Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD vezetője ellen felbujtás bűncselekménye ügyében indult eljárás. Erről ő maga tájékoztatott, miután kiengedték a rendőrőrsről. “Az elejétől a végéig kitaláció az egész” – tette hozzá, hangsúlyozva: senkit nem bujtott fel semmire. A kormánykoalíció abszurditása a pártelnök szerint nem ismer határt.

“Ennek a nevetséges beavatkozásnak az egyedüli célja az volt, hogy ne vehessek részt az autós tüntetésen”

– állapította meg Fico.

Később arról beszélt, hogy a rendőri eljárással Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter, Štefan Hamran országos rendőr-főkapitány és Daniel Lipšic különleges ügyész meg akarták félemlíteni őt.

Fico hangsúlyozta, hogy a tüntetők semmi törvénysértőt nem követtek el, békésen akarták kifejezni, hogy elégedetlenek a demokrácia állapotával és a kormány politikájával. Szerinte senkinek sem állt érdekében, hogy feszültséget szítson, a rendezvényre a törvénnyel összhangban került sor.

“Amit a kormánykoalíció bemutatott, az a demokrácia vége Szlovákiában. Ezt mindenki beláthatja”

– tette hozzá az ellenzéki politikus.

A Smer-SD párt vezetőjét a rendőrök csütörtökön nem sokkal 18 óra után állították elő, a párt által a Pozsony – Ligetfalu (Bratislava-Petržalka) városrészben található Tyrš rakpartra bejelentett, tiltakozó felvonulás kezdete előtt, ugyanis a veszélyhelyzet idején tilos nyilvános gyűléseket tartani. A rendőrség a héten őrizetbe vette azokat a mentősöket is, akik a parlament előtt tüntettek.


TASR
Nyitókép: aktuality.sk

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.29.

Fábián Janka Ipolyságon

Fábián Janka, napjaink egyik legnépszerűbb női történelmi regényírója, az Ipolysági Városi Könyvtár meghívására érkezett városunkba. A színvonalas rendezvényre…

2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb