A múlt héten is számos érdekes tartalmat készítettünk olvasóink számára, íme az öt legnépszerűbb, legolvasottabb cikkünk!

Kiss Kristóf (29) Ipolynagyfalun él és fiatalkorában eldöntötte, hogy zenei pályára lép. Azóta elvégezte a konzervatóriumot és körbeturnézta a Kárpát-medencét Homonyik Sándor és Varga Miklós zenekarában. Jelenleg a Peter Cmorik Band billentyűse, illetve menedzsere. A nagyinterjúból mindent megtudhatunk Kristóf zenei múltjáról, és betekinthetünk Peter Cmorik bandájának mindennapjaiba…

Néhány napja hírül adtuk, hogy megszűnik a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium. Úgy tűnik, az összetartó öregdiák közösségnek hála pozitív irányt vesz a történet. Gubík László írását közölte le a felvidék.ma portál, melyből kiderül: az öregdiákok összefogása révén már majdnem összegyűlt a magyar nyelvű gimnázium egyéves fenntartási költsége. Az évi 25 ezer euróból már 20 ezer rendelkezésre áll, de továbbra is szükség van a hozzájárulásokra. 

Sokan bele sem mernek gondolni abba, hogy anno a pozsonyi reformkori országgyűléseken a rendek szomjának csillapításához nem voltak elegendőek a Kis-Kárpátok szőlőhegyei, illetve Széchenyi nagycenki bortokain készített borok. Azok ugyanis a rázós úton lőrévé váltak, ami nem volt a nemesek ínyére.

Az szinte biztos, hogy ezzel a kérdéssel nem először találkozunk. Sokszor már-már az unalom határáig foglalkoztak és foglalkoznak a témával az egyes sajtóorgánumok, közéleti személyiségek, de a hétköznapi emberek nagy részét sem hagyja hidegen a szlovákiai magyar politika jövője. Ugyanakkor a kérdés jogosnak és aktuálisnak tűnik a szlovákiai magyar politikai élet egyik zászlóshajójának, a Magyar Közösség Pártjának farnadi tisztújító konferenciája után. Kíváncsiak voltunk, hogy miképpen vélekednek a témáról környékünk fiataljai, továbbá a felidéki magyar politikummal szemben támasztott elvárásaik is érdekeltek minket. Lássuk!

A COVID-19 pandémiával kapcsolatos epidemiológiai helyzet súlyosbodása miatt az AGEL kórházlánchoz tartozó lévai kórház ismételten szigorít, s a koronavírus terjedésének megakadályozása, valamint alkalmazottai  és páciensei egészségének megőrzése érdekében óvintézkedéseket vezetett be.   

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb