Catalina Bianchi: Zafírkönny I. rész – 2. fejezet

2.

Valóban, másnap már a késői reggeli közben elindult a szóáradat. Hazafelé a hintóban dermedt csend uralkodott, valamennyien túl fáradtak voltak ahhoz, hogy megvitassák a történteket, s Thúry báróné adott arra is, hogy ne a személyzet előtt menjen végbe egy családi perpatvar. Hiszen a Fräulein az alkalmazottjuk volt, még akkor is, ha nemesi származású. Csak egy nevelőnő.

Miután Zsuzsika és  Julcsa néni megterítették a reggelizőasztalt, és felszolgálták a bőséges reggelit, Magdolna asszony egy sokatmondó pillantással valamennyiüket kiküldte az étkezőből. Mária kérdő tekintettel nézett rá, bár lelke mélyén tudta, most kemény szidalmak következnek majd. Az édesanyja ideges mozdulattal letette a teáscsészét, csak úgy csörömpölt a drága porcelán. Zsigmond báró arckifejezése se jósolt semmi kellemeset.

– Édes lányom, eddig elnéztük a különc viselkedésedet, megértettük, hogy a lehető legjobb férjet szeretnéd magad mellett tudni, egyetértettünk abban, hogy nem lehet elsietni a döntést, de a tegnap esti viselkedésed túlmegy minden határon. Az egy dolog, hogy elutasítóan viselkedtél Berzeviczyvel, aki a környék legderekabb gavallérja, és a helyedben összetett kézzel adnék hálát, hogy a múltkori viselkedésed után egyáltalán szóba állt veled, mi több, a nyitótáncot kérte, ami egyértelműen tisztességes szándékról tanúskodik. Rendben van, nem akarsz a megye egyik leggazdagabb örökösének felesége lenni. Te tudod. Talán úgy gondolod, nem vagy méltó hozzá. És talán igazad is van. Ő egy komoly férfiember, te meg egy válogatós úri kisasszony, akinek semmi se jó. Talán mi hibáztunk a neveléseddel. Elkényeztettünk, mindent megkaptál, német nevelőnőt hoztunk ide, a világ végére, külföldi könyveket olvasol, mi több, idegen nyelveken, ki tudja, milyen ocsmányságok vannak bennük. Biztosan azokban a regényekben olvastál ilyen viselkedésről, hogy az egész vármegye szeme előtt szégyent hozol ránk. Mint egy párizsi kokott ugrasz egy senkiházi jöttment első szavára, és úgy táncolsz vele, mint egy rosszhírű táncosnő valami mulatóban.

– Anyuska, ne mondjon nekem ilyeneket. Ha jól tudom, Koroknay a vármegye leggazdagabb örököse, világjárta, művelt fiatalember. És nem csak én táncoltam, hanem Majtényi Lili, Prónay Erzsi….

– Engem a többiek nem érdekelnek. Csak az én lányom. Ez a Koroknay olyan mint az apja, örökös bajkeverő: szabadság, egyenlőség… ez itt nem Párizs, ez Magyarország. Bujtogatni, lázítani azt tudnak, na meg hajadon lányok fejét megbolondítani…

– Anyuska, eltúlozza a dolgot, ez csak egy tánc volt. Egy magyar tánc. Istenem, mennyi virtus és szenvedély van benne…

Thúry Zsigmond hatalmas tenyerével az asztalra csapott, eddig csak figyelte az eseményeket, lassan rágva reggelijét, de most fenyegetően felemelkedett a székéről, és a lánya felé indult.
– Majd adok én neked virtust meg szenvedélyt. A mai naptól kezdve a Biblián meg a kalendáriumon kívül mást nem olvashatsz, a nevelőnődet pedig azonnal szélnek eresztem, méghozzá egy garas nélkül. Anyád még ma ír a veszprémi apácáknak, hogy mikor léphetsz be a klastromba. 

Mária szeme elkerekedett a rémülettől.
– Apuska, nem, nem megyek semmiféle zárdába. Megígérem, hogy nem veszek a kezembe egy regényt sem, s különben is, soha többé nem találkozom Koroknayval…

Pista, a báró egyik hajdúja lépett be a szalonba ijedt ábrázattal, csizmáját összecsapva.
– Elnézést kérek, hogy megzavarom a nagyságos báró uramékat, de ifjabb báró Koroknay Sándor szeretné tiszteletét tenni egy rövid látogatásra. 

Zsigmond báró hatalmas, indulatos léptekkel indult az ajtó felé.
– Na majd én megmutatom neki, hol teheti tiszteletét…

Magdolna asszony felugrott az asztaltól, és a kezébe csimpaszkodva megállította. 
– Zsigmond, az istenért, ne csináljon botrányt, gondolkodjon. nem dobhatja ki azt a fiatalembert. Kérem, az egész megye a szájára vesz minket. Fogadjuk, megkínáljuk egy teával, váltunk vele néhány szót, aztán útjára bocsátjuk. Nem leszünk hozzá kedvesek, igaz, Mária? 

A lány hevesen bólogatott. Annál hevesebben csak a szíve vert almazöld – fehér sávos nyári ruhája alatt. Alig néhány órája váltak el, és Koroknay Sándor már itt van! Annak ellenére, hogy tudhatja, nem látják szívesen a szülei. Akár egy Georges Sand regény főhőse!

Az édesapja megigazította félrecsúszott nyakravalóját, fenyegető pillantást küldött a lánya felé, aztán visszaült a helyére.
– Engedd be, Pista fiam. Essünk túl rajta. 

Mária csodálkozva látta, hogy a férfi most is magyaros öltözéket visel, csak kevésbé díszeset, mint a bálban. Kezében két hatalmas virágcsokrot tartott, az egyiket lila rózsából, a másikat mezei virágból kötötték. A rózsákat egy kézcsók kíséretében azonnal átnyújtotta Magdolna asszonynak.
– Báróné, engedje meg, hogy ezennel bocsánatáért esedezzem a tegnapi viselkedésem miatt. és egyúttal engedélyét kérem, hogy leányának, Máriának átadhassam ezt a másik csokrot. 

A báróné kegyesen mosolygott, Mária elégedettnek látta, mint aki el is felejtette azt, amit az imént a férjének ígért.
– Igazán nagyon kedves, báró úr. Gyönyörű csokor, köszönöm. Természetesen Mária elfogadhatja a másik csokrot.
– Mária bárókisasszony, fogadja köszönetemet, hogy a tegnapi bál legszerencsésebb férfijává tett. 

Hosszan, magabiztosan nézett a lány szemébe, aki kissé el is pirult, de mivel a fülében csengett édesapja fenyegetése a veszprémi zárdáról, egy halkan elrebegett köszönömön kívül nem mert mást mondani. Koroknay a báró elé lépett, és feszesen meghajolt.
– Báró úr, tegnap nem volt részem a szerencsében, hogy megismerkedhessünk. Engedelmével, báró Koroknay Sándor. 

Zsigmond báró elfogadta a bemutatkozást, de továbbra is mogorva arcot vágott.
– Hát bizony, tegnap nem volt szerencsénk….foglaljon helyet. Parancsol egy kis teát?
– Köszönöm, szívesen elfogadom. 

Mária ugrani akart, hogy töltsön neki, de az édesapja egy pillantással helyre utasította. Így Magdolna asszony szervírozta a teát egy halvány mosoly kíséretében. A vendég megkóstolta a teát, vett hozzá egy teasüteményt, és Mária tekintetét kereste, de ő lesütött szemmel ült az asztalnál. Feszült csend lengte körül az étkezőt. Magdolna báróné megköszörülte a torkát, aztán bátortalanul megkérdezte.
– Na és mi hír Pesten, báró úr? Úgy hallottuk, onnét érkezett a barátaival.
– Nagy dolgok vannak készülőben, bárónő. Biztos vagyok benne, hogy az 1848-as esztendő hatalmas változásokat hoz. A forradalom szelét érezni szerte Európában. 
– Fiatalok, reformátorok, ugyan már! Minden jól van úgy, ahogy van. Ez itt nem Párizs, báró úr – zárta rövidre a témát Zsigmond úr. Sándor válaszolni akart, de a fagyos fogadtatást látva inkább visszaszívta a mondandóját. Letette a csészét, majd felállt az asztaltól.
– Köszönöm szépen a teát, igazán finom volt. Bizonyára fáradtak még a tegnap este után, nem akarok hosszan zavarni. Szeretnék engedélyt kérni, hogy Mária bárókisasszonyt többször is meglátogathassam.

Mária azonnal felkapta a fejét, s boldog mosoly ömlött szét az arcán. Magdolna asszony a férjére nézett, aki szintén felállt, és kezet nyújtott Koroknaynak. 
– Ha Mária újra a birtokon lesz, nem látom akadályát. De a lányom holnap elutazik az édesanyjával. Hosszabb időre. A feleségemnek nem tesz jót ez a forróság…

Sándor arca elborult. Kezet csókolt a bárónénak és Máriának is, a lány kezét egy gondolattal hosszabb ideig tartotta a kezében, mint illendő lett volna.
– Ez esetben szerencsés utat kívánok, s a mielőbbi viszontlátásra…

Még be sem csukódott az ajtó, Mária felpattant, és és dacosan toppantott egyet.
– Akkor sem megyek zárdába. Nem távolíthat el innen erőszakkal.

Zsigmond báró elmosolyodott. 
– Nem-e? Az apád vagyok, és ha törik, ha szakad, megvédlek ettől a lázadótól. Még hogy forradalom és annak a szele. Szerinted milyen jövőd lenne egy ilyen mellett? Hiába a megye leggazdagabb embere, ha ilyen eszméket vall, egykettőre valamelyik várbörtönben találja magát. Mint az apja. Hiába, nem esik messze az alma a fájától. A Koroknayak mindig is nyakasak, elvetemült rebellisek voltak. Pedig sokkal jobban jártak volna, ha kicsit meghunyászkodnak…
– Persze, mert a megalkuvás meg a Thúryak vérében van…

Thúry Zsigmond lángoló tekintettel indult a lánya felé, a felesége állta útját.
– Zsigmond, az isten szerelmére! Nem ütheti meg a lányát. Nem egy részeg kocsis, hanem báró. Uralkodjon magán. Azonnal szólok Zsuzsikának és Julcsának, hogy csomagoljanak, reggel elutazunk. Néhány hónap múlva nem is emlékszünk majd erre a szerencsétlen epizódra, sem Koroknay Sándorra. 

Mária reszketett, hogy a veszprémi zárda lesz az otthona élete további részében, de tévedett. Úgy tűnik, az édesapja az utolsó pillanatban meggondolta magát. Hónapokon keresztül utazgattak az országban, havonta más nemesi család látta őket vendégül, a báró régi ismerősei és lekötelezettjei. Mária nagy örömére a karácsonyt Pesten töltötték édesanyja leánykori barátnőjének családjánál. Még színházban is jártak, Máriát lenyűgözte az előadás. Titokban abban bízott, hogy találkozik Petőfivel és Szendrey Júliával, s nem utolsó sorban Koroknay Sándorral. Mert bármit is jósolt meg utazások előtt az édesanyja, nem tudta elfelejteni a bárót. Pedig csak egyetlen táncot táncoltak együtt, s körülbelül 15 percet töltöttek el a szalonban a szülei társaságában. Mégis Sándor ott élt a szívében. 

Előző rész:
Catalina Bianchi: Zafírkönny – I. fejezet

Címkék: Catalina Bianchi, fejezet, regény, Zafírkönny