag uralni, gazdaságilag alávetni, és kulturálisan semlegesíteni akarják őket azért, hogy a saját hasznukra, kizárólagos módon rátegyék a kezüket az európai emberek szellemi és gazdasági javaira és erőforrásaira.  A cél Európa uzsorás eladósítása, s ezáltal az egzisztenciális biztonságukat és értékrendi kapaszkodóikat vesztett európai emberek manipulálható fogyasztói tömeggé silányítása.

Mindannak, ami a nyugati politikában és gazdaságban – különösképpen, ami az Európai Unióban – történik napjainkban, ez a magyarázata. Európa minden államára és minden államalkotó nemzetére kemény politikai és gazdasági önvédelmi küzdelem vár, amelynek a tétje, hogy a kevesek magánérdekén alapuló, jellemzően Európán kívüli globális magánhatalmak önkénye vagy a sokak közérdekét képviselő európai nemzeti államok demokratikus együttműködése fogja-e irányitani az európai emberek életét a XXI. században. Ennek a küzdelemnek a szellemi értelemben vett tétje az is, hogy a közérdeket védő józan ész és erkölcs vagy az ezek helyébe lépő ördögi aberrációk fogják-e meghatározni a gyermekeink és unokáink életét.

Nos, házelnök úrral nem ildomos vitába szállni. Már csak azért sem, mert tökéletesen igaza van. A fogyasztás folyamatos fokozásában érdekelt globális cégeknek, a magánbirodalmak építésében érdekelt erőknek csak a keresztény kultúrából sarjadó közösségek állhatnak az útjukba: az életet hordozó erős családok, a saját érdekük szerint növekedő erős gazdaságok, az érdekeiket érvényesíteni képes erős nemzeti és helyi közösségek, a polgáraikat megvédeni képes erős jogállamok és az erejüket a nép szabadon tett felhatalmazásából merítő demokráciák.

Épp ezért állnak ezek a közösségek a támadások kereszttüzében.

A család intézményét évek óta érő, gyűlöletteli támadássorozat csak látszólag szól a családról, valójában egy próbatétel mindannyiunk számára. Mégpedig arról, hogy képesek vagyunk-e még megküzdeni valami olyanért, ami nem kizárólag az „ÉN”-ről, önmagam élvezetéről szól. A Biblia a Szent Család képében örök példaként állítja elénk ezt a legalapvetőbb közösséget, és nekünk, magyaroknak is ott van az első szent magyar család példája Istvánnal, Gizellával és Imre herceggel.

A modern ember viszont odáig profánosította és relativizálta a dolgot, hogy immár szembesülünk az elvesztésének rémével. A progresszív, családtalan, kozmopolita ember önfelmentő szózataival szemben egyértelműen és kompromisszummentesen ki kell mondani mindenhol, hogy

a család olyan szükségletünk, mint a levegő. Ha ezt a legvégső közösségi frontot elbukjuk, akkor mindent elveszítünk.

Tisztelt Ünneplő Közösség! Kedves ipolyságiak!

Tamási Áron Ábelétől tudjuk, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Rövidke földi létezésünknek éppen ez a valódi közösséghez tartozás és szolgálat ad értelmet. Legyen az a családunk, a nemzedéktársak a falu vagy a város utcáin, padtársak a suliban, számbeli kisebbségi sorsba taszított magyar sorstársak, magyarul érző és beszélő emberek a Kárpát-medencében vagy épp krisztushívő testvérek szerte a világban. A sérelempolitikával gyártott, agyonmarketingelt műközösségek múlandó pótlékok csupán. Az a feladatuk, hogy báránybőrbe bújva, valamilyen nemes eszmét megerőszakolva egyenlőségesdit hirdessenek, közben minden létező természetes emberi különbözőséget természetellenes módon felhasználva

szembefordítsanak bennünket egymással: fehéret a feketével, nyugatit a keletivel, férfit a nővel, magyart a szlovákkal.

Mintha aszú helyett a cukrozott szőlőlevet innánk. Sárga is, édes is, de semmi köze a borhoz. Belső értékek kontra üres külcsín. Józan ész kontra teremtett világ elleni lázadás. Függetlenség és lokalitás kontra birodalmi gondolat és globalitás. Az emlékezet kultúrája kontra a múlt eltörlésének kultúrája. Nagyjából ezek mentén a törésvonalak mentén mozog a világ sorsa, benne a miénk, magyaroké, felvidéki magyaroké és ipolyságiaké is.

Történelmi értelemben nekünk Kelet az édesanyánk és Nyugat az édesapánk. Ilyen a kompországok sorsa.

A világ egyik felének a szemében ezért mindig csak elkényelmesedett nyugati, a világ másik felének szemében meg barbár keleti maradsz. A komp küldetése viszont, hogy valódi vízi erődítményként mozogjon, oltalmat nyújtva az embereknek viharban, a csendes vízen egyaránt, és összekösse a partokat.

Történelmi tapasztalataink arra tanítanak, hogy ha nem akarjuk, hogy akár keletről, akár nyugatról lerohanjanak és leraboljanak bennünket, akkor Szent István országának területein pontosan ilyen kompszerű erődítményt kell építenünk magunknak, amire – mondhatnánk pátoszosan, hogy a múltunk kötelez, de – valójában a jövőnk kötelez, a múltunk pedig erőt és tudást ad hozzá. A vérszerződéssel létrehozott, lassan 1200 éves magyar állam, és a Szent István által megalapított, több, mint 1000 éves keresztény magyar állam kollektív tudása.

Mi akkora áldozatot hoztunk Szent István korában az európaiságért, hogy feladtuk az addigi vallásunkat, az addigi népi kultúránk és művészetünk jelentős részét. Persze nem volt ez rossz csere, hiszen megkaptuk érte a keresztény hitünket is, melybe ráadásul adaptáltuk is az ősi világ egy részét, de gondoljunk csak bele, micsoda nehézség lehetett Istvánnak és utódainak, az első Árpád-házi királyainknak egy teljes országot átvezényelni ezen a váltáson. És épp ezért micsoda eltökéltség kellett a véghezviteléhez. Ezzel a szentistváni eltökéltséggel vagyunk mi magyarok keresztény európaiak. Ebből az ezeréves eltökéltségből pedig nem nagyon mozdíthatnak ki minket jöttment, politikusi öltönybe bújtatott kijáróemberek, a jóemberkedő woke-ideológia sorozatgyártott strómanjai. Hiába szeretnék kisajátítani az európai értékeket és megszabni, hogy mi tartozik ezek közé.

Megmondom, mi tartozik ezek közé: a kereszténység, amelynek még az említésétől is úgy félnek ezek, mint ördög a tömjénfüsttől. A kereszténység az európai múltunk, gyökerünk és az egyetlen lehetséges európai jövőnk is.

Ha nem keresztény lesz itt a jövő, akkor nem is európai – ebben megint csak biztosak lehetünk.

Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra, mert van egy könnyen észlelhető ellentmondás az európai egység és a magyar nemzeti függetlenség között. Látva a világban zajló folyamatokat, Európa teljes gazdasági, erkölcsi és politikai leszereplésének lehetünk tanúi. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy kontinensünk egyetlen esélye, ha egy közös vezérfonal mentén visszatalál eredeti történelmi szerepköréhez, és egységesen fellépve a világpolitika színpadán nem marad a nagyobb és gazdagabb globális játékosok bábja. És itt jön a képbe 1000 év távlatából Szent István zsenije.

Első királyunk akkor tudta intézményesíteni a Géza által megkezdett, keresztény és európai Magyarországot, amikor egy rendkívül művelt és elkötelezett pápa, II. Szilveszter és egy mélyen hívő, a pápával 100%-ig szövetséges császár, III. Ottó volt hatalmon. István a jó csillagállást jó időzítéssel használta ki. Ezt követően már teljes jogú, sőt apostoli királyságként, és persze erős hatalomként verhettük vissza a későbbi császárok rendszeres alávetési kísérleteit. Ez a helyzet ma is, csak hát a magyar főszereplő mellé szükség lenne a többi fél értő szándékára és európai küldetéstudatára is.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Ha bírják még, végezetül evezzünk egy kicsit felvidéki vizekre. Örök optimista ember vagyok, de annyira azért mégsem, hogy azt mondjam, jól állunk. Fogyó közösségek. Elvándorló fiatalok. Eltávozó szépkorúak. Elnéptelenedő falvak. Elszegényedő régiók. Elhalványuló sikerélmények. Sajnálatos módon bezárt és csalárd módon megnyíló iskolák. Szövetségbe csomagolt megosztottság. Bizonytalan iránytűk. Ez szülőföldünk 2022-ben.

Üdítően hatna, ha társadalmi vitáink végre nem a ki sértett meg kit vagy a ki jut be, ki nem jut be színvonalon zajlanának, hanem egy élhető jövőkép kirajzolásának módjairól. Mert hogy végső soron nem a képviselet, és nem is a jólét az, ami biztosítja egy közösség gyarapodását, még ha kétségkívül meghatározó tényezőkről is van szó.

A döntő azonban mindig a cél és a jövőkép. Elhiszi-e magáról egy közösség, hogy küldetése van, azt képes-e megfogalmazni, és hajlandó-e érte áldozatokat hozni?

Olyakat, melyekért a tizenéves feláll a netflixtől vagy félreteszi egy kicsit a tiktokot. Olyakat, melyekért egy pedagógusnak nem ér véget a napja a kicsengetéssel. Olyakat, melyek egy politikus gondolataiban messzebbre mutatnak a parlamenti széknél.

Mert hogy mikor fut leggyorsabban az ember? Ha kergeti egy veszett fenevad, vagy ha le akarja tenni a névjegyét, és teljesítményével a csúcsra akar törni. Nos, mi számbeli kisebbségi sorsban megszoktuk már, hogy puhább vagy keményebb eszközökkel, de a létünkre törnek. Most azonban nincs ilyen légkör, nem érezzük a mögöttünk loholó vérebet. És sajnos ambícióink is alábbhagytak, a mindennapi taposómalom leküzdése után sok erőnk már nem marad közösségileg ambiciózus tervekre.

Márpedig más választás nem nagyon maradt, tisztelt hölgyek és urak. Vagy együttes erőkkel áttörjük a közöny falait, vagy megvárjuk, míg ránk tör egy 21.századi Benes, aztán majd a végveszély rákényszerít, hogy alkossunk valamit.

A végveszélyről nem szívesen beszélek, de mivel háború dúl a szomszédban, érdemes tudatosítani, hogy a történelem nem ért véget. A társadalmi kataklizmáknak pedig sajátossága, hogy mindig rosszabb jön, mint amit el tudunk képzelni. Egymásra utaltságunk, a magyar–szlovák sorsközösség most még csak szó, ráadásul nehezen hihető szó az elmúlt bő száz év sérelmeivel terhelve. De sajnos egy pillanat alatt valósággá válhat, ha beüt egy olyan dolog, amit ma még elképzelni sem tudunk. Akkora baj is jöhet, hogy annak a túléléséhez államvezetésben történelemlátott nép igazgatására lesz szükségük a szlovákoknak.

Ami pedig a programalapú gondolkodást illeti, az én szememben ez a valami egy tudatos fellépés lenne egy gyermekvállalást és vidéki otthonteremtést támogató felvidéki alap mellett, egy keresztényszociális társadalmi program meghirdetése a fiatalok és a közösségi életből kiszakadó magyarok felkarolására, a szlovák államigazgatás átalakításának terve a regionalizmus elve mentén, egy önkormányzati szövetség a bástyáink jogaink kiteljesítésére és önmagunk bátor meghatározása a legközépeurópaibb közösségként – Esterházyval és Máraival a sorainkban mégis ki merne ellenkezni?

Jókai Anna szerint az

„Az emelet, amelyet a mi nemzedékünk épít, ahhoz az évezredes házhoz tartozik, amelynek alapjait és első szintjét a Szent Király alkotta meg. Felelősségünk a nekünk rendelt időben, hogy amit mi teszünk hozzá a közös építményhez, az elég erős legyen ahhoz, hogy az utánunk jövők tovább és még magasabbra építsék.”

A dolgunk pont ennyi. Nem több és nem kevesebb. Mindenkinek hozzátenni a neki rendelt időben és helyen a magáét az ezeréves építményhez. A szabadságát féltő nép és az önrendelkezését féltő ország építésében harcedzettek vagyunk, mi magyarok, így nem marad más hátra, mint tovább élni Szent István Intelmei szerint:

„Ha kitartotok, megmentitek lelketeket”





Ipolyság, 2022. 8. 21.





fotók: REflex24/Morva Mátyás

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2022.09.26.

Generációk ha találkoznak… őszi fesztivál Zselízen

Fotó: Puksa Mátyás Ferenc Bár nem éppen meleg őszi napsütésben, de aktív közösségben és jó hangulatban telt a…

2022.09.29.

Erős listát állított Zselízen a Szövetség, Juhász András polgármesternek nincs kihívója

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma Ugyan nem teljes 12 fővel, csak kilenccel, de erős jelöltekkel és komplex programmal vág neki…

2022.09.29.

Apa, Anya, Pia – a Komáromi Jókai Színházban

Szeptember 30-án (pénteken) 19 órai kezdettel látható a Komáromi Jókai Színházban Lucskay Róbert–Forgács Miklós–Czajlik József Apa, Anya, Pia…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb