Ruth könyve 2,12

“Ruth ezt mondta Boáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok? Boáz így válaszolt neki: Apróra elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.”

Adventben mai történetünk Betlehembe, a Dávid városába vezet el bennünket. Ekkor még messze az első karácsony, mégis hitünk szerint a karácsony előtörténete áll előttünk, többféle értelemben is. Hogyan kerül Betlehembe Ruth, ez a moábita fiatalasszony, akit itt látunk kalászokat gyűjtögetni? Felemelő elbeszélés az övé, a hűség és a szeretet megható bizonyságtétele.

Ruth az anyósát, Naomit kísérte ide. Évekkel ezelőtt ugyanis Naomi a férjével és két fiával Moáb földjére ment Betlehemből, az itteni éhínség elől. Moáb földjén éltek, és dolgoztak, Naomi két fia pedig ottani lányokat vett feleségül – egyikük volt Ruth.

Naomit azután tragédiák sújtották: meghalt a férje, később pedig elvesztette két fiát is. Özvegyen, idősen, támasz nélkül úgy döntött, hazatér Betlehembe, a szülőföldjére. Rokoni kötelességből elindult vele két fiatalon megözvegyült menye is. Naomi bátorította őket, térjenek vissza Moáb földjére, nem kell őt elkísérniük, felmentette rokoni kötelezettségük alól: hiszen fiatalok vagytok, menjetek újra férjhez, minden esélyetek megvan arra, hogy új életet kezdjetek. Egyik menye vissza is fordult hazája felé, azonban Ruth ezt mondta Naominak:

„Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak. Mert ahova te mész, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni. Úgy bánjon velem az Úr, hogy csak a halál választ el tőled.” – És együtt mentek tovább.

A szeretet és hűség szavaival Ruth a karácsony titka felé mutat. Hiszen választhatta volna a könnyebb életet, az újra-boldogságot, vagy éppen sirathatta és sajnálhatta volna önmagát is, hiszen maga is gyászban járt. Ő azonban úgy döntött, hogy támasza marad annak, akit nagyobb fájdalom ért.

Úton Betlehem felé, jóval az első karácsony előtt, Ruth Isten szeretetét és hűségét mintázta le, aki nem hagyott minket egyedül, hanem felvállalta Betlehemet, a jászlat, az emberi testet, hogy egészen megismerjen minket, és társunkként mellénk szegődjön. Mindezt pedig azért is tette, hogy ne maradjunk támasz nélkül, hanem Vele együtt járva az életünkben a teljes Életet kapjuk ajándékba.

Ruth nemcsak Naominak tett hűségesküt, hanem vele együtt döntött az ő népe, és az ő Istene mellett is! Szavai nagyon mélyek, ünnepiek, egy egész életre szólnak: „Néped az én népem, és Istened az én Istenem.”

Különleges nő ez: Hűséget ajánl Istennek, és engedelmességet fogad neki. Eszünkbe juthat róla Mária, aki jóval később egészen hasonlóan ajánlja fel magát Istennek: „Történjen velem a te beszéded szerint, kész vagyok Neked szolgálni.” Láthatjuk a Szentírásban, Isten örömmel elfogadja, és felhasználja mindkettejük készségét és áldozatát.

Ruth megtartja hűségesküjét Naomi iránt, elkíséri Betlehembe, és mai igénkben itt szedegeti az árpakalászokat Boáz, a gazdag földesúr mezején. Boáz pedig, amikor megtudja, ki ez a fiatalasszony, hogyan hagyta el szülőföldjét, és jött hűséges támaszként Naomival, ezt mondja neki: „Legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.”

Boáznak nemcsak szép szavai vannak Rúth felé, hanem tettei is. Nemcsak áldást mond rá, hanem ő maga a saját eszközeivel el is kezdi azt valóra váltani. Szól az aratóknak: Hagyjatok el neki többet! Hadd találjon bőven kalászokat a kévék között!

Mit is látunk tehát ebben a történetben? Az a Ruth, aki kész félretenni önmagát, aki meglátja Naomiban a csapások alatt megtörtet, és kész melléállni, olyannyira, hogy hűségesküt tesz neki és Istennek.

Ez a Ruth most megtapasztalja, hogy Isten körülveszi őt áldásaival! Bőséges a jutalma, most még nem is sejti, hogy mennyire! Hiszen nemcsak kalászokat talál itt a mezőn, mely bőségesen elég mindkettejüknek, hanem önmagát is megtalálja Isten különleges tervében!

Később ugyanis Boáz felesége lesz, amint ez az eddigiekből is sejthető volt. Elvezette őket egymáshoz az Isten. És így lesz Ruth Boáz leszármazottjai révén ősanyja Dávidnak, és sok-sok generáció után annak a Józsefnek is, aki ide, a Dávid városába jön vissza az összeíráskor Máriával együtt, hogy Betlehemben megszülethessen a mi Megváltónk.  Így kerül be Ruth Isten gyönyörű tervébe. Tragédiákkal, fájdalmakkal indult az ő története, de végül így találja meg valódi helyét, valódi önmagát Isten kezében.

„Legyen bőséges jutalmad az Úrtól, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.”- olvassuk, és valóban láthatjuk, hogy mennyire készséges, milyen mély nyitottság van benne Isten felé, és valami nagyon őszinte odaadás a társa és Isten iránt. Személyes tragédiái idején Istennél keres oltalmat. Ezért hozta meg a döntést a Betlehembe vezető úton: Oltalom lesz társának, és oltalmat kér Istentől!

Úgy gondolom, ma is mindannyian vágyunk erre a biztonságra és oltalomra. Ruth történetét hallgatva talán most itt vannak bennünk saját történeteink is: sebeink, amiket fájdalommal hordozunk, a megfáradásaink, csalódásaink, nyugtalanságaink. És talán az adventi idő felpörgetett tennivalói is felerősítik bennünk: jó jönni Istenhez, s menedéket találni szárnyai alatt.

Segítsen minket Isten Ruth útján, hogy kinyílhassunk Isten előtt őszinte odaadással! S vigyük el magunkban Ruth példáját, mert nélküle Betlehem nem lett volna Dávid városa, s éppen ezért is mondhatjuk: Ruth nélkül nincs karácsony. Tanít bennünket ez az asszony: ha nem az ő odaszánásával, szeretetével és hűségével járunk utunkon, akkor nem találunk igazi ünnepet. Jó nekünk látni példáján, hogy megtalálhatjuk helyünket Isten tervében, s így lehet kerek a mi történetünk is.

Révész Tibor, zselízi református lelkész