A nagysallói tájház augusztus 18-án, immár 3. alkalommal adott otthont helyi amatőr festők kiállításának. Nagysallóban a búcsút augusztusban tartják, augusztus 20-án, illetve az ehhez a naphoz legközelebb eső vasárnap, mivel a katolikus templom Szent István királynak van szentelve. A búcsúval egy időben szervezik a hagyományos Falunapokat is, amelynek rendezvényi az egész hétvégén zajlanak.
„A Falunapok keretén belül a tájház is mindig bemutatkozik, általában egy kiállítással és utána pajtaszínházzal, vagyis egy szabadtéri színházi előadással. Harmadik éve szervezünk kiállítást olyan amatőr művészek alkotásaiból, akik itt élnek, vagy éltek Nagysallóban”
– fogalmazott Kicsindi Enikő a helyi FolkArt polgári társulás egyesület elnöke.
Rendhagyó kiállításnak adott otthont a nagysallói tájház 2023. augusztus 18-án, amikor is nagymama és unokája közös kiállítását szervezték meg. A párkányi Tóth Annamária dekoratőr, virágkötő és esküvőszervező Nagysallóból származik. Festményei mellett helyezték el a nagymamája, Porubszky Károlyné Gőgh Mária által készített és még megmaradt alkotásokat.
Porubszky Károlyné Gőgh Mária Tóth szül. Porubszky Annamária… Tóth szül. Porubszky Annamária. Porubszky Károlyné Gőgh Mária. Tóth szül. Porubszky Annamária
Porubszky Károlyné Gőgh Mária tehetséges kislánynak bizonyult, akire a tanára is felfigyelt és javasolta, hogy tanuljon rajzot, festészetet, csiszolja tehetségét, hiszen az adottsága megvolt hozzá. Édesanyja korai elvesztése azonban meghiúsította a továbbtanulás lehetőségét. A második világháború alatt ismerkedett meg a nagysallói Porubszky Károly asztalossal, akivel később összekötötte az életét. Közösen felépítették a házukat. Károly tehetségét mutatja, hogy bútorai sok nagysallói házban még ma is megtalálhatóak. Mária kreativitása egész életét végig kísérte. Szerette a virágokat, kertjét virágokkal ültette be, rózsákkal, kardvirágokkal. Unokája, Annamária, a mai napig emlékszik, hogy nagymamája a születésnapján mindig a kertjében termesztett virágokkal köszöntötte fel. Az unokáiknak közösen készítettek játékokat. Károly asztalosként összeállította, Mária kifestette. Ezekből a játékokból csupán az unokának készült játékbölcső maradt meg, amelyet a látogatók a kiállításon is megtekinthettek
Tóth szül. Porubszky Annamária tehetségét a nagymamájától örökölte, aki nagy hatással volt rá. Ő tanította meg a virágok szeretetére, kislányként a nagysallói virágoskertben kötötte az első virágcsokrait. Budapesten szerzett virágkötészeti oklevelet, később Párkányban nyitott virágüzletet. A virágkötészethez párosult az esküvőszervezés. Számos esküvőt és rendezvényt szervezett. Számos híres ember esküvőjén mutatta meg tehetségét. Dolgozott a gödöllői és a bélai kastélyban is. Annamária tehetsége a festészetben is megmutatkozik. Elsősorban olajfestményeket készít, de mellette nagy kedvence a pasztell is. Tehetségét már nem egy kiállításon bizonyította. Ez a kiállítás azonban különleges, hiszen először láthatóak együtt a nagymama és az unoka munkái.
Az érdeklődők megtekinthették továbbá Hanula János képeit is, aki ügyes tanulóként 1936-tól a komáromi Szent Benedek-rendi Katolikus Gimnázium tanulója volt. Papnak készült. A második világháború viszont közbeszólt, és a háború után szobafestőnek tanult. 1947-ben nősült, ekkor vette el Vörös Ilonát, ha bármelyik családnak csomagolni és menni kell, együtt telepítsék ki őket. Három fiuk született. Szobafestő, majd a tolmácsi Kirov gyár alkalmazottjaként festékszóróval fújta le az ott készült alkatrészeket. Testvérével, Lajossal mindketten tehetségesek voltak. Míg Lajos a tájképek mestere volt, János portrékat készített. Szerettek másolatokat is készíteni festményekről. Hanula János a Nagysallói Önkéntes Tűzoltó
Egyesület elnöke, majd haláláig a titkára volt. 1957-től Hanula János főparancsnokot a zselízi járási tűzoltó egyesület első fizetett titkárává választotta. Tíz évig szolgált itt. Az, hogy ez a két elfoglaltság az élete része volt, mi sem bizonyítja, mint a tűzoltó szertárban található festmény, amelyet a nagysallói egyesületnek szövetségnek készített.
Kicsindi Enikő
A FolkArt PT és a Csemadok helyi alapszervezete közös szervezésében, a helyi önkormányzat támogatásával megvalósuló rendezvényre sokan kíváncsiak voltak. A kiállítás után Gál Tamás rendezésében a CsaVar Színház (Gál Tamás, Kiss Szilvia és Lakatos Áron) mutatta be A három kívánság című darabját. A tájház kiállítása és a fergeteges előadás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az asztalokon ülő nézők és a tömött sorokban álló érdeklődők.
A tájház bemutatkozásának második napján míg a felnőttek megtekintették a kiállítást, addig a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Képeslap készítés, karkötőfonás mellett a tányérfestés technikájával ismerkedhettek meg.
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok