Feltárul az ipolysági zsidóság története (2. rész)

Több ezeréves hagyományok, mélyen gyökeredző elhivatottság, szerencsés találkozások és felemelő pillanatok. Röviden így lehetne összefoglalni Kapusta Krisztina munkáját. Az ipolysági Honti Múzeum munkatársa és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem közösségszervező szakának másodéves hallgatója betekintést nyújtott helytörténeti munkájának érdekfeszítő részleteibe, az ipolysági zsidóság történelmébe, de mesélt azokról a szerencsés véletlenekről is, amelyek egy-egy kutatási munkafolyamatát szegélyezték. Íme a Kapusta Krisztinával készült interjúnk 2. része!

Feltárul az ipolysági zsidóság története (1. rész)

Jelenleg Ipolyságon nincs zsidó hitközség. Élnek még leszármazottak, akik zsidónak vallják magukat?

Már a 2010-es népszámláláskor sem volt ipolysági, aki izraelita vallásúnak vallotta volna magát. Tudomásom szerint Klein Rózsi néni volt az utolsó, aki tagja volt a valaha létező Ipolysági zsidó hitközségnek. 2000 augusztusában halt meg, viszont ő nem Ipolyságon van eltemetve.

Ismerte Klein Rózsi nénit?

Emlékszem rá, de soha nem beszélgettem vele. Lassan 22 éve halt meg, és nagyon sajnálom, hogy nem repülhetek vissza az időben, hogy kifaggathassam. Egy újabb véletlen, hogy van egy tárgy a birtokomban, ami az övé volt. 1994-ben Naharijában adták ki az Örökmécses című könyvet, amelyben a túlélők emlékeznek vissza Ipolyságon töltött éveikre. Kis példányszámban jelent meg, nehéz hozzájutni. Klein Rózsika Márton Istvánnak ajándékozta a saját példányát, én meg gyakran kölcsön kértem Öcsi bácsitól. Az egyik ilyen alkalommal azt mondta, legyen az enyém, mert nálam jó helyen van. Duplán értékes számomra! Nem csak mert eredetileg egy holokauszt túlélőé volt, hanem azért is, mert attól az embertől kaptam, aki magában hordozza az ipolysági zsidóság emlékét.

Különösen jó érzés, hogy méltónak talált arra, hogy átadja a stafétát.

Lát arra reményt, hogy megmarad az ipolysági zsidóság emlékezete?

A szocializmus évei alatt éltem a gyerekkoromat, és 1989-ig nem hallottam sem az ipolysági gettóról, sem a zsidó túlélőkről. Vakon mentem el a két zsinagóga mellett és bár hallottam a homoki zsidó temetőről, sosem voltam benne. Az ortodox temetőről csak kevesen tudtak, hosszú évekig sűrű bozótos rejtette. A rendszerváltás után kezdtek az Ipolyságról eltűnt zsidó közösségről beszélni. Azóta felújították a status quo zsinagógát, felavattak két holokauszt emlékfalat és botlatóköveket is találunk, ha nyitott szemmel járunk. Tóth Tibor gimnáziumi tanár nagy hangsúlyt fektet arra, hogy diákjaival megismertesse az ipolysági zsidóság történetét, és több civil szervezet is tart rendszeresen holokauszt megemlékezéseket.

Szóval igen, van remény!

Megtudná nevezni azt az ipolysági zsidó szülöttet, akire példaképként tekint? Esetleg az ő életútja kiemelkedett, és emiatt meghatározó szerepet töltött be az ipolysági hétköznapokban?

Nem az én felfedezésem, de a status quo temetőben van eltemetve Winter Sándor, aki több vállalkozásával is hozzájárult a város fejlődéséhez. Téglagyárat és aszfaltozó üzemet működtetett, nagy szerepe volt a város közművesítésben. Bankalapítóként és a zsidó elemi iskola mecénásaként is ismert volt.

Winterék nevéhez köthető a pöstyéni fürdő felvirágoztatása.

Amikor a fürdő kiépítésének történetéről olvastam, jó érzéssel töltött el, hogy a Winter család fontosnak tartotta, hogy egy szegényeknek fenntartott kórházi szárnyat is létrehozzon, és ne csak a jómódúak számára legyenek elérhetőek a szolgáltatások. De kiemelhetném még Lengyeléket, Wollneréket, Adleréket a Schmidl és a Berczeller családot.

Melyek azok az említésre méltószemélyek, akik Ipolyságon vannak eltemetve?

A teljesség igénye nélkül említeném a status quo temetőben nyugvó Grosszmann Gyula rabbit, Schlesinger Lipót tanítót, Neumann Jakab nyomda tulajdonost és Reinhardt Zsigmond Hontmegyei főállatorvost. Az ortodox temetőben találjuk Weisz Antal rabbi és a gettóban meggyilkolt Polgár Ignác nyomda tulajdonos sírját.

Egy embernek nagyon sok munka, amit Ön végez. Egyedül csinál mindent?

Lényegében igen. Viszont rengeteg támogatást kapok. Senki sem zárkózott el, akikhez eddig fordultam segítőkészek és támogatóak voltak.

Covid időszakban kezdtem a kutatást, a levéltárak nehezen voltak elérhetőek. Eddig két levéltárba sikerült eljutnom, a lévaiba és a nyitraivánkaiba. A levéltárak mellett az országos könyvtárakat is tervezem meglátogatni és nem hagyhatom ki a Zsidó Levéltár meglátogatását sem.

Április 13-án az egykori ipolysági gettó bejáratánál helyezték el a gettóból elhurcoltak emlékére állított emléktáblát. Honnan jött az emléktábla ötlete?

Egyetemi feladat volt, hogy tervezzünk meg egy fiktív emlékművet és dolgozzuk ki a megvalósításának folyamatát. Nem volt megkötés, ez lehetett egy botlatókő, emlékmű, vagy emléktábla. Ipolyságon van két holokauszt emlékfal, de a volt gettó területén még nem volt semmilyen emlékjel. Ide terveztem egy emléktáblát, ekkor még csak gondolatban. Mivel a tervezés, kivitelezés és engedélyezés folyamatát precízen ki kellett dolgozni, eszembe jutott, hogy akár meg is lehetne valósítani. Mivel ezen a téren semmilyen tapasztalatom nem volt, Révész Angelikához fordultam, aki az Ipolyság Város Pecsétje polgári társulás vezetője. Az ő segítségével sikerült megszervezni a gyűjtést, és a tábla leleplezése alkalmából rendezett színvonalas ünnepség is az ő munkáját dicséri.

Milyen érzés volt az ünnepségen az emléktábla előtt állni?

Büszkeséget éreztem. A januárban meghirdetett gyűjtés eredményes volt. Pillanatok alatt összegyűjt a megcélzott összeg. Felemelő érzés volt, hogy olyanok is hozzájárultak a tábla elkészítéséhez, akik nem rendelkeznek zsidó gyökerekkel. Sokan érezték úgy, hogy fontos dologról van szó.

Manapság már bizalmatlanok az emberek, sokan kételkednek az ilyen gyűjtések végeredményében, most mégis sokan támogatták az emlékjel ötletét.

Hogy reagált az egyetem, mikor kiderült, hogy az iskolai feladatot Ön gyakorlatba is átültette?

Hiába vagyok felnőtt ember, a főiskolán ugyanolyan diák vagyok, mint a többiek. Váratlan, ugyanakkor megtisztelő volt számomra az a dicséret, amelyet a rektor úr fogalmazott meg egy cikkében. Kiemelte, hogy büszke az általa vezetett iskola diákjára, aki gyakorlatban is hasznosította a közösségszervezés órán tanultakat. Az emléktábla-avatásra eljöttek tanáraim és osztálytársaim is. Megható volt, hogy velem tudtak örülni. Rengeteget kapok csoporttársaimtól, kölcsönösen segítjük egymást. Úgy érzem jókor kerültem, jó helye.

Ez az egyetem teljesen átformált, úgy érzem előnyömre.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A kutatásaim eredményeit szeretném majd egy könyv formájában összefoglalni. Hosszú távú tervem egy olyan könyv megírása, ami átfogó képet ad az ipolysági zsidóságról. Rövid távú terv az ortodox temető elemzéseinek eredményét és egy adattárat tartalmazó könyv kiadása, sok fotóval. A névkereső segítségével az érdeklődő megtalálhatja konkrét személyek sírhelyét, sőt, ha a könyvvel a kezében kimegy a temetőbe és megáll egy sír előtt, azt is vissza tudja fejteni, kinek a sírja előtt áll.

A korábban említett sírkő nélküli sírhelyekre pedig szeretnék az elhunyt nevét megörökítő kis táblákat elhelyezni, remélem, találok majd segítséget tervem megvalósításához.

Milyen szinten kapcsolódik be Ipolyság a Holokauszt megemlékezésekbe?

A Honti Múzeum Baráti Köre 2001 óta, rendszeresen megemlékezik az Ipolyságról elhurcolt ártatlanokról, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából, április 16-án. Szeptemberben  A holokauszt és a faji erőszak áldozatainak szlovákiai emléknapját is megtartják az ipolyságiak. Mindkét emléknapnak van jogosultsága, hiszen az ipolysági zsidókat Magyarországról hurcolták el, de a túlélők Csehszlovákiába jöttek vissza. Nemzetiségtől függetlenül szenved minden ember, akit megkínoznak, megaláznak, meggyilkolnak. Azt gondolom, az hogy mindkét emléknapot megtartjuk, csak gazdagít minket.

Korábban távol állt Öntől a zsidó kultúra?

Nem került a látóterembe. Mindig az emberi dolgok érdekeltek. Eddig az általam látott nevek listája személytelen volt. A kutatásaimat követően már családtörténetek rajzolódtak ki előttem. A holokauszt kapcsán felfogtam a borzalmat, de nem tudtam mélyen átélni. Velünk még hasonló sem történt, szerencsére nincs személyes tapasztalatom. Nehéz volt megismerni a családok történeteit és szembesülni azzal, hogy ártatlan gyerekeket és egész családokat öltek meg, csak azért mert zsidók voltak. Megrázó volt belegondolni.

Járt Auschwitzban?

Nem.

Tervezi?

Egyelőre nem. De tudatosítom, hogy el kellene mennem. Aki zsidó kultúrával foglalkozik, annak kötelező oda ellátogatni. Most olyan szinten vagyok érintett, hogy úgy érzem, nem tudnám elviselni az ott engem érő benyomásokat.

Sokan nem látják a holokauszt komplexitását. Szegeztek már nekem olyan kérdést, hogy mi a különbség a zsidók kiirtása és más népek, indiánok, ausztráliai bennszülöttek vagy az örmények kiirtása között.

Nem tudtam megfogalmazni, de belül éreztem, hogy nem ugyanaz. Márton István fogalmazta meg tűpontosan a lényeget. A fentiekkel ellentétben a zsidókat az utolsó atomjukig kiszipolyozták.  Amíg bírtak dolgoztatták őket, a fasiszták a kutyájukat is többre becsülték, mint a lágerbe zárt embereket. Megölték lelküket, kifacsarták testüket, még a zsigereiket, bőrüket is felhasználták. És mindezt előre eltervezve, futószalagon. Fiatal, idős, férfi, nő, kisgyerek, csecsemők… nekik ők csak darabszámok voltak.

Ezt tenni egy embertárssal, számomra felfoghatatlan.

Mennyien tértek vissza Ipolyságra Auschwitzból?

Nem tudok pontos számot mondani. A Lévai levéltárban elérhető a visszatérők listája, de azt rezervával kell venni. Egyrészt nem mindenki regisztrált a visszatérés után, aki úgy gondolta, hogy nem marad Ipolyságon, az le sem jelentkezett, ugyanakkor visszatérőként jegyezték azokat is, akik nem voltak ipolysági lakosok, de a városban kezdtek új életet. A hazatérő zsidók közül nagyon kevesen térhettek vissza saját lakásaikba. Ipolyságon több mint 860 zsidó élt az 1944-es összeírás alapján a visszatérők listáján 168 név szerepel.

Milyen volt az Auschwitzból visszatérő túlélők fogadtatása Ipolyságon?

Senki sem volt kíváncsi rájuk. De ez így volt mindenhol. Egy háború sújtotta városba jöttek vissza, ahol mindenkinek voltak veszteségei. A legtöbb túlélő bocsánatkérésre számított, de az auschwitzi beszámolókat a helyiek kétkedve fogadták. Az itthoniaknak sem volt könnyű átvészelni a háborút és a frontot. Azok a zsidók, akiket jó körülmények közül vittek el Auschwitzba, hazatérésükkor semmit sem kaptak vissza.

Mit tudna tanácsolni azoknak a pedagógusoknak, akik diákjaikkal meg akarják ismertetni a zsidó kultúrát? Miben látja a zsidó hagyományok megismertetésének fontosságát?

A zsidó kultúra lényegében az erkölcsiségen alapszik. Fontos volt számukra a tíz parancsolat betartása és a hagyományaik ápolása. A nagyszülők, szülők tisztelete, a szegényebb megsegítése és a jótékonykodás. Más lenne a világ, ha mindenki eszerint élne. A zsidó vallásban sok a praktikum, erre példa, hogy a középkorban kitört járványok, a zsidó lakosságot kevésbé sújtották, mivel számukra fontos volt a rituális tisztaság. Engem lenyűgöz a héber betűk csodálatos világa és a zsidó kultúrára jellemző szimbólumok.  Ha egy Star Trek rajongónak megmutatom a Kohén sírok szimbólumát, a papi áldást osztó kezeket, azonnal felismeri benne a Spok által használt vulkáni üdvözlést. Nem ez az egyetlen szimbólum, ami újraalkotva szembe jön a mai gyerekekkel.

Ha ezekre az összefüggésekre játékosan felhívjuk a diákok figyelmét, lehet, hogy kíváncsiak lesznek többre is. A héber dátumok megfejtése is jó játék, hiszen az lényegében egy kódfejtés, ami szintén lekötheti a figyelmüket. A gyerekek számára érdekes lehet játékos formában megismerni az általuk ismert házassági szokásoktól eltérő zsidó rituálékat. A mai modern világban ezek a szokások maradinak tűnhetnek, de a zsidó kultúrának fontos része a hagyományőrzés.

Amikor őseik szokásait követik, a világ pörgése lelassul, és néha jó egy kicsit megállni, és elgondolkozni azon, vajon jó irányba haladunk-e.