Sajnos Dél- és Kelet-Szlovákia az elmúlt évtizedek alatt úgy épült be a köztudatba, mint leszakadó régió, gazdaságilag kevésbé fejlett, az ahol nincsenek autópályák, kevés a munkalehetőség, az a régió ahol a magyarok élnek, nekik úgy sem kell semmi, vagy hogy egyes politikusokat idézzek, ott nincs is semmi.

Sajnos Dél- és Kelet-Szlovákia az elmúlt évtizedek alatt úgy épült be a köztudatba, mint leszakadó régió, gazdaságilag…

Közzétette: Iván Tamás – 2021. május 24., hétfő

A Felvidéki Gazdaságélénkítő Program, vagy más néven a Baross program pont ezen próbál meg változtatni úgy, hogy megerősíti a vállalkozói szektort, ezzel pedig több lehetőség és munkahely keletkezik, fejlődnek és nőnek a vállalkozások, így pedig a közösség is erősebb lesz.

A Baross programnak köszönhetően közel 4000 vállalkozás jutott támogatáshoz, nem egészen 4 év alatt. Soha ennyi támogatás még nem érkezett ezelőtt a felvidéki vállalkozások részére.

Tehát lehet csűrni, csavarni, meg lehet próbálni rossz fénybe beállítani a programot, kikezdeni, vagy megkérdőjelezni, de az eredmény magáért beszél.

A programnak köszönhetően vállalkozóink és közösségünk fejlődik, erősödik, itthon tervez jövőt és családot. Számunkra pedig ez a mérvadó!

Hozzászólok
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb