Hiába csillant fel a remény az öregdiákok gyors és határozott fellépésének köszönhetően, Damoklész kardja továbbra is ott lebeg a magyar tannyelvű intézmény felett. A segítségnyújtás megszervezésének egyik kulcsfigurája, Gubík László számolt be a REflex24-nek a fejleményekről. 

(fotó: felvidek.ma)

Kezdjük a jó hírrel: a helyzet anyagi része megoldódni látszik, legalább is rövid távon. Az adományok összege már 25 ezer euró fölé rúg. Ez azt jelenti, legalább egy évre fedezve van a fenntartás költsége. Bonyolítja viszont a problémát, hogy a kieső források pótlása önmagában nem elég, ha nincs meg a kellő létszám.  

A fenntartóval folytatott egyeztetés során nyilvánvalóvá vált, hogy csak abban az esetben van perspektívája a gimnázium további működésének, ha az elkövetkezendő két beiratkozás során legalább 15 fős létszámú osztályok indulhatnak majd.  

Augusztus 15-ig kell, hogy megkapja a fenntartó a garanciát arra, hogy meglesz a szükséges létszám. A tervek szerint előrehozott beiratkozás fog zajlani egyfajta figyelemfelhívó kampány formájában, melynek részleteiről közösen döntenek majd az öregdiákok és az iskola tantestületének tagjai, de Gubík László elmondása szerint a személyes találkozások adhatják a stratégia alapját.  

(fotó:hirek.sk)

„Személyesen kell felkeresnünk azokat a családokat, ahol a potenciális diákok nevelkednek. Ez jelenleg a gimnázium vonzáskörébe tartozó 8. és 9. osztályt kezdő tanulókat és szüleiket érinti. A cél, hogy meglegyen a folytatáshoz elegendő pozitív ígéret. Tisztában vagyunk a ténnyel: amennyiben komolyan meg akarjuk menteni a gimnáziumot, nem csak a pénzügyi szempontokat és az elkövetkezendő iskolaévet kell bebiztosítanunk, hanem egy jóval távolabbi perspektívát. Most időt kellett nyernünk, hogy életet menthessünk. Vannak elképzeléseink a hogyan továbbot illetően, és a most felszabaduló közösségi erőkkel sok mindenre képesek lehetünk ” 

– a szűkebb közösségünket próbára tevő helyzet ellenére Gubík László bizakodóan tekint a jövőbe.  

Augusztus 15-én tehát eldől, hogy az intézmény 2. és 3. évfolyama is ugyanott folytathatja-e szeptembertől a tanulást, vagy kénytelenek lesznek másik iskolát keresni, és a kifutó 4. évfolyam a magyar ajkú intézménnyel párhuzamosan tesz pontot a középiskolai évekre.  

Rajtunk múlik!

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb