A Szövetség egyetlen esélye a parlamenti választáson, ha hátra arcot hirdet választók (SZEMLE)

Csonka Ákos, Zselíz önkormányzati képviselője, illetve a Via Nova elnökségi tagja az Új Szó hasábjain fejtegette, mi lehet a Szövetség egyetlen esélye, hogy ne kelljen a párt csúcsragadozóinak a parlament belsejét csak a tévéközvetítésekből ismerniük a következő négy évben (is).

Ahogy arra a szerző már a bevezetőjében is rámutat, a következő választások tétje, hogy Szlovákia milyen irányba fordul: progresszív-liberális, netán posztkommunista, netán nacionalista lesz-e az új csapás, mivel afelől nem lehet kétségünk, hogy változást hoz a szeptemberre előrehozott választás.

Valamit nagyon tudhatnak a Čajak utcai székházban, hiszen a Szövetség minél hamarabb szembesülni akar a választói akarattal, még a pártkönyvgyűjtő Simon Zsolt Magyar Fórumjával is tárgyaltak a közös indulás lehetőségéről, azonban 

„egyáltalán nem tűnik úgy, mintha jó kondíciókkal vágnának neki a megmérettetésnek.”

Elég csak megnézni a közvélemény-kutatások eredményeit: a Szövetség átlagosan 3,6% körül táncolt, a Magyar Fórum 1,5%. Egyszerű a matek, ebből nagyon soványan jön ki a parlamentbe jutást jelentő 5%-os küszöb. Rosszabb a helyzet az AKO ügynökség januári felméréseivel, ezek alapján

a Szövetség 2,1%-on, a Magyar Fórum 1,9%-on áll.

Az okokat sokáig lehetne sorolni, a szerző csupán néhányat említ: a Szövetség egyes platformjai közti belső feszültségtől kezdve az alkalmatlanságon át az ellentmondásos, kaotikus kommunikációig és a
következetlen politizálásig. A fenti számok mögött húzódó legfontosabb oknak azonban a politikusain „hitelességi indexének mélyrepülését” tartja. 

A magyar választók nem hülyék, pontosan érzékelik, mennyire izzadságszagú a Szövetség minden egyes döntése, hiszen kényszer szülte kompromisszumok eredményeként születnek. Ez akár pozitívumként is hathatna, ha nem érződne a paktumszerűség. A párt egyes szervei megbénítják annak hatékony működését, így tulajdonképpen működésképtelenségét is garantálják.

A ma már Magyar Konzervatív Platform nevet viselő egykori Magyar Közösség Pártja kezdeményezte ugyan a Szövetség alapstruktúrájának megváltoztatását, magyarán a platformok és a grémium rendszerének felszámolását, ám nem sikerült ezt a kezdeményezést átvinni a két másik platformon. 

Itt a felvidéki 22-es csapdája: csak úgy lehet felszámolni a párt gátló tényezőit, ha nem akadályozzák meg, ha viszont nem gátolnák meg, akkor nem lenne mit felszámolni

– olvasható a szerző elmés megállapítása, mely tökéletesen egybecseng a zseniális Joseph Heller regényének, A 22-es csapdájának megállapításával. 

A platformok okozta csapdahelyzet okát Csonka egészen a párt embrionális állapotában véli felfedezni, szerinte „a hibás mechanizmusok egyértelműen az egyesülés elhibázott tárgyalási folyamatainak eredményeként születtek”.

A fenti megállapítás mellet további veszélyforrásként látja a parlamenti lista felállításának elvét is, hiszen már most tudni lehet a pártlista első 20 helyét, ami 

a rögzített 3:2:1 arány ellenére sem biztosítja az MKP számára az előírt 50%-ot az első húsz helyen!

Egyedül a parlamenti mandátumszerzés vágya motiválja valamennyi szereplőt ebben a történetben – írja a szerző, majd hozzáteszi:

Egyetlen cél lebeg valamennyi jelölt előtt: parlamentbe jutva 5 ezer eurós fizetéshez jutni.

Csonka Ákos úgy látja, hogy ebből a csapdahelyzetből az egyedüli kiút az lenne, ha a parlamenti listáról is a választók döntenének, vagyis egyfajta előválasztást tartana helyesnek, még ha mifelénk a preferenciaszavazatok (a karikázás lehetősége) több döntést ad a választól kezébe, mint másütt. Ám csak keveseknek van elég bátorságuk a lista végéről indulniuk. 

Ahhoz, hogy valaki a százötvenedik helyről „felkarikázza magát”, megfelelő társadalmi beágyazottságra, támogatottságra van szüksége. 

A szerző úgy véli, hogy a Szövetség, és a politikusai számára az adná meg a kellő hitelességet, ha az elnökségi tagjai a választási listá legvégéről futnának neki a megmérettetésnek, a nép kezébe helyezve a sorsukat. Persze valaki kellene a lista élére is. Csonak Ákos úgy véli, hogy szimbolikus jelentőségű közéleti személyiségeink, művészek, egyházi képviselők, társadalmi szervezetek, intézményi vezetők stb. kerüljenek a Szövetség listájának elejére. 

A cikk záró tétele pedig meg is indokolja a fenti kitételt, mellyel véleményünk szerint az olvasóink is egyet fognak érteni: 

Duray Miklósról mindenki megemlékezett és méltatta a döntését, hogy amikor kellett, hátra lépett egyet, hogy a közösség előre léphessen. Tessék Duray példáját követni! Hátra arc, Szövetség!