A Pozsonyi (Bratislava) Kerületi Bíróság felmentette Marian Kočnert a cetliügyben. A bíróság kedden nem adott helyt az elsőfokú bíróság felmentő ítélte ellen benyújtott ügyészi fellebbezésnek.

„A fellebbviteli bíróság szerint nem történt bűncselekmény, ugyanis a jogi minősítés feltétele, hogy a főgyanúsított legalább megkísérelje a bűncselekmény elkövetését. A vádirat tényállításai szerint azonban nem a vádlott volt a főgyanúsított”

– indokolta a döntést Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője.

A Pozsony I. Járásbíróság tavaly rámutatott, hogy Peter Tóth, a Szlovák Információs Szolgálat korábbi munkatársa férhetett hozzá az írásos dokumentumokhoz. Az üzenetek küldését azonban nem tekintette bűncselekménynek a bíróság. Az ügyész eredetileg összesen 22 év börtönbüntetés kiszabását kérte Marian K. vádlottra a cetliügyben, beleértve a televíziós váltók meghamisításáért kiszabott 19 éves büntetés is.

Az ügyészség azt javasolta, hogy az igazságszolgáltatás akadályozása, és az erre tett kísérletként kezeljék az ügyet. Végül azonban olyan döntés született, hogy hamis tanúzás és a hamis tanúzás előkészülete bűncselekményének ügyében folytatják le az eljárást.

Marian K. az ügyvédein keresztül küldhetett üzeneteket a börtönből, amikor a váltóhamisítási ügy miatt volt letartóztatásban. A vád szerint az üzenetküldéssel bizonyos személyeket akart befolyásolni, hogy szabadlábra kerüljön, és hogy a váltók ügyében tett vallomásokat megmásíthassa.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb