Vállalkozók, válság és elmaradt adócsökkentés 2.: Mráz Marian mezőgazdász

Interjúsorozatunk második részében Mráz Marian mezőgazdasági vállalkozóval beszélgettünk Tesmagról, aki Antalfi Gyulához hasonlóan aktív szerepet vállal a környékbéli vállalkozók adócsökkentés-ügyben megalakult érdekszövetségében. Ami az érintettek Canossa-járásának állomásait, jelenlegi helyzetét illeti, minden fontos részlet kiderült az első részben. Tekintettel a március hónap végén többszörösen elhalasztott közgyűlésre, az adócsökkentés esetleges kezdeményezése is várat még magára. Legkorábban az április 14-ére tervezett testületi ülésen nyílhat új fejezet történetükben. Most viszont lássuk, hogyan is érintette a vírushelyzet okozta válság, és az ennek ellenére érintetlenül hagyott adózási keret Mráz Marian vállalkozását!

Hány éve foglalkozik a mezőgazdasággal?

1993-ban kezdtük, március 6-án. Ha kiszámoljuk, több, mint negyed évszázada. Ennyi idő alatt az ember sokat megtanult.

Mennyire elégedett a 2020-as év termésével, és mi várható idén?

A kérdés második feléről nagyon nehéz már most beszélni, mert a mezőgazdaság egyfajta nyitott műhely: specifikus vállalkozásforma. Az viszont elmondható, hogy a tavalyi nagy ijedtséghez képest egészen tűrhető évet zártunk. Sokáig hatalmas szárazság volt, de ami a végeredményeket illeti, nem lettek annyira gyengék, hála Istennek.

Fontos észben tartani, ami a mezőgazdaság pénzügyi részét illeti, a bevételek és a kiadások annyira kiegyensúlyozottak, hogy minimális, két-három százalékos haszonnal dolgozunk.

Abszolút a fellegek közt él, aki azt gondolja, belefektet e téren 100 eurót, és majd visszakap 200-at. Őszintén mondom, ha befektetek 100 eurót, jó esetben visszajön 103. Itt minden annyira ki van mérlegelve, hogy egy nagyobb hibát akár 5 éven keresztül is nyöghet az ember, alig tudja kiheverni.

Viszont tavaly sokkal nagyobb volt a ijedtség, mint azt az év végi eredmények indokolták volna. Ennek köszönhetően 2021-ben is tudunk létezni.

Mennyire érinti a vírushelyzet okozta gazdasági válság a környékbéli mezőgazdászokat?

A legnagyobb probléma országos szinten jelen van: az EU-ból jövő támogatásokat, amelyeket a földterületek után kapunk, hektáronként 40 euróval csökkentették.

Ha ehhez hozzáveszem az adóemelést az Ipolyság-Tesmag-Pereszlény-kataszterben, ami 75%-os, szintén kitesz egy komoly összeget, akkor helyi szinten egy olyan forráskieséssel találjuk szembe magunkat, ami a rentábilis termelést már-már ellehetetleníti. Sokszor arra gondol az ember ennek kapcsán, hogy akkor minek csinálja? Minek csináljuk, ha nincs belőle profit?

Nem vagyunk telhetetlenek, hogy valami óriási pénzeket várjunk. Sokan csak a drága gépeket és technológiákat látják, azt gondolják, ha arra van pénz, akkor van elég.

A XXI. században élünk, nem várhatja el senki, hogy a termelés maximalizálva legyen, de közben egy faekével menjek ki szántani. A traktorokat és egyéb gépeket azért sorozat-gyártják, hogy azt a mezőgazdász használja, nem luxuscikkekről beszélünk, hanem munkaeszközökről. Szükségesek a hatékony termeléshez. Nem lehet azt mondani, hogy már föl vagyok szerelkezve, és akkor dől a profit. Mindezt meg kell vásárolni, karbantartani és fenntartani, ha a mai kornak megfelelő hatékony és modern munkát szeretnénk mind minőségileg, mind mennyiségileg.

Konkrétan a COVID-19 okozott-e bármilyen fennakadást?

A vírus egy komoly dolog, óriási problémát tudna nekünk is okozni. Ott vannak például az állatok, ha nem is komoly az állattartási részleg, de képzeljük el, hogy a munkások körében kitör a Covid-frász – teljesen felfordul a rendszer, nem lesz, aki az állatokat napi szinten etesse, kezelje és ellássa. Eddig – hála Istennek – a Covidot elkerültük, illetve pénzügyi szempontból sem érint annyira, hiszen az élelmiszer utánpótlásra vírustól függetlenül szükség van. A mi munkánkat nem lehet semmi mással helyettesíteni, folyamatosan zajlik. Bizonyos részletek azért megváltoztak, a szükséges anyagokat kizárólag telefonon és e-mailben rendeljük, úgy adjuk el az árut a régi, jól ismert partnereinknek, hogy lassan egy éve nem is látjuk egymást. Ez mind megoldódott, e téren semmi probléma nincsen.

Viszont a vírusveszély állandóan fenyeget – jön az aratási szezon, kiesnek az emberek, ki fog aratni? Nem akaszthatok le az utcáról egy embert, és ültethetem be egy több százezer eurós gépbe, hogy aztán három perc alatt elmagyarázzam, hogy kell csinálni.

Az aratáshoz tapasztalt szakemberek kellenek, ugyanígy egy tehenet nem lehet megetetni homeoffice-ból, sem két hét múlva. Vetés, talajművelés, permetezés – nem lehet azt mondani, hogy majd megcsináljuk a jövő hónapban.

A mostoha körülmények ellenére az utóbbi időben zajlott-e bármilyen fejlesztés?

Mi „kevés” pénzt viszünk haza, abszolút nem arról szól, hogy nagy lábon élne az ember, de a szívügyünk az, amit csinálunk, annak legyen értelme és látszata. Meg lehet nézni például a gépparkunk, aki erre jár, mind mondja, hogy ahhoz a területhez képest, amit birtoklunk, elég jól fel vagyunk szerelkezve. Ami az ingatlaninvesztíciókat illeti: az irodát, amiben most is ülünk, három éve építettük. Nemrég lett az egyik szerelőhangár is felújítva, van benne műhely, raktár, szabványos olajtároló – minden, ami szükséges ahhoz, hogy tudjunk létezni. A magas ajtó direkt azért van, hogy rossz időben bent is lehessen javítani, karbantartani a gépeket.

Itt érdemes megjegyezni, hogy mindent, amit saját magunk meg tudunk oldani – főleg standard mechanikai javításokat –, meg is csináljuk. Ahol viszont a mi tudományunk megáll, főleg a speciális diagnosztikai szoftvereket igénylő procedúrák terén, vagy komolyabb, különleges kellékeket igénylő beavatkozások során kénytelenek vagyunk szakembert hívni. Mindez talán nem hangzik nagy szónak, de részben ez is a siker titka, hiszen a szervizeltetés borzasztóan költséges. Nem mondom, hogy mindent, de nagyjából az adódó problémák felét saját kezűleg el tudjuk hárítani.

A kedvezőtlen helyzettől függetlenül vannak-e esetleg tervek? Lehet egyáltalán tervezni egy ilyen időszakban?

Muszáj tervezni, természetesen – mindent jól át kell gondolni. Kénytelenek vagyunk figyelembe venni például a környék földrajzi adottságait, hiába akarok én banánt termeszteni, ha itt nem lehetséges. A termesztési technológiákat, és azt, hogy konkrétan mit termesztünk, éves szinten korrigáljuk az egyre gyűlő tapasztalatok alapján. Számba kell venni, mit tudunk jó minőségben termeszteni, és mi az, amit tisztességes áron el is tudunk adni. Részletesen meg kell tervezni: milyen tápanyagokra van szüksége az egyes növényeknek, milyen standard növényvédelmi eljárások alkalmazását igénylik. Emellett az esetleges negatív behatásokkal is előre kell számolni: van amikor nagyon sok a kártevő, a bogár, a lepke vagy a hernyó, ami ellep valamit. Évről-évre kiugrik ilyesmi.

Tervezni kell azt is, hova tesszük a terményt, mennyit kell belőle eladni addigra, amíg betakarítunk valami mást – mindent egyszerre nem lehet tárolni. Szerződéseket kell kötni előre, hogy az eladás szinkronban legyen a termeléssel – igaz, kitűnő raktárkapacitásunk van, de annak nem volna értelme, hogy a terményeket hónapokig tároljam a betakarítás után. Eleve azért termesztettük, hogy eladjuk.

Ugyanúgy tervezni kell előre az invesztíciókat. Egy gépet általában 10-15 évig használunk, a kihasználtságtól függően, illetve minél drágább, annál tovább, hogy az árát visszahozza, és rentábilis legyen. Mindig kell újítani: hatékonyság, kevesebb fogyasztás vagy nagyobb teljesítmény.

Ami a munkaerőt illeti, azzal is számolni kell, hogy a mezőgazdaság nem egy lukratív flekk. Vannak gyerekek, akik szeretik csinálni, de alapvetően nem sorakoznak kétszázan a kapuban, hogy a különböző specifikus feladatokra jelentkezzenek.

Van, hogy szombaton és vasárnap is kell dolgozni, persze az a vállalkozás vezetésének is plusz költség, hiszen azokért a napokért más taxa jár.

Különböző iskolázásokon vesznek részt az alkalmazottak, fontos például a hegesztői szaktudás, a villanyszerszámok kezelésében való jártasság, az emelő- és rakodógépek kezelése, a ciszternás-kocsi használata. Ugyanúgy, mint egy atomerőműnél, papíron is megvan, hogy melyik ember mihez ért, milyen munka végzésére alkalmas. Nemrég újították meg az érintettek a növényvédelmi vizsgát, ez például online zajlott – felkészülés és teszt.

Hogyan értékeli a vállalkozók adócsökkentés kapcsán alakult összefogását?

Együtt mindenképpen hamarabb jutunk dűlőre, mint külön. Fontos viszont hangsúlyozni, hogy mindennemű támadási szándék nélkül törekszünk a dialógusra, semmi mást nem akarunk elérni, csak, hogy elmagyarázhassuk a város vezetőségének, miféle problémákkal küzdenek az egyes ágazatok. Legalábbis ez a személyes hitvallásom az ügyet illetően.

Ami a képviselőkkel megvalósult februári találkozót illeti, amiről már Antalfi Gyula is mesélt: személy szerint sokkolt, hogy mindössze öt képviselő [Bakai Péter, Hammersmidt Béla, Makovínyi Pál, Nemcsok István és Zachar Pál – szerk.]jött el a tizenkettőből meghallgatni minket, azokat, akik nem kis összegeket fizetnek be a város kasszájába, hogy aztán azzal ők gazdálkodni tudjanak. Ezt kissé unfairnek éreztem. Nem akartunk senkit befolyásolni, sem az akaratunkat rákényszeríteni. Csupán arról lett volna szó, hogy hallgassák meg, milyen mértékben sújtja az egyes ágazatokat a válság, és hogy ahhoz képest milyen aránytalanok az adóterhek.

Aránytalanok például a járáson belül?

Igen, jól átlátom, hogy a környék más mezőgazdászai milyen mértékű adókat fizetnek a földjeik után. A helyi adóterhek aránytalansága nem csak gazdasági ügy, elvi kérdéseket is felvet – főleg, ha regionális viszonylatban vizsgáljuk.

Mire számít, hova vezethet a közös kiállás?

2021 nem telhet el úgy, hogy ne kerüljön a testület elé egy javaslat, amiről szavazhatnak a képviselők. Aktívan fogunk arra törekedni, hogy megszülessen, utána pedig minden a testületen múlik.

fotók: REfelx24/Morva Mátyás

Címkék: adóemelés, mezőgazdaság, Mráz Marian, válság