December 8-ától (péntek) láthatja a Komáromi Jókai Színház közönsége Mark St. Germain amerikai dráma- és forgatókönyvíró Táncórák című színművét. Az előadás a Veszprémi Petőfi Színház és a Csavar Színház közös produkciójában jött létre, rendezte: Gál Tamás (Jászai Mari-díjas). Az autisták világára ablakot nyitó szemléletformáló játékban Kiss Szilvia és Szabó Viktor szerepel.

Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak a saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni. Lépegetnek egymás felé, először kicsit ügyetlenül, aztán kíváncsi figyelemmel, milyen is a másik világa. Ahogy megismerik egymást, érzelmekből is leckéket vesznek. Külön-külön és közösen is megpróbálnak „kitáncolni” a maguk komfortzónájából, amelyben jó ideje éldegélnek.

„Mindig nagyon foglalkoztatott azon embertársaink sorsa, akik »mások«. Nem jobbak, nem kevesebbek, de mások, mint az átlagember, legyen szó akár a bőrszínről, akár egészségügyi állapotáról, ami »mássá« teszi őket. Mi, a többség hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy átlagosak vagyunk, mi vagyunk a »normálisok«, csak azért, mert mi vagyunk többen, emiatt pedig előítéletesek és kirekesztőek tudunk lenni. Minden darabban keresem azt, hogy tudok a perifériákra került emberek történetével dolgozni

– emelte ki Gál Tamás, az előadás rendezője, a Komáromi Jókai Színház igazgatója.

A darab egyik fontos felvetése, hogy vajon kivel könnyebb együtt működni: egy »ép« emberrel vagy egy fogyatékossággal élővel? Emellett fontos témakör a tehetség is, hiszen mindkét főszereplő a maga módján, a maga adott élethelyzetében tehetséges valamiben.”

A Komáromi Jókai Színház kiemelt témaként tekint az inklúzióra, és fontosnak tartja, hogy a fogyatékkal, hátránnyal élők számára is hozzáférhetővé tegye az előadásait. Az elmúlt hónapokban megtörtént az épület akadálymentesítése, emellett a  színház csatlakozott az autistabarát intézmények köréhez. Ennek keretében egyelőre 10 csomagot készítettek el, amely támogathatja az autizmussal élő nézők – felnőttek, gyerekek – komfortérzését az előadások során. A „támogató készlet” tartalmaz egy térképes információs kártyát a színház belteréről (hogyan lehet bejutni a nézőtérre, hol a mosdó stb.), stresszoldó eszközöket (pop-it, labda), fülhallgatót (ezzel a zavaró hanghatások tompíthatók), valamint egy további kártyát, amelyet probléma esetén kell felmutatni, ilyenkor a felvezető azonnal átkíséri a nézőt az ún. nyugalomszobába.

A színház vezetése arra kéri az érdeklődőket, illetve az érintetteket, hogy a támogató készlet iránti igényüket jelezzék előre a szervezési osztályon vagy a jegypénztárban. A közeljövőben a Komáromi Jókai Színház tovább bővíti az autizmus-specifikus megoldások tárát, egyebek mellett a weboldalán elérhető kisvideókkal, amelyek  felhívják a figyelmet az egyes előadásokban alkalmazott, a szenzorikusan érzékeny nézők számára potenciálisan zavaró hang- és fényhatásokra.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb