Az ENSZ 1992-ben december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította. Ezzel célja, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. A világnap elődje az 1981 és 1992 között minden év szeptember 18-án tartott rokkantak napja volt.
A világon számos fogyatékkal küzdő él. Ők mondhatni a hétköznapi hősök. Hiszen nap, mint nap meg kell küzdeniük olyan dolgokkal, amik számunkra, egészséges emberek számára teljesen természetesek. A fogyatékosságnak számos formája ismeretes. Vannak betegségek, melyeket mi, akiknek nincs vele dolga, nem is ismerünk. Olykor csak elképedve nézünk magunk elé, értetlenül állunk egy-egy eset előtt.
Az arcunkra azonnal kiül a sajnálat, a szánalom vagy a megvetés. Igen, sajnos sokak megvetést éreznek fogyatékkal élő társuk iránt. Hogy miért, maguk sem tudják. Bár ők mások, mint mi vagyunk, mégis ugyanolyan emberek, mint mi. Ugyanúgy szükségük van a szociális életre, társaságra, barátokra.
Sokan sajnos elfordulnak beteg, fogyatékos embertársaiktól. Gyakori eset, hogy a szülők már a gyermekekbe is elültetik az effajta, téves hozzáállást. A játszótéren elviszik gyermeküket a beteg társuk mellől. Nem engedik, hogy együtt játszanak. Lehet, hogy a kicsi gyermek ebből még nem észlel sokat, ugyanakkor édesanyja és édesapja szíve meghasad. Semmi okunk nincs arra, hogy fogyatékos társainkat kirekesztjük! Sem a fizikailag, sem pedig a mentálisan sérültek nem szolgáltak rá erre! Megjátszani kár magunkat! Érzik, ki hogyan viszonyul hozzájuk. Aki emberséggel, őszinte kedvességgel közelít feléjük, hamar befogadják és elhalmozzák szeretettel. Azonban azzal, aki negatív érzésekkel és gondolatokkal fordul feléjük, megtartják a kellő távolságot. Sokan szánakozunk, sajnálkozunk a sorsukon, pedig nekik erre cseppet sincs szükségük.
A számukra adható legnagyobb segítség, ha befogadjuk őket, s ugyanolyan emberként kezeljük, mint egészséges társainkat.
A fogyatékosság lehet velünk született és az életünk során szerzett. Az utóbbi talán még nehezebb az érintett számára, hiszen már hozzászokott, hogy teljes értékű életet élhet, majd hirtelen segítségre szorul a mindennapokban. Vele szemben kiemelten fontos a tapintat. Ugyanakkor nem szabad máshogy kezelnünk őt a továbbiakban, mint azelőtt. Elég változás éri őt enélkül is. Tekintetünkből és szívünkből is távolítsuk el a sajnálatot, s helyére kerüljön még több szeretet. Ezzel adhatunk számára a legtöbbet. Ha kell, legyünk mellette, de ha magányra vágyik, engedjük meg neki, hogy eltöltsön egy kis időt a saját gondolatai társaságában.
Kisgyermekek esetén ne rejtsük el őket a nyilvánosság elől! Legyünk büszkék csemeténkre, akkor is, ha különbözik a társaitól! Hiszen legyen egy gyermek egészséges, vagy beteg, akkor is a szülő legnagyobb kincse. Egy fogyatékkal élő gyermeknek szüksége van szülei támogatására és szeretetére. Éreznie kell, hogy történjék bármi, nem adnák őt senkinek a világ összes pénzéért sem!
Fogyatékos társaink élete nem egyszerű. Könnyítsük meg azzal, hogy befogadjuk őket, hiszen ugyanannyira érdemesek a tiszteletre, mint bárki más!
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok