Hirdetés

A zselízi Szent Jakab-templom hátsó felében található egy Czestochowai Fekete Madonna kép alatta egy emléktáblával: Polacy internowani żołnierze ofiarowali ten obraz na pamiatke dla koscioła. Zseliz – Emlékül lengyel internált katonáktól. 1944. II. 2.

A tábla a II. világháború kirobbanásához kötődik szorosan, amikor 1939-ben előbb Hitler Németországa, majd a Szovjetúnió is megtámadta Lengyelországot. A gyorsan összeomló lengyel államból százezreknek kellett menekülnie, akiknek elsősorban az ősi lengyel-magyar barátság jegyében Magyarország nyújtott segítséget.

Zselíz, 1938. november 2-ától ismét Magyarországhoz tartozott, így ide is érkeztek civil és katonai menekültek. Koczó József kutatásai szerint vidékünkön Zselíz, Ipolyság, Léva, Érsekújvár, Ipolypásztó, Ipolybél, Párkány, Garamkövesd, Bény, Szalka, Tesmag, Leléd, Letkés, Szob, Helemba, Vámosmikola, Dunamocs, Ebed, Ipolyhídvég, Drégelypalánk, Dejtár, Ipolybalog, Nagycsalomja, Kóvár, Ipolyvarbó és Ipolytarnóc nyújtott segítő jobbot.  A 45 ezer katonát az akkori Magyarország szerte 141 katonai táborban helyezték el, a kb. 14 ezer civilt pedig 114 összpontosítási helyszínen. Pontos számadatokat nehéz mondani, mert folyamatos volt az érkezés-távozás, egyes források összesen akár 100-140 ezres számokról is beszámolnak. A háború első időszakában 35 olyan községben volt ilyen katonai tábor vagy összpontosítási helyszín, amely a mai Dél-Szlovákiában található. Általában a céljukat vesztett üresen álló csehszlovák laktanyákban, valamint kiürült középületekben, lakóházakban helyezték őket el, de nem volt ritka, hogy családok a saját magánházaikba is befogadtak lengyel menekülteket.

A második világháborús lengyel-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szakirodalom viszonylag gazdag.  Átfogó ismereteket viszont Mateusz Gniazdowski tanulmányából tudhatunk meg, aki úgy fogalmaz, hogy ez az újabb kori lengyel-magyar barátság egyik legszebb és legismertebb bizonyítéka. Hiszen bár Magyarország és Lengyelország a háborús konfliktusban ellentétes oldalra került, mégsem okozott gondot egymás kölcsönös segítése a bajban. Horthy Miklós még közvetlenül a háború kirobbanása előtt is közölte Hitlerrel, hogy Magyarország nem kíván részt venni a háborúban, Lengyelország ellen pedig kiváltképp nem. Gniazdowski szerint ez a magatartás kiállta a két nemzet közti évezredes barátság próbáját.

Bár sok menekült az őket ugyancsak megtámadó Szlovákián keresztül jutott el Magyarországra, a fő hullám az 1939 márciusában mindkét fél részéről ünnepélyes keretek között visszaállított 180 km-es kárpátaljai közös határra irányult. A lakosság szívélyesen fogadta őket, segített az élelmezésükben, és nyíltan kifejezte irántuk érzett szimpátiáját és együttérzését.

A zselízi tábla felirata (A szerző felvétele)

A lengyel történész tanulmányában rámutat, hogy a szlovák hírszerzés 1939. szeptember végén azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok a lengyel egységekből “terrorista horda” szabadcsapatokat készülnek szervezni, amelyek Szlovákia elleni szabotázsakciókban lesznek bevetve. A jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy a lengyel menekült katonákat szabályszerű katonai alakulatokba szerveznek, amiket magasabb rangú magyar tisztek felügyelete mellett lengyel tisztek képeznek ki. A jelentés a következő létszámú lengyel egységekről szól: Zselíz 800 fő, Ipolyság 300 fő, Léva 3 000 fő, Érsekújvár 1 000 fő, Galánta 800 fő, Losonc 1 600 fő, Rimaszombat 1 000 fő, Rozsnyó 600 fő, Jolsva 1 500 fő, Kassa 2 000 fő, Munkács 1 000 fő, Beregszász 1 000 fő, Nagyberezna 1 000 fő, Rahó 600 fő. Ezek az egységek napközben rendes kiképzésben részesülnek, noha a katonák nincsenek felfegyverezve. A tisztek önvédelmi okokból oldalfegyvert viselhetnek. A kiképzés után a tisztek és a legénység szabadon mozoghat a városokban. A katonai internáló táborok mellett a civil menekültek elhelyezésére szolgáló „táborokat” is létrehoztak, bár ezek – ahogy a katonaiak se – nem tekinthetőek tipikus táboroknak, inkább szűkség-kényszerlakhelyeknek. A civil “táborok” parancsnokai a községek polgármesterei voltak, akik a jegyzőkkel együtt vezették a nyilvántartást. Gniazdowski szerint a Magyar Királyság visszacsatolt mai dél-szlovákiai területen 14 település fogadott szervezett keretek között civil lengyel menekülteket: Érsekújvár, Dunamocs, Ebed, Párkány, Helemba, Leled, Garamkövesd, Ipolyság, Csízfürdő, Rozsnyó, Garany.

A menekültek a budapesti lengyel nagykövetség védelme alatt álltak, és a Honvédség és a civil lakosság mellett a Vöröskereszt és számos lengyel–magyar szervezet is segített nekik. Az egyik legprominensebb felelős megbízott a majdani miniszterelnök, Antal József édesapja volt, aki miniszterként, majd kormánymegbízottként koordinálta az internálást.

Az egyes táborok között nagy különbségek mutatkoztak. Budapesten, a Balatonnál és Visegrádon olykor luxuspanziókban voltak elhelyezve a menekültek. Az Ipoly mentén viszont nagyon rossz körülmények közepette.  A helyi lakosság azonban mindenütt nagyon szívélyes, testvéri fogadtatást tanúsított családi atmoszférát teremtve. Rengeteg családnak volt egy-két saját “lengyelje”. A gyerekekről és fiatalokról különösen odaadó figyelemmel gondoskodtak.

Ugyancsak Gniazdowski tanulmányában olvasható, hogy egy Léván elhelyezett menekült arról számolt be, hogy a helyiek lassan beszélnek szlovákul, ezért viszonylag jól tudtak kommunikálni.

Bár a döntő többség igen, viszont volt aki nem lelkesedett a lengyeleké, ez főleg a német pártiakra és később a nyilasokra volt jellemző magatartás.

Kép: Magyar hadisírgondozás

A háború eldurvulásával aztán a lengyelek fokozatosan nyugat felé (főleg Franciaországba és Angliába, illetve ezen országok közel-keleti és Észak-Afrikai gyarmataiba) igyekeztek menekülni, amit a hatóságok és a civil lakosság is segített titokban, ugyanakkor gyakran előfordult, hogy teljesen nyíltan is. Mindazonáltal jószerivel volt, aki a körülmények ellenére hazaszökött Lengyelhonba.

Az itt lévő lengyelek nagyon hálásak voltak vendéglátóiknak és igyekeztek bekapcsolódni a települések életébe ahogy csak tudtak: munkát vállaltak, rendezvényeken vettek részt, szentmisére jártak stb. Gniazdowski említi, hogy 1941-ben a Garamon, az Ipolyon, a Dunán, de a Vágon, a Nyitra, és a Zsitva folyón is végeztek regulációs munkákat.

1943-ban a bényi kastélyban lengyel mezőgazdasági és kereskedelmi iskolát nyitottak, ami az egyetlen lengyel szakiskola volt az akkori Magyarországon, Balatonbogláron pedig gimnázium működött számukra.

Ma már nehéz felmérni, hogy a lengyel menekültek dél-szlovákiai tartózkodása milyen nyomokat hagyott a helyiek emlékezetében. Molnár Imre, történész, diplomata ugyanis arra figyelmeztet, hogy a szocializmus időszakában tilos volt erről beszélni, és meglehetősen kevés adat maradt fenn azokról a lengyelekről, akik végül nem mentek haza vagy emigráltak nyugatra, hanem itt telepedtek le, s alapítottak családot. Ennek a titokzatosságnak az az egyszerű oka, hogy ezeket az embereket Magyarország fogadta be, a terület Csehszlovákiához való visszakerülése viszont bizonytalansággal tölthette el őket. Ezért akik maradni kívántak, feltűnésmentesen a mihamarabbi beolvadást választották, és sok esetben még a családjaikban se beszéltek lengyelül.

Sajnos máig hiányoznak a részletes helytörténeti kutatások a témára vonatkozóan, bár a Budapesti Lengyel Nagykövetség támogatásával hiánypótló munka került feldolgozásra abban a többkötetes anyagban, ami a témát boncolgatja, de még számos részterület maradt feltérképezetlenül.

Nowy Kamień és Zselíz megjelölve a Google maps térképén

Zselízről azon a 800 fős kontingensi említésen kívül nincs adatunk, de soknak tűnik az akkor alig 3000 lelket számláló városka méretéhez viszonyítva főleg, hogy Zselízen nem volt sem laktanya, sem olyan épület, ahol ennyi személy elfért volna. Ráadásul sem a helyi visszaemlékezésekben, sem más a helytörténeti kutatások kapcsán sem található még csak utalás sem a témára vonatkozóan. Ekkora emberállományról viszont minden bizonnyal maradt volna fenn valami nyom. Más környező települések esetében ugyanis több helyről maradtak fenn viszonylag pontosnak tűnő adatok: Lagzi István: Lengyel menekültek tábori viszonyai Észak Magyarországon című kiadványból például kiderül, hogy 1940-ben a környéken Ipolypásztón 285, Ipolybélen 106, Szalkán pedig 155 befogadott volt. A pásztóit ugyanakkor még az évben fel is számolták. 

Feltételezésünk szerint Gniazdowski által említett 800 fő hozzávetőleges számadat lehet csupán és nem a városra, hanem a régióra, járásra utalhat. Zselízen ugyanis mindössze két ittmaradtról van tudomásunk, akik ráadásul az akkor még különálló települést alkotó Garammikolán telepedtek le. Sajnos már egyikük sem él. Wojciech Plizga és František Sonboń megbecsült tagjaivá váltak a helyi közösségnek, utóbbinak sajnos nincsenek leszármazottai, Wojciech Plizga unokája, Sylvia viszont emlékszik pár részletre, bár elmondása szerint nagypapája nem nagyon szeretett beszélni minderről. Úgy tudja, hogy talán öten voltak, de hárman a lezárt határok ellenére még valahogyan haza (vagy nyugatra – a szerk. megjegyz.) tudtak jutni.

Nowy Kamień címere (Forrás: Wikipedia)

A zselízi templomban található táblán szereplő 1944. II. 2-i dátum alapján arra következtethetünk, hogy eddig tartózkodhattak itt, amikor már sejthető volt a közeledő front, ami decemberre érte el a várost. Sylvia annyit mindenesetre tud, hogy nagyapja Rzeszów környékéről Nowy Kamieńről érkezett. Édesapja, az említett Wojciech Plizga fia pedig arról nyújtott tájékoztatást, hogy édesapja Garammikolára kerülésekor a Szívós családnál kapott munkát. Emlékeik szerint Mikolán ketten voltak, Szódóra (Wosilov Ferenc) pedig egy társuk került, zselízi internáltakról viszont egyáltalán nincsenek információik. 1-1 internált katonáról tudnak, akik ugyancsak maradtak a háború után is pl. Lekéren (Rogala László), Farnadon (Matkovski), Csatán, Ipolyszakálloson és Sáróban. Ugyanakkor előfordulhat, hogy ezek az emlékek azért maradtak fenn, mert ezek a lengyelek tartották egymással valamilyen szinten a kapcsolatot.

Sajnos sem az Arcanum Digitális Tudástár adatbázisában lévő sajtótermékekben, sem a Prágai Magyar Hírlap tartalmában nem találtunk a zselízi internáltakról nyomokat.

A Fekete Madonna és az emléktábla elhelyezéséről a tábla létén és feliratán kívül egyáltalán nincs információnk. A felirat szerint a templomnak adományozták, de előfordulhat, hogy 1944-ben nem került ki azonnal a falra, ennek köszönheti megmenekülését. 1945-ben a visszavonuló német csapatok ugyanis felrobbantották a templomtornyot, ami rádőlt a templomra megsemmisítve annak nagy részét. A templomot 1953-ra állították helyre, jócskán megnagyobbítva a hajó részét. A szentkép és az emléktábla a templom hátsó részében, a karzat alatt található feltételezhetően a templom újraszentelése óta.

Zselízi tiszteletadás az emléktáblánál (a szerző felvétele)

Szinte valamennyi internált befogadó településen található hasonló Madonna-kép és emléktábla, amikről több forrás is úgy ír, hogy azokat maguk a lengyelek készítették saját kézzel. Ugyanakkor arra is van példa, hogy az ilyen emléktárgyakat sok évtizeddel később visszatérve adományozták a településeknek. Azért a templomokban találhatóak jószerivel e táblák és emlékek, mivel köztudott a lengyel nép mély vallásossága. A menekültek ittlétekor is bekapcsolódtak az egyházi életbe is, előfordult, hogy külön lengyel misét tartottak maguknak, de Nagycsalomján például az egyházi ünnepekkor díszőrséget álltak a hívőknek. 

Mint látható a zselízi kegyképről és tábláról csak néhány, halvány, ráadásul első ránézésre ne összefüggő foszlányt sikerült felderíteni, az emléktábla volta ugyanakkor tanúbizonysága szélesebb körű összefüggéseknek és emberi történeteknek, melyek a történelem legsötétebb óráiban tettek bizonyságot két nép, a lengyel és a magyar megbonthatatlan batátáságáról.  Ezért az utókornak, kötelességünk tisztelegnünk e bajtársiasság előtt és minél szélesebb körűen feltárni részleteit.

Csonka Ákos

Hozzászólok
Olvasta már?
2021.05.10.

NB1: második helyen végzett az ipolysági Urblík József csapata

Urblík József (Puskás Akadémia) az éremátadás után (fotó: Gáspár Ákos) A Puskás Akadémia FC hazai pályán 5-0 arányban…

2021.05.11.

Nem fejezik be az őszi fociidényt

Illusztrációs felvétel (facebook.com) A szurkolók nagy része örült annak, hogy május végén folytatódhatnak az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságok.…

2021.05.09.

Amikor a babától várjuk a megoldást…

Mi, nők képesek vagyunk halálosan szerelmesek lenni. Ilyenkor aztán mindent, még a lehetetlent is megtennénk azért, hogy választottunk…

2021.05.12.

Magyar Templom-felújítási Program: Kárpát-medence-szerte 1800, a Felvidéken 101 szentélyt újítanak fel

A magyar kormány támogatásával folytatódik az anyaország és a Kárpát-medence egyházi épített örökségének megújulása. A Magyar Templom-felújítási Program…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb